Vágólapra másolva!
A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton és a Mercedes is megálljt parancsolna a sajtóban terjedő pletykáknak. A brit pilóta a közösségi médiában, Ola Källenius pedig egy rendezvényen foglalt állást.

Még F1-es léptékkel mérve is elrugaszkodott fizetésekről és a Mercedes esetleges kiszállásáról is cikkezett a nemzetközi sajtó a közelmúltban Lewis Hamilton kapcsán, de a brit pilóta és az autógyártó első embere, Ola Källenius is igyekezett lehűteni a kedélyeket. Hamiltonról először az terjedt el, hogy fizetésemelésre hajt, aztán pedig az, hogy az anyagi elképzelései miatt megrekedtek a tárgyalások.

A hatszoros világbajnok közben arról posztolt felvételeket, hogy családi körben, édesapjával készül a következő F1-es szezonra, majd egy Instagram-sztoriban röviden kitért a sajtóhírekre is. Egyértelműen tisztázta a jelenlegi helyzetet, leszögezte, hogy a téma egyelőre nincs napirenden Toto Wolff és közte.

Hamilton szerint még nem kezdtek tárgyalni a szerződéséről Forrás: Daimler AG

„Toto és én még csak nem is beszéltünk egyelőre a szerződésről. Jelenleg semmiről sem zajlanak egyeztetések. A lapok kitalálták a sztorikat” – jelentette ki Hamilton, aki 35 esztendősen lehet, hogy F1-es pályafutása utolsó szerződéshosszabbítására készül. Mivel a brit pilóta két legnagyobb ellenfele, Charles Leclerc és Max Verstappen is marad a Ferrarinál, illetve a Red Bullnál,

kézenfekvő lépés lenne Hamilton részéről, ha ő is a Mercedesnél folytatná, ami 2014 óta lényegében mindent megnyer, az viszont egyelőre kérdéses, hogy a gyári istálló fenntartja-e az F1-es programját.

A Racefans.net és az Autocar szerdán arról számolt be, hogy 2020. február 12-én összeül a Mercedeseket gyártó Daimler AG igazgatótanácsa, és ekkor döntenek majd az F1-es részvételük jövőjéről. Erre azonban Ola Källenius, a vállalat vezérigazgatója a Reuters tudósítója, Alan Baldwin szerint Berlinben azt mondta, az értesülés „nem igaz”, bár a Twitteren hozzátette, Källenius „nem sietett a tagadással.”

Källenius (jobbra) tavaly vette át a Daimler vezetését Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Deniz Calagan

Joe Saward szakblogger „naivnak” nevezte a Twitteren a felvetést, hogy a Mercedes túladhat az F1-es csapatán, szerinte ezek a pletykák csupán a Liberty Mediával zajló alkudozás részeként terjednek el. Amennyiben viszont mégis ez történne, egy elmélet szerint Toto Wolff és Lawrence Stroll révén új tulajdonoshoz kerülhet a csapat, ami esetlegesen az Aston Martin nevét is felvenné.

A Mercedes F1-es csapatának többségi tulajdonosa a Daimler AG, de Wolff is rendelkezik részesedéssel. Niki Lauda korábbi hányada visszakerül a német autógyártóhoz.

„Ezt már a néhány évvel ezelőtt megkötött szerződésben rögzítették – nyilatkozta a korábbi háromszoros világbajnok fia, Mathias Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. – Az a döntés született, hogy a részvények 2020-ban visszakerülnek a Mercedeshez, nem örökli meg a család, egyszerűen visszatérnek Stuttgartba.”