Vágólapra másolva!
A W Series első szezonjának bajnoki címét bezsebelő Jamie Chadwick az idei szezonban is fejlesztőpilótaként igyekszik segíteni a szebb napokat látott Williams-istállót, amely sorban veszíti el a szponzorait.

Tavaly indult útjára az első, kizárólag nőknek létrehozott versenysorozat W Series néven, amelynek egyik legnagyobb tehetségét, a végül a bajnoki címet is begyűjtő Jamie Chadwicket a Williams 2019-ben fejlesztőpilótának szerződtette, most pedig meghosszabbította a 21 esztendős hölgy kontraktuást az idei évre is, még több lehetőséget adva neki a csapat szimulátorában.

Chadwick tavaly a Williams akadémiai programjához is csatlakozott azzal, hogy aláírt a grove-i alakulathoz, a pályán és a gyárban is segítette az F1 sereghajtóját. „Felbecsülhetetlen értéke volt a szimulátorban eltöltött időnek, minden pillanatát élveztem, ahogy elmerültem a csapattal közös munkában. Várom az idei folytatást" – nyilatkozta az eddigiekről.

Chadwick tavaly szerződött a Williamshez Forrás: Williams F1

Claire Williams, az istálló helyettes csapatfőnöke ellátogatott a W Series hockenheimi versenyére, még azelőtt, hogy Chadwick aláírt volna a csapathoz.

Williamsnek kimondott célja, hogy a motorsportban dolgozó nőket is segítse a W Series bajnokán keresztül.

„Nagyon élveztem nézni, ahogy Jamie fejlődik és túltesz magán mind a W Seriesben, mind a Williamsnél. Kitűnő munkát végzett a nők népszerűsítésével a motorsportban, nagyon büszkék vagyunk az általa elvégzett munkára" – mondta Claire Williams

A W Series előtt Chadwick 2015-ben bajnoki címet szerzett a brit GT4-es bajnokságban, 2018-ban futamot nyert a brit F3-ban, 2018/19 telén pedig megnyerte az MRF Challenge nevű sorozatot. Az idén ismét rajthoz áll a W Series-ben, valamint jelenleg az ázsiai F3-ban is versenyez, a szezonnyitón egy tizedik és egy nyolcadik helyet szerzett. Előbbiben azért lehet ismét a mezőny tagja, mert a W Series mostantól lehetőséget ad a Forma-1-es superlicenchez kellő pontok gyűjtésére, de már előre leszögezték, hogy a 2020-as bajnok 2021-ben már nem állhat rajthoz.

Kihátrálnak a szponzorok a Williams mögül

Noha az idei évtől egyértelműen előrelépést várnak Grove-ban, az előjelek nem túl rózsásak, a lengyel Sportowe Fakty értesülései szerint ugyanis újabb jelentős szponzor hagyja el az istállót a Rexona személyében több, kisebb támogató mellett, azok után, hogy a Robert Kubicával az Alfa Romeóhoz távozó PKN Orlen olajtársaságot már elveszítette a csapat.

Az idei évtől eltűnnek a Rexona-logók a Williamsről Forrás: Williams Racing

Az AS információi szerint az első ízben 2015-ben a Williams szponzorává váló Rexona 20 millió dolláros szerződést kötött a csapattal, ami a tavaly egészen 2023-ig hosszabbító Rokit mögött az istálló második legnagyobb szponzorává tette, jelentős kiesést okoz tehát az elvesztése. Ha mindez nem lenne elég, a Rexonát követi több, kisebb szponzor is, mint a Tata Communications, a blockchain technológiában érdekelt Omnitude és a szoftvercég Symantec is.

Egyelőre egyik szponzor távozását sem erősítették meg, viszont már egyikük sem szerepel az istálló honlapján a támogatók között.

A veszteséget némiképp ellensúlyozza a Kubica helyére szerződtetett Michael Latifi által hozott évi 35 millió dollár, amire akkora szüksége van a csapatnak, mint egy falat kenyérre, a legutóbbi pénzügyi eredmények alapján a tavalyi év első felére ugyanis 21 millió dolláros veszteséget könyveltek el.