Vágólapra másolva!
Az F1 történetében többször is előfordult, hogy egy pilóta pályafutásának kezdeti szakaszában egy időre háttérbe szorult, de visszatért, és később sikeres pályaívet futott be. Cikkünkben azokat a pilótákat mutatjuk be, akikre a jelenleg hasonló cipőben járó Esteban Ocon pozitív példaként tekinthet, de arra is rávilágítunk, hogy a francia versenyző miért van nehezebb helyzetben.

A Forma-1-ben messze nem mindenkinek indul zökkenőmentesen a karrierje. Még egy-egy hatalmas tehetségnek tartott versenyzővel is megtörténhet, hogy az F1-ben már nem tud úgy teljesíteni, mint az alacsonyabb géposztályokban, és rövid úton távozik a szériából. Mostani cikkünkben azokat a pilótákat mutatjuk be, akiknek rövid szünet után sikerült visszatérniük a mezőnybe, pár év múlva pedig már futamgyőzelmeket szereztek és a világbajnoki címért harcoltak.

Rajtuk kívül szót ejtünk a legutóbbi visszatérőről, Esteban Oconról is. A francia versenyző kénytelen volt kiülni a tavalyi szezont, de az idei évben már a Renault színeiben fog indulni. A 23 esztendős pilóta ezzel megtette az első lépést ahhoz, hogy évek múlva őt is pozitív példaként emlegessük, de hozzá kell tenni, hogy a francia versenyzőnek minden bizonnyal sokkal nehezebb dolga lesz.

Mika Häkkinen

A finn pilóta 1991-ben, a Lotus színeiben debütált a Forma-1-ben, és a következő idényt is a hétszeres konstruktőri világbajnok istállónál töltötte. Dobogót ugyan nem szerzett, de tehetségével több csapat figyelmét is felhívta magára. Felmerült, hogy a Williamsnél vagy a Ligier-nél folytatja, végül azonban máshol kötött ki.

1992 végén a McLarennél kisebbfajta káosz uralkodott a versenyzők frontján. Egyfelől Gerhard Berger visszatért a Ferrarihoz, helyére a CART-bajnok Michael Andrettit, Mario fiát szerződtették. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy az erősebb csapatba vágyó Ayrton Senna is távozik, így Ron Dennisnek újabb pilóta után kellett néznie. Végül a fiatal Häkkinenre esett a választása.

Häkkinennek sokat kellett várnia, hogy debütálhasson a McLarenben Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Sokáig úgy tűnt, hogy a wokingiak az Andretti-Häkkinen párossal kezdik meg az új idényt, végül azonban Senna nem tudott a Williamshez igazolni, így a háromszoros világbajnok mégis maradt. Ennek a finn versenyző itta meg a levét, aki így csupán a tesztpilóta szerepét kapta. A McLaren ráadásul nagyon későn, a nyitóverseny előtti hétfőn jelentette be a végleges felállást.

Häkkinennek megígérték, hogy a szezon során lesz olyan hétvége, ahol lehetőséget fog kapni. Annak érdekében, hogy minél jobban felkészüljön, csapata minden tesztelésen őt favorizálta Andrettivel szemben.

A versenyzéstől sem szokott el teljesen, hiszen a Monacói Nagydíj hétvégéjén elindult a Porsche Szuperkupában, ahol mindkét futamot pole pozícióból indulva nyerte meg.

Ezzel párhuzamosan Andretti nem tudta felvenni a Forma-1 ritmusát, különösen Sennával összehasonlítva teljesített rosszul. Édesapja szerint ennek egyik oka pont a tesztelés hiánya volt, fia, Marco pedig odáig ment, hogy a McLaren egyenesen szabotálta a versenyeit.

A teljes igazságot vélhetően soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre tény, az Olasz Nagydíjon elért 3. helye után Andretti közös megegyezéssel távozott a csapattól, és az utolsó három futamon Häkkinen ülhetett a volán mögé.

A finn versenyző a Portugál Nagydíjon mutatkozhatott be a wokingi istállóban, és az időmérő edzésen rögtön 3. lett, többek között Sennát is maga mögé utasítva. Négy héttel később, a Japán Nagydíjon pedig életében először a dobogóra is felállhatott.

Häkkinen további nyolc idényt töltött a McLarennél. Első futamgyőzelmét elég későn, az 1997-es szezonzárón sikerült megszereznie (egy csapatutasításnak köszönhetően), onnantól kezdve viszont nem volt megállás, és a következő két évben világbajnoki címet ünnepelhetett. 2001 végén nemcsak az istállótól, hanem az F1-től is elköszönt, noha később még flörtölt a visszatérés gondolatával.

Damon Hill

A kétszeres világbajnok Graham Hill fia 1991-ben még a Forma-3000-ben versenyzett, de a Williams már ekkor szerződtette tesztpilótának. A következő szezont szintén a grove-iak tartalékversenyzőjeként kezdte meg, de aztán nagydíjhétvégén is bemutatkozhatott – egy másik istállónál.

Az addigra már hatalmas pénzügyi gondokkal küszködő Brabham az idény első három futamának még Giovanna Amatival vágott neki, de az F1 eddigi utolsó női versenyzője borzasztóan szerepelt, ráadásul a szponzorai sem tudtak fizetni a csapatnak. Miután a felek útjai elváltak, a megüresedett helyet Hill-lel töltötték be, aki így 31 évesen debütálhatott a sorozatban.

Hill pár futam erejéig a Brabhamnél versenyzett, aztán egy ideig úgy tűnt, hogy a csapattal együtt ő is nehéz helyzetbe került Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Pascal Rondeau

A brit pilótának azonban esélye sem volt nagyot alakítani, ugyanis az autó annyira gyengén muzsikált, hogy az első öt alkalommal a futamra sem tudta kvalifikálni magát. Silverstone-ban viszont megtört a jég, így hazai pályán immár versenyen is bemutatkozhatott. Hill a 16. helyen ért célba, 4 kört kapva a győztes Nigel Manselltől, aki azzal az autóval ment, amelyet honfitársa is jól ismert.

– írja Hill az önéletrajzi könyvében. – Tudtam, ha megkapnám a lehetőséget, én is ott lennék a Williamsszel. Tisztában voltam vele, ha elég jól teljesítek, akkor ez meg is fog történni.”

Hill azonban egyelőre még messze volt a Williamstől. A Magyar Nagydíjon a 11. pozícióban ért célba, de mint utóbb kiderült, ez volt a Brabham történetének utolsó F1-es versenye, ennek következtében a brit pilóta sem tudott részt venni az idény hátralévő futamain. Ez nem volt jó előjel a jövőre nézve, de – ahogyan ő fogalmazott – a lehetőség hamarabb jött, mint ahogyan arra bárki is számított.

Mansellnek nem tetszett, hogy a Williams a tudta nélkül szerződtette Alain Prostot, emiatt az IndyCarba igazolt, Riccardo Patrese pedig a Benettonhoz távozott.

A fennmaradó ülés betöltésére Senna és Häkkinen neve is felmerült, de Frank Williamsnek végül Hill és a csapat színeiben korábban már egy futamon induló Martin Brundle között kellett választania.

„Martin Brundle is versenyben volt, de tapasztalt pilótaként neki magasabb volt az árcédulája – olvasható a könyvben. – Frank pedig nem szerette, ha túl sokat kellett fizetnie a pilótának. Én jobban megfeleltem az elképzeléseinek, mert olcsó és elérhető voltam.

A végső döntést egy estorili teszt után hozták meg, Frank Williams személyesen közölte Hill-lel, hogy rá esett a választás. Első teljes szezonjában zsinórban három futamot nyert, de összességében a negyedik vb-címét bezsebelő Prost árnyékában versenyzett. 1994-ben Senna lett a csapattársa, de a brazil pilóta halála után Hill vált a csapat vezérévé. Michael Schumacher mögött kétszer is 2. helyen zárt a pontversenyben, mielőtt 1996-ban megszerezte egyetlen világbajnoki elsőségét. Ennek ellenére év végén el kellett hagynia a Williamst, mert a csapat Heinz-Harald Frentzent választotta.

Fernando Alonso

A spanyol pilóta 1999 decemberében, mindössze 18 évesen vezethetett először F1-es autót, mivel a Euro Open by Nissan megnyerése után lehetőséget kapott a Minardi tesztelésére. A következő idényre Gabriele Rumi csapatfőnök az istálló tesztpilótájaként alkalmazta.

Alonso a Ferrarival is kapcsolatban állt, végül a Minardinál debütálhatott Forrás: Getty Images/Clive Mason

Alonso már tíz évvel azelőtt tárgyalt a Ferrarival, hogy Maranellóba igazolása megvalósult volna. Sőt, az olaszok akkori csapatfőnökével, Jean Todttal előzetes megállapodást kötöttek, miszerint a spanyol versenyző nem igazol más csapathoz. Ezt végül nem más, mint Flavio Briatore hiúsította meg, aki akkoriban lett Alonso menedzsere.

„A spái Formula-3000-es győzelme után megegyeztünk Fernandóval és a menedzserével – mondta az FIA jelenlegi elnöke a La Gazzetta dello Sportnak. – Utána viszont leszerződött Flavio Briatoréval, amit nagyon rosszul fogadtam, és meg is szakadt a kapcsolat.”

Briatore végül elintézte, hogy ügyfele 2001-re állandó versenyzői ülést kapjon a Minardinál, így Alonso minden idők harmadik legfiatalabb pilótájaként mutatkozhatott be az Ausztrál Nagydíjon.

Az olasz kiscsapat autója nem volt alkalmas a pontszerzésre, de Tarso Marquesnél, majd a helyére érkező Alex Yoongnál így is sokkal jobban szerepelt.

Alonso a Jaguar színeiben is tesztelhetett 2002-ben Forrás: Getty Images/2002 Getty Images/Mark Thompson

A szezon vége felé a sajtó már azt találgatta, hogy Alonso hol folytatja a pályafutását. Sokan esélyesnek látták a McLarenhez távozó Kimi Räikkönen pótlására a Saubernél, de a végül megszűnő Prostnál és az Arrowsnál is felmerült a neve. Briatorénak azonban más tervei voltak: a Benetton akkori csapatfőnöke a saját autójában akarta látni a spanyol pilótát.

Alonso végül a Benettont megvásárló Renault-hoz igazolt, de 2002-ben még csak a tesztpilóta szerepe jutott neki.

Amellett, hogy saját képességeit is fejlesztette, a mérnökökkel együttműködve az autó teljesítményének javításán is dolgozott. Leginkább Spanyolországban és az Egyesült Királyságban tesztelt, melynek során összesen 1642 kört tett meg, ennek egy részét beugróként a Jaguar volánja mögött.

Végül bejött az egyéves szünet, Alonso kiváló formában tért vissza, a Hungaroringen győzni is tudott Forrás: Getty Images/2003 Getty Images/Mark Thompson

2002 végén Jenson Button távozott az istállótól, ami lehetőséget adott Alonsónak, hogy ismét állandó versenyzői üléshez jusson. A rengeteg gyakorlás mellett a spanyol pilóta fizikailag is igyekezett felkészülni az idényre, ami később meghozta gyümölcsét.

Már a második hétvégén pole pozíciót szerzett, a Magyar Nagydíjon pedig minden idők legfiatalabb futamgyőztesévé vált. 2005-ben világbajnoki címet ünnepelhetett, amit egy évvel később meg is tudott védeni.

2005 végén Alonso a McLarenhez szerződött 2007-re, de egy idény után visszatért a francia istállóhoz, ahol további két szezont töltött, mielőtt (már Todt távozása után) végül a Ferrari versenyzője lett. 2015-től a McLarent erősítette, de nagy sikerek itt már nem vártak rá, és 2018 végén távozott az F1-ből.

Felipe Massa

A brazil pilóta már 2001-ben szerződést kötött a Ferrarival, így a modern időkben ő az első olyan versenyző, akit a maranellóiak saját nevelésének lehet tekinteni. Ugyanebben az évben többször is tesztelhette az olaszok erőforrását használó Saubert, a következő idényre pedig már ülést is kapott a svájci istállónál.

Első F1-es szezonja nem is sülhetett volna el rosszabbul: Massa ugyan gyors volt, de rengeteget hibázott. Számtalan alkalommal megforgott, a versenyekről pedig öt alkalommal is ütközés miatt esett ki. A mélypont az Olasz Nagydíjon érkezett el, amikor nekiment Pedro de la Rosának, és az eset miatt eltiltották a következő versenyre.

Massa 2003-ban a Ferrari tesztpilótája volt, és ebben az időszakban rengeteget fejlődött Forrás: Getty Images/2003 Getty Images/Mark Thompson

Év végén a Sauber megelégelte a rengeteg bakit, és Frentzent ültették Massa helyére. A Ferrari azonban nem engedte el a kezét, és 2003-ban ő lett a csapat tesztpilótája. Az események alakulásában minden bizonnyal közrejátszott, hogy a brazil pilóta menedzsere Jean Todt fia, Nicholas Todt volt.

Massa nagyban hozzájárult az autó fejlesztéséhez, emellett pedig rengeteget tanulhatott az év végére a hatodik vb-címét is megszerző Schumachertől.

2004-ben Massa másodszor is megkapta a lehetőséget a Saubertől, és egyértelműen látszott, hogy az előző évben mennyit fejlődött. Ugyan házon belül kikapott a jóval tapasztaltabb Giancarlo Fisichellától, de a Belga Nagydíjon megszerzett 4. hely, valamint a Sanghajban és Interlagosban elért 4. rajtpozíció lehetőséget biztosított számára, hogy a következő szezonban is az istállónál maradhasson.

2005-ben Jacques Villeneuve lett a csapattársa, és Massa ugyan csupán 11 pontot gyűjtött, ez is elég volt ahhoz, hogy felülmúlja 1997 világbajnokát. A következő idényben pedig már a Ferrarinál kapott állandó ülést a távozó Rubens Barrichello helyett.

Az első három évében Massa 11 futamgyőzelmet aratott. 2008-ban a világbajnoki elsőségtől is karnyújtásnyira került, de az emlékezetes Brazil Nagydíj legvégén Lewis Hamilton elorozta előle a dicsőséget. Ezután többször már nem állhatott a dobogó tetejére, amiben 2009-es hungaroringi balesete is nagy szerepet játszott. A brazil pilóta 2013-ig maradt a Ferrarinál.

Esteban Ocon

A francia versenyző a legújabb visszatérő pilóta, hiszen tavaly egyáltalán nem kapott lehetőséget. Ocon a Mercedes juniorprogramjából került az F1-be, a 2016-os Belga Nagydíjon debütálhatott Rio Haryanto helyén.

A következő két idényt a Force Indiában töltötte, ahol ugyan mindkétszer kikapott Sergio Péreztől, de összességében egyáltalán nem vallott szégyent. A mexikói versenyzővel jó néhány emlékezetes csatát vívott, a 2018-as Belga Nagydíjon elért 3. rajtpozícióval pedig egyértelműen jelezte, hogy a jövőben számolni kell vele.

A kevés alkalmak egyike, amikor Ocon F1-es autót vezethetett a tavalyi évben: abu-dzabi tesztelés, immár a Renault-val Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Francois Nel

Ekkor azonban már ő is sejtette, hogy 2019-re nem marad helye a csapatnál. Végül sehol nem kapott lehetőséget, így a tavalyi szezonban nevelőcsapata tesztpilótájaként tevékenykedett. Az idény során felmerült, hogy 2020-ban Valtteri Bottas helyére léphet, de a Mercedes megtartotta a finn pilótát. Ocon viszont így sem marad ülés nélkül, hiszen idén a Renault színeiben láthatjuk versenyezni.

Mondhatjuk, hogy a francia pilóta előtt ott vannak a pozitív példák, de hozzá kell tenni, hogy a korábban említett versenyzők sokkal többször ülhettek autóba, mint ő – gondoljunk csak Alonso 1642 körére.

Persze ezt manapság már a szabályok sem teszik lehetővé, ugyanakkor kijelenthető, hogy a Mercedes sem könnyítette meg Ocon dolgát: a brackley-i istálló a bahreini és a barcelonai teszteken sem adott neki lehetőséget. A Pirelli-teszteken ugyan az idei évre tervezett gumikat próbálta ki, de a csapatok végül a tavalyi abroncsoknál maradtak. Emellett az abu-dzabi teszteken gurulhatott pályára, már a Renault-val.

Pozitív példák tehát bőven állnak Ocon előtt, akinek bőven van még esélye, hogy a kényszerpihenő után is letegye a névjegyét a sportágban, de nincs könnyű helyzetben a tesztelések hiánya miatt, és lényeges különbség az is, hogy míg a korábbi kispadosokat végül felkarolták a csapataik, a francia versenyző kezét elengedte a Mercedes, és a Renault dobott neki mentőövet.