Társoldalunk:

Ascaritól Räikkönenig - versenyzők, akiket a Ferrari emelt legendává

2019.11.16. 13:36

A Ferrari az egyetlen olyan csapat, amely minden évben tagja volt a Forma-1-es mezőnynek, és az évek során a sportág legsikeresebb istállójává váltak. Ehhez persze szükség volt számos kiváló versenyzőre is. Ebben a cikkben rajtuk keresztül mutatjuk be a maranellóiak Forma-1-es szereplését.

Enzo Ferrari 90 évvel ezelőtt, 1929. november 16-án alapította meg társaival a mára már legendássá vált versenyistállót, cikksorozatunkkal pedig erről az évfordulóról emlékezünk meg. Ebben a részben a csapat F1-es szereplését mutatjuk be, elsősorban a világbajnoki címig jutó versenyzőiken keresztül.

A Commendatore csapata már az első világbajnokság előtt is indult Grand Prix-futamokon. Az első versenyautó, a 125-ös 1947-ben épült meg, de végül nem ezzel, hanem a 166-ossal debütáltak a következő évben. A 125-öst csak a szeptemberi, Torinóban megrendezett Olasz Nagydíjon vetették be, és Raymond Sommer rögtön szerzett is egy 3. helyet. Az első győzelmet egy kevésbé jelentős eseményen, a Garda-tónál megrendezett futamon, Giuseppe Farina révén sikerült megszerezni.

Giueppe Farina a Ferrari történetének első győzelme felé autózik a Garda-tó mellett található pályán – GalériaForrás: Getty Images/2007 Getty Images/Klemantaski Collection

1949-ben csatlakozott a Ferrarihoz a 31 évesen akkoriban fiatalnak számító Alberto Ascari. A csapat újonca öt nagydíjból kettőt is meg tudott nyerni, bizonyítva, hogy felveszi a versenyt az akkori nagymenőkkel. Így vágtunk neki 1950-nek, amikor kiírták az első világbajnokságot.

GIUSEPPE FARINÁRÓL ÉS ALBERTO ASCARIRÓL BŐVEBBEN

50-es évek – sikerek és tragédiák

A Ferrari úgy döntött, nem vesz részt a Forma-1 történetének első versenyén, így a bemutatkozásra a következő, Monacói Nagydíjig kellett várni. Itt Ascari egy 2. hellyel tette le névjegyét, azonban az egész szezont tekintve nem vehették fel a versenyt az Alfa Romeókkal.

Az 1951-es idényben a Ferrari megszerezte története első Forma-1-es győzelmét, de a bravúr nem Ascari, hanem csapattársa, José Froilán González nevéhez fűződik: a Pampák Bikájának a Brit Nagydíjat sikerült megnyernie.

A következő két versenyen Ascari diadalmaskodott, így az utolsó, Spanyol Nagydíjon még volt esélye elhódítani a világbajnoki címet. Ott azonban végül Juan Manuel Fangio győzött, így ő maradt a pontverseny élén.

JOSÉ FROILÁN GONZÁLEZRŐL BŐVEBBEN

1952-ben elérkezett a Ferrari és Ascari ideje. Az új szabályok értelmében a mezőnynek Forma-2-es autókkal kellett versenyeznie, és ebben a kategóriában a Ferrari 500 verhetetlen volt. Az első futamot Piero Taruffi nyerte meg, de ezen Ascari nem vett részt, mivel a világbajnokságba akkor még beleszámító Indy 500-ra készült.

Ascari maximális pontszámmal nyerte meg az 1952-es szezont, egy évvel később pedig megvédte címét – GalériaForrás: Getty Images/2008 Getty Images/Klemantaski Collection

A Belga Nagydíjtól kezdve azonban megállíthatatlan volt, és a maradék hat versenyt sikerült megnyernie, amivel természetesen a világbajnoki címet is begyűjtötte. Mivel abban az időben a pontszám a négy legjobb eredményből állt, és Ascari minden alkalommal megszerezte a leggyorsabb körért járó pluszpontot is, maximális pontszámmal végzett az élen. Ezt a teljesítményt csak Jim Clarknak sikerült megismételnie 1963-ban és 1965-ben.

1953-ban Ascari ott folytatta, ahol előző évben abbahagyta, és megnyerte az első három futamot (nem számítva az Indy 500-at). Ezzel egy 9 versenyből álló győzelmi sorozatot épített, amit csak Sebastian Vettel tudott beállítani 60 évvel később. Szezon végéig még további két alkalommal diadalmaskodott, amivel a Forma-1-történetének első kétszeres világbajnokává vált. Utána azonban összekülönbözött Enzo Ferrarival a fizetésén, végül a Lanciához távozott.

A következő két év a Mercedes egyeduralmáról szólt, de három alkalommal így is Ferrari-pilóta láthatta meg elsőként a kockás zászlót. 1954-ben González duplázni tudott Silverstone-ban, míg a Spanyol Nagydíjat a 25 éves tehetség, Mike Hawthorn húzta be. Egy évvel később pedig Maurice Trintignant tudta kihasználni a Mercedesek meghibásodását és Ascari tengerbe zuhanását.

Fangio (balra) Collins önzetlenségének köszönhette negyedik világbajnoki címét – GalériaForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

1956-ban a Forma-1 legnagyobb sztárja, az addigra már háromszoros világbajnok Fangio csatlakozott a csapathoz. Ahogyan az várható volt, az argentin versenyző három futamgyőzelmet aratott, és az utolsó futam előtt vezette a bajnokságot. Monzában viszont elromlott az autója, és csapattársa, a Peter Collins megelőzhette volna a pontversenyben. Ekkor azonban a fiatal brit pilóta átadta neki autóját, és ezzel a dicsőséget is.

1957-ben Fangióval együtt a sikerek is távoztak a csapattól, de csak egy szezon erejéig. A következő idényben Collins és Hawthorn is nyert egy-egy futamot, utóbbinak pedig – Moss sportszerűségének is köszönhetően – ez elég is volt a világbajnoki címhez.

A diadalt azonban beárnyékolta, hogy Luigi Musso és Collins is halálos balesetet szenvedett, ráadásul a szezon végén visszavonuló címvédő is életét vesztette a következő év januárjában.

1959-ben az újonnan szerződtetett Tony Brooks két futamot is nyert, de ez csak a 2. pozícióra volt elég a végelszámolásban.

MIKE HAWTHORNRÓL ÉS STIRLING MOSSRÓL BŐVEBBEN

60-as évek – tragikus vb-cím és a kékre festett Ferrari

Az új évtized első szezonjában csupán Phil Hill Olasz Nagydíjon aratott diadala adhatott okot az ünneplésre, igaz, azt a futamot a brit istállók bojkottálták. Egy évvel később azonban bevezették az 1500 köbcentis motorformulát és az új szabályokat a Ferrari használta ki a legjobban. A „cápaorrúként” ismert 156-os konstrukció uralta a mezőnyt, Hill és Wolfgang von Trips is két-két versenyt tudott vele megnyerni, a csapat pedig története során először a konstruktőri világbajnokságot is elhódította.

Phil Hill Monzában megnyerte a vb-t, de csapattársa tragédiája beárnyékolta győzelmét – GalériaForrás: Getty Images/Keystone

Az idény vége azonban a Forma-1 történetének legsúlyosabb tragédiájába torkollott, amikor az Olasz Nagydíjon von Trips mellett 14 néző is életét vesztette. Hill ezzel megnyerte a bajnoki címet, de érthető módon nem volt nagy ünneplés, a szezonzáró Amerikai Nagydíjra már el sem utazott a csapat.

AZ 1961-ES OLASZ NAGYDÍJRÓL BŐVEBBEN

1962-re a Ferrari jelentősen visszaesett, mivel a riválisoknak sikerült lemásolni az előző évi megoldásukat. 1963-ban ugyancsak nem tudtak beleszólni a világbajnoki küzdelembe, de leigazolták a hétszeres motoros világbajnok, kettőről négy kerékre átnyergelő John Surteest, aki a Német Nagydíjat meg is tudta nyerni.

Az 1964-es szezonban a brit versenyző végig harcban volt a vb-címért, de az utolsó futamon úgy nézett ki, hogy Graham Hillnek és Clarknak is több pontja lesz a végén. Ekkor azonban a másik Ferrari-pilóta, Lorenzo Bandini hátulról nekiment a 3. helyen autózó BRM-pilótának, nem sokkal később pedig a skót versenyző Lotusa hibásodott meg. Ez még mindig nem lett volna elég Surtees végső győzelméhez, de csapattársa átadta neki a 2. helyet, így végül 1 ponttal megelőzte Hillt a pontversenyben. Bandini 4. helyével a Ferrari a konstruktőri vb-t is megnyerte.

JOHN SURTEES-RŐL BŐVEBBEN

Surtees kék-fehérre festett Ferrariban nyerte meg egyetlen F1-es világbajnoki címét – GalériaForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Érdekesség, hogy a szezon utolsó két futamát a Ferrari egyedülálló módon kék-fehér színekben teljesítette. Ennek oka, hogy Enzo Ferrari összekülönbözött az Olasz Autóklubbal, és a kivonulással fenyegetőzött.

Pilótája világbajnoki esélyei miatt ezt ugyan nem tette meg, de régi barátja, Luigi Chinetti elintézte neki, hogy az egész istálló az általa működtetett North American Racing Team égisze alatt versenyezzen. Cserébe az autókat át kellett festeniük a NART színeire.

Az évtized második felében a Ferrari versenyzői csupán három futamot tudtak megnyerni. A csapat eddigi története során a leghosszabb ínséges időszakát élte meg, ráadásul Bandini az 1967-es Monacói Nagydíjon, Ludovico Scarfiotti pedig egy hegyi versenyen szenvedett halálos balesetet.

70-es évek – Lauda ismét csúcsra repíti a Ferrarit

1970-ben Jacky Ickx visszatért a Ferrariba, de a szezon első felében mindössze egy 3. helyet tudott felmutatni. Az Olasz Nagydíj időmérő edzésén a világbajnokság éllovasa, Jochen Rindt halálos balesetet szenvedett, de addigra akkora előnyre tett szert, hogy riválisai már nem tudták utolérni. A belga pilóta három futamgyőzelmével végül feljött a pontverseny 2. helyére, és mint utóbb kiderült, nem bánta, hogy képtelen volt Rindtet letaszítani a trónról.

A következő két évben Ickx egy-egy futamot nyert, és Mario Andretti is megszerezte pályafutása első győzelmét, de a Ferrari nem tudott beleszólni a világbajnokságért folyó harcba.A mélypont 1973-ban következett be, amikor az olasz istálló autói még csak dobogós helyezést sem voltak képesek. A fordulópontot a visszatérő Clay Regazzoni és főleg a fiatal Niki Lauda hozta el.

JACKY ICKX-RŐL ÉS MARIO ANDRETTIRŐL BŐVEBBEN

Az 1974-es szezon már sokkal jobban alakult a Ferrari számára: az osztrák versenyző két futamot is meg tudott nyerni, és hat futammal a vége előtt vezette is a pontversenyt. Egy 5. hely és zsinórban öt kiesés után azonban nem volt esélye az álomszerű debütálásra, viszont a mindössze egy győzelmet arató svájci csapattársának egészen a záróversenyig maradt esélye a végső diadalra. Watkins Glenben Regazzoni és Emerson Fittipaldi egyenlő pontszámmal kezdték meg a futamot, ott azonban a Ferrari-pilóta végig szenvedett, így nem volt esélye legyőzni a McLaren versenyzőjét.

Lauda csak négy évig versenyzett a Ferrarinál, de a mai napig a csapat második legsikeresebb pilótája – GalériaForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Az 1975-ös szezon nehezen kezdődött, de az első négy futam viszonylagos eredménytelensége után Lauda beindult, és magabiztosan nyerte meg első vb-címét. A Ferrari ezzel egy 11 éves nyeretlenségi sorozatot zárt le mind az egyéni, mind a konstruktőri pontversenyben.

A következő idényben sokáig úgy nézett ki, hogy ez az előzőnél is simább év lesz Lauda és a Ferrari számára. Az első hat futamon négy győzelmet és két 2. helyezést szerzett, kilenc verseny után pedig még mindig óriási pontelőnnyel vezetett. Ekkor azonban a Német Nagydíj, ahol Lauda kis híján halálra égett.

Csodával határos módon csupán két nagydíjhétvégét kellett kihagynia, ám végül James Hunt megfosztotta a címvédés lehetőségétől az emlékezetes Japán Nagydíjon. A Ferrari a konstruktőri világbajnoksággal vigasztalódhatott.

1977-ben aztán sikerült megszereznie a második vb-címét, ám ekkorra már nem érezte jól magát a Ferrariban. Az osztrák pilóta nehezményezte, hogy a balesete után a helyére beugró Carlos Reutemann állandó versenyzői ülést kapott, ráadásul a Commendatoréval is megromlott a viszonya. Az Olasz Nagydíj előtt bejelentette, hogy a szezon befejeztével a Brabham-hez távozik.

JAMES HUNTRÓL ÉS CARLOS REUTEMANNRÓL BŐVEBBEN

Enzo Ferrari nagyon megharagudott Laudára és árulónak nevezte versenyzőjét, de egy idő után megenyhült. Később úgy fogalmazott, hogy ha az osztrák pilóta marad a csapatnál, akár Fangio rekordjait is megdönthették volna. Lauda azonban így is 15 győzelemmel és két világbajnoki címmel, a Ferrari addigi legsikeresebb versenyzőjeként hagyta ott a csapatot, amit azóta is csak egyetlen ember tudott túlszárnyalni.

A megüresedő ülést Gilles Villeneuve kapta meg, aki kezdetben agresszív stílusával jelentősen különbözött a precizitásáról ismert Laudától. Talán ez is közrejátszik abban, hogy az első teljes szezonja inkább a baleseteiről maradt emlékezetes, de az idényzáró Kanadai Nagydíjon megszerezte első győzelmét, ráadásul hazai pályán. Reutemann négyszer is tudott nyerni, de ez is csak a két Lotus mögötti 3. helyre volt elegendő.

Scheckter és Villeneuve csatájából végül előbbi került ki győztesen az 1979-es idényben – GalériaForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

1979-ben Reutemann helyére érkezett Jody Scheckter, és abban az évben a világbajnoki küzdelem a két Ferrari-pilótáról szólt. A szezon első felében mindketten két futamot tudtak megnyerni, ám a dél-afrikai versenyző volt a kiegyensúlyozottabb. A vb-cím az Olasz Nagydíjon dőlt el, amikor Villeneuve gyakorlatilag bekísérte csapattársát a célba, mivel megállapodásuk értelmében nem támadhatták meg egymást.

80-as és 90-es évek – csak konstruktőri világbajnoki címek

Az 1980-as év a Ferrari történetének egyik legrosszabb szezonjaként vonult be a történelembe. A szezon során egyik versenyző sem tudott bekerülni a legjobb négybe, ráadásul Scheckterrel még az a csúfság is megesett, hogy címvédőként nem tudta magát kvalifikálni a Kanadai Nagydíjra.

A dél-afrikai versenyző a visszavonulás mellett döntött, a Ferrari pedig Didier Pironit szerződtette a helyére. A francia pilóta első szezonjában még csak dobogóra sem került, Villeneuve azonban kétszer is diadalmaskodott, de a rengeteg kiesés miatt így sem volt esélye a vb-címre.

Gilles Villeneuve nem tudott vb-t nyerni, ennek ellenére sokan a Ferrari történetének egyik legjobbjaként emlékeznek rá – GalériaForrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Az 1982-es szezonban a Ferrari ismét visszajuthatott volna a csúcsra, ehelyett azonban a csapat történetének egyik legszomorúbb idénye következett. A Belga Nagydíj időmérő edzésén Villeneuve hátulról nekiment Jochen Massnak, a kanadai versenyző pedig kirepült a pörgő kocsiból, és életét már nem lehetett megmenteni.

Pironi két futamgyőzelemmel vezette a pontversenyt, de a Német Nagydíj kvalifikációján néhai csapattársáéhoz kísértetiesen hasonló balesetet szenvedett. A francia versenyző életben maradt, de súlyos sérülései miatt nemcsak a szezonja, hanem F1-es pályafutása is véget ért.

Annak ellenére, hogy az utolsó öt versenyen nem tudott részt venni, Pironi az összetett 2. helyén végzett, mindössze 5 ponttal lemaradva Keke Rosberg mögött. A két pilóta helyére szerződtetett Patrick Tambay és Mario Andretti bebiztosította a konstruktőri vb-címet, ami ezúttal aligha jelentett vigaszt.

GILLES VILLENEUVE-RŐL BŐVEBBEN

A következő évre szerződtetett René Arnoux-nak az utolsó futamig volt esélye megnyerni a világbajnoki címet, végül azonban a 3. helyen végzett. Tambay 4. helyének köszönhetően a konstruktőri pontversenyben címet tudtak védeni, ami sokáig a Ferrari utolsó elsősége volt.

Ezután egy hosszú, 12 éven át tartó időszak következett, aminek nagy részében a Ferrari pilótái legjobb esetben is csak néhány győzelemig jutottak, de a világbajnoki küzdelemben még Nigel Mansell sem tudta felvenni a versenyt az élcsapatokkal. Ugyan 1985-ben Michele Alboreto egy ideig kiélezett csatát vívott Alain Prosttal, de az utolsó öt futamon nem tudott pontot szerezni, ezért nem volt esélye megszorítani a francia versenyzőt.

MICHELE ALBORETÓRÓL ÉS ALAIN PROSTRÓL BŐVEBBEN

A valódi kivételt az 1990-es idény jelenti, amikor Prostnak elege lett az Ayrton Sennával való csapaton belüli háborúból, ezért átigazolt a Ferrarihoz. A címvédő öt győzelmet aratott, de az utolsó két futam előtt lépéshátrányba került. A Japán Nagydíjon Senna kiesése esetén is legalább a 2. helyen kellett volna célba érnie, ahhoz, hogy életben tartsa reményeit az utolsó versenyig. A brazil pilóta azonban a rajt után nekiment riválisának, kiesésük pedig az ő elsőségét eredményezte.

Az 1990-es Japán Nagydíj rajtja, pillanatokkal a mindent eldöntő ütközés előtt – GalériaForrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Az 1996-os szezonra Gerhard Berger és Jean Alesi is elhagyta a Ferrarit, helyükre pedig Eddie Irvine, valamint az előző két idény világbajnoka, Michael Schumacher érkezett, amivel egy új korszak kezdődött az olasz istálló életében.

Az első szezonjában a német versenyző még nem tudott beleszólni Damon Hill és Jacques Villeneuve küzdelmébe, de három futamgyőzelemig így is eljutott.

A következő két évben már a világbajnoki cím egyik várományosaként szállt harcba, de azt előbb Villeneuve-vel, majd pedig Mika Häkkinennel szemben bukta el az utolsó futamon. Ráadásul 1997-ben ki is zárták a pontversenyből a jerezi záróversenyen elkövetett manővere miatt, ami nem tett jót a megítélésének.

Schumacher (j) balesete után Irvine (b) hajthatott az 1999-es világbajnoki címre, de végül csak a konstruktőri elsőség lett meg a ScuderiánakForrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az 1999-es idény szintén Häkkinen-Schumacher csatát ígért, ám a Brit Nagydíjon a német pilótának eltört a lába, és csak az utolsó két futamra tudott visszatérni. Ekkor a melbourne-i nyitóversenyt megnyerő Irvine lépett a helyére, aki további három győzelmet aratott, de végül 2 ponttal elbukta a világbajnokságot. A Ferrarinál azonban egyértelműen látszott az előrelépés, ami egy 16 év után elhódított konstruktőri elsőségben mutatkozott meg.

2000-es évek – a Schumacher-korszak és a Jégember diadala

Az ezredforduló évében folytatódott a kétszeres világbajnokok rivalizálása. Schumacher megnyerte az első három versenyt, azonban Häkkinen a folytatásban magára talált, és az utolsó négy futam előtt 6 ponttal vezette a világbajnokságot. A német versenyző azonban innentől kezdve mindent vitt, így 21 év után megnyerte a Ferrarinak az egyéni világbajnoki címet. Az Irvine helyére szerződtetett Rubens Barrichello segítségével pedig az olasz istálló ismét megszerezte a gyártók közötti elsőséget.

Schumacher 21 év után nyert egyéni világbajnokságot a FerrarinakForrás: Getty Images/Clive Mason

A következő két idényben Schumachernek nem okozott gondot a címvédés, és közel kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a 2. David Coulthard, illetve Barrichello. 2002-ben ráadásul minden egyes futamon sikerült dobogós pozícióban végeznie, ami egyedülálló a Forma-1 történetében. Sikereit azonban valamelyest beárnyékolja, hogy csapattársát többször is utasították, hogy engedje előre a német versenyzőt.

2003-ban hiába aratott hat futamgyőzelmet, mind Kimi Räikkönen, mind Juan Pablo Montoya meg tudta szorongatni. A legfontosabb kérdés ezúttal csak az utolsó versenyen, Japánban dőlt el, de Schumacher végül megszerezte hatodik világbajnoki címét, amivel megdöntötte Fangio rekordját.

A következő idény minden idők egyik, ha nem a legsimább szezonja volt. A német pilóta az első tizenhárom futamból tizenkettőt megnyert, egyedül a monacói kiesése csúfította el mérlegét. Schumacher már nyáron, a Belga Nagydíj után hétszeres bajnoknak mondhatta magát, a Ferrari pedig zsinórban hatodik konstruktőri címét ünnepelhette.

Schumacher 2004-ben minden eddiginél nagyobb fölénnyel nyert – GalériaForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

2005-ben véget ért Schumacher és az olasz istálló egyeduralma, olyannyira, hogy a német versenyző még csak beleszólni sem tudott Fernando Alonso és Räikkönen küzdelmébe. Mindössze a Michelinnel versenyző csapatok által bojkottált USA Nagydíjat sikerült megnyernie.

2006-ban valamelyest javult a helyzet, hiszen Alonsóval rendkívül kiélezett párharcot vívtak. Mindketten hét futamgyőzelemig jutottak, de a spanyol pilóta végül megvédte címét.

Az Olasz Nagydíj leintése után, a levezető kör alatt a Ferrari bejelentette Schumacher visszavonulását, amivel egy 72 futamgyőzelemből és öt világbajnoki elsőségből álló sikerkorszakot zárt le végérvényesen.

A helyére érkező Räikkönen rögtön az első versenyén diadalmaskodott az Ausztrál Nagydíjon. Ő és ez egy évvel korábban szerződtetett Felipe Massa végig nagyon szoros csatát vívtak a McLaren párosával, Alonsóval és az újonc Lewis Hamiltonnal. Két futammal a vége előtt a finn versenyző 17 pontos hátrányban volt a brit pilótához képest, azonban két győzelemmel és némi szerencsével ezt sikerült ledolgoznia. A Brazil Nagydíjon aratott diadala azt jelentette, hogy már első évében világbajnoki címet szerzett a Ferrarinak. Ráadásul a McLaren kizárása miatt a maranellóiak a konstruktőri vb-t is megnyerték.

Räikkönen szerezte a Ferrari eddigi utolsó egyéni világbajnoki címét – GalériaForrás: Getty Images/2007 Getty Images/Clive Mason

2008-ban Massa teljesített jobban, így ő küzdhetett meg Hamiltonnal az elsőségért. A két pilóta az utolsó kör utolsó kanyarjáig rendkívül kiélezett harcot vívott egymással, de végül a brazil pilóta több győzelme ellenére a McLaren versenyzője 1 ponttal többet tudott gyűjteni. A Ferrari így csupán a gyártók közötti vb-t tudta megnyerni.

2009 mindkét csapat számára jelentős visszaesést hozott, ráadásul Massa életveszélyes sérüléseket szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. Az idény végén távozó Räikkönen ugyan megnyerte a Belga Nagydíjat, de ez volt a Ferrari szezonbeli egyetlen győzelme

2010-es évek – korábbi világbajnokokkal sem sikerül

A Jégember helyére a kétszeres világbajnok Alonso érkezett, és Bahreinben elődjéhez hasonlóan ő is a lehető legjobban mutatkozott be a Ferrari színeiben. Az idény során még további négy futamot nyert, és a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt Mark Webber előtt 8, míg Sebastian Vettellel szemben 15 pontos előnnyel rendelkezett. Egy stratégiai hiba miatt azonban a fiatal német pilóta elhalászta előle a vb-címet.

2011-ben a Ferrari közel sem volt ennyire versenyképes, Alonso csupán a Brit Nagydíjat tudta megnyerni. Egy évvel később azonban ismét harcba szállt a harmadik vb-elsőségéért, és év közepére 44 ponttal többet gyűjtött, mint Vettel. Ősszel azonban a Red Bull-pilóta sorozatban négy versenyt nyert, ami nagyban hozzájárult az újbóli címvédéshez, ezúttal 3 pontnyi előnnyel.

2013-ban a spanyol versenyző az első öt futamon kétszer is a leggyorsabban tette meg a versenytávot, de mint később kiderült, a Spanyol Nagydíjon aratott győzelme nemcsak abban az évben, hanem pályafutása során is az utolsó diadala volt. A hibridkorszak első évében pedig már csak két dobogóra futotta, és a szezon végén a felek útjai el is váltak.

Az utóbbi évtizedben Alonsónak és Vettelnek sem sikerült csúcsra érnie a Ferrarival – GalériaForrás: AFP

Helyére egy másik világbajnok, Vettel érkezett, és neki sem indult rosszul a Ferrarival való együttműködés. Már a második versenyét, a Maláj Nagydíjat megnyerte, amit még ugyanebben az évben követett kettő. Persze a vb-címre nem volt esélye, de sokáig a pontverseny 2. helyén állt Nico Rosberg előtt.

2016 azonban nem azt a folytatást hozta, amit elképzeltek, hiszen Vettel és a 2014-ben visszatérő Räikkönen sem tudott futamot nyerni. A következő két évben viszont ismét harcolhatott ötödik világbajnoki címéért, de a szezon második felére mindkét alkalommal visszaesett, ezért nem volt esélye legyőzni Hamiltont.

A Ferrari 90 éves története 90 másodpercben

2019-ben a Ferrari Räikkönen helyett Charles Leclerc-t szerződtette, akit generációja egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon. Mivel a Ferrari a szezon első felében jelentősen elmaradt a várakozásoktól, egyik pilóta sem tudott beleszólni a világbajnoki címért folytatott csatába. Így az olasz istállónál továbbra is várnak a csapat történetének tizedik világbajnokára.