Vágólapra másolva!
A Ferrari elnöke szerint az F1-nek is érdeke, hogy a csapat megakadályozhat bizonyos változtatásokat. Azt mondta, a riválisok egy része is támogatja a hagyomány folytatását.

A Ferrari 1980 óta rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy megvétózhat szabályváltozásokat a Forma-1-ben. Ezt eddig csak egyszer, 2009-ben használták fel az akkori költségplafon bevezetését célzó tervek ellen, jóllehet, többször belengették – néhány éve szintén fenyegettek vele, mielőtt az FIA visszavonulót fújt a motorok és váltók árának korlátozásában.

Belsős értesülések alapján egy ideje már keringett a sajtóban, hogy a 2021-től életbe lépő Concorde Agreement keretegyezményben is megtarthatják ezt a fegyvert, és ezt most megerősítette a Ferrari elnöke.

A Ferrari kiváltságos helyzetben van a csapatok között a vétójoggal Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

"Megmarad a vétójogunk – idézte Louis Camillerit a Financial Times.

"Hogy fogjuk-e valaha használni? Kétlem. De a tény, hogy használhatjuk, érdekli az embereket. Szerintem ez fontos. Néhány csapat úgy gondolja, eljárt az idő efölött, némelyik viszont jó ötletnek tartja a "szülői" felügyeletet."

A Ferrari először azért kapta meg a vétójogot, mert az akkori mezőnyben az egyetlen olyan istálló volt, amely hosszabb ideje versenyzett és magának gyártotta a motort és a kocsit is – riválisai szinte kivétel nélkül mind a Cosworth-tól vásároltak, és a Renault csak 1977-ben csatlakozott a sportághoz –, és Bernie Ecclestone szívesen megadta nekik ezt a kiváltságot annak érdekében, hogy az F1-ben tartsa őket egy sportpolitikailag igencsak zavaros időszakban.

Egyszer alkalmazták élesben a vétót Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Az egyenlőség elvét sértő eszköz sokak szemét szúrja, még korábbi csapatfőnökük,

Jean Todt is ellene érvelt immár az FIA elnökeként.

2021-től tényleg jön a költségplafon és sok tekintetben megújul a Forma-1, és Camilleri szavai alapján úgy tűnik, a Ferrari nem fog kiszállással fenyegetőzni. Ugyanakkor néhány téren tisztábban szeretnének látni.

"Elkötelezettek vagyunk [a maradásra]. A Concorde Agreement csupán a kezdet, annak is az eleje – hangsúlyozta. – A következő hónapokban előre kell lépni bizonyos dolgokban, de az alapelvekkel mindenki egyetért és ez egészséges."

"Mindazonáltal sokat kell még tenni."

hagyományosan ez vezérli az F1-et."

Emiatt örömtelinek nevezte, hogy a korábban tervezetthez képest kevesebb alkatrész egységesítenek a jövőben.