Vágólapra másolva!
Nem teljes az egyetértés abban, hogy Max Verstappen hány hibát követett el a Mexikói Nagydíj hétvégéjén. Több korábbi pilóta szerint a Red Bull holland pilótája ismét bizonyította, hogy semmiből sem tanul, mások szerint azonban korántsem jogos a rázúduló összes kritika.

Sokak szerint Max Verstappen a Mexikói Nagydíj hétvégéjén ismét megmutatta, hogy forrófejű, és nem tanult a korábbi hibáiból, míg mások szerint csak egyetlen bakit vétett, és azt sem a versenypályán. A 97-es világbajnok Jacques Villeneuve úgy vélte, hogy Verstappen viselkedése nem volt Forma-1-es pilótához méltó, Vitalij Petrov szerint ismét megmutatta, hogy nem tudja kontrollálni az érzelmeit, honfitársa, a korábban a Red Bullnál is versenyző Robert Doornbos szerint pedig elfogadhatatlan, hogy ilyen gyakran keveredik ütközésbe.

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója is megdorgálta Verstappent a szombati és a vasárnapi hibáiért, Jolyon Palmer, a jelenleg a BBC szakértőjeként dolgozó ex-Forma-1-es pilóta azonban megvédte a hollandot. Ugyanígy tett Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója, valamint Max édesapja, Jos Verstappen is, aki szerint fia kezd beférkőzni a riválisok elméjébe, azért kritizálják annyira.

Nem mindenki akarja Verstappen fejét venni Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

A versenytempója alapján ha nincs a rajt utáni ütközés Lewis Hamiltonnal, de leginkább a defektet eredményező koccanás Valtteri Bottasszal, Verstappen eséllyel pályázhatott volna a futamgyőzelemre még úgy is, hogy szombaton saját hibájából elvették tőle a pole pozíciót. A holland pilóta nem lassított az időmérő utolsó szakaszában Valtteri Bottas baleseténél, majd a sajtótájékoztatón mindezt nyilvánosan elismerte. Noha Michael Masi versenyigazgató kijelentette, hogy nem a nyilatkozata sodorta bajba Verstappent, mivel anélkül is megbüntették volna, Jos Verstappen és Helmut Marko is csak ezt az egy dolgot rótta fel a 22 éves versenyzőnek.

– nyilatkozta a tanácsadó a Ziggo Sportnak.

Apja szerint Verstappen túlságosan egyenes és őszinte, ami alapvetően jó tulajdonság, a Forma-1-es közegben azonban nem mindig jó taktika.

„Megbeszéltük a sajtótájékoztatón történteket, szerintem nem kellett volna mondania semmit sem – nyilatkozta Jos Verstappen szintén a Ziggo Sportnak. – Max azt is elmondta nekem, hogy egyáltalán nem látta a sárga zászlókat, amit megértek, mert normális esetben az embernek a csapata szól ilyen helyzetben. Azt is látta, hogy mások nem vették el a gázt, ezért csalódott volt, hogy csak ő kapott büntetést.

Jó dolog, hogy mindig őszinte, ezúttal azonban nem kellett volna mondjon semmit."

Helmut Marko és Jos Verstappen sem volt túl kemény Max Verstappennel Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Verstappen a futam napján valóban sérelmezte, hogy csak ő kapott büntetést, mondván Lewis Hamilton sem lassított, Masi azonban egyértelművé tette, hogy amikor az ötszörös világbajnok elhaladt csapattársa összetört autója mellett, még nem volt sárga zászlós jelzés, ezért az ő esetében nem volt miről beszélni. A sorban következő autó Sebastian Vettel Ferrarija volt, a négyszeres világbajnok már elvette a gázt, utána jött Verstappen, aki azonban ezt nem tette meg.

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója szokásos futamértékelőjében hibák sorozatát rótta fel Verstappennek,

kezdve a sárga zászlók figyelmen kívül hagyásával, majd a hibája elismerésével, de a futamon Hamiltonnal és Bottasszal történt ütközésben is őt látta vétkesnek, mondván „leszállt a vörös köd" a fejében.

A fontos, hogy tanuljon a hibáiból, ami az 50 éves emberekre is érvényes, de a 22 évesekre talán egy kicsit jobban – dorgálta meg Verstappent. – Meg kell nyerned azokat a futamokat, amelyeket meg tudsz, valamint azokat is, amelyeket nem neked kellene, mint azt Lewis is megmutatta. Az ember így lehet világbajnok."

A defekttel minden esélyét elveszítette a futamgyőzelemre Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

A 2016-ban és 2017-ben a Renault színeiben az F1-ben versenyző Jolyon Palmer szerint az ellenfelek és a közvélemény túlságosan szigorú Verstappennel, aki szerinte csak az időmérőn hibázott, amikor nem lassított. Palmer is hozzátette, amit Jos Verstappen megemlített, hogy a csapat is szólhatott volna a hollandnak a sárga zászlóról, de azt is hangsúlyozta, hogy ez a legkisebb mértékben sem mentesíti őt a felelősség alól. A futamon történt ütközésekért ugyanakkor nem a hollandot okolta,

a rajt után szerinte Hamilton volt az, aki kétségbeesetten próbálta a külső íven visszaszerezni a Red Bull-lal szemben az egyenesben elveszített pozíciót, majd saját hibájából megcsúszott, ez vezetett az összeéréshez.

A Bottasszal történt esetért sem Verstappent okolta, egyszerű versenybalesetnek nevezte azt. Palmer úgy véli, Verstappen még mindig a korábbi hibáit nyögi, miközben az utóbbi másfél évben legalább olyan fair volt a kerék a kerék elleni csatákban, mint a többi versenyző és kevesebbet ütközött a saját hibájából, mint mondjuk Sebastian Vettel.

Szavazzon!

Ön szerint miben hibázott Verstappen a Mexikói Nagydíj hétvégéjén?

Jos Verstappen szerint a riválisok, köztük Lewis Hamilton azért kritizálták fiát a verseny után, mert tartanak tőle a pályán.

Adjanak Maxnak egy jó autót jövőre, aztán meglátjuk" – mondta a Ziggo Sportnak.