Társoldalunk:

Haas: Grosjean néha fantasztikus, máskor sehol sincs

2020.02.09. 09:29

Günther Steiner kijelentette, az idei szezonban nagyon sok fog múlni a pilóták teljesítményén, így mindent megtesznek azért, hogy a két versenyző ne ütközzön össze. A Haas csapatfőnöke bízik benne, hogy Romain Grosjean stabilabbá válik, és több jó napja lesz, mint rossz.

A 2020-as idényben a szabályok szinte változatlanok maradnak, így valószínű, hogy mind az élcsapatok között, mind a középmezőnyben szoros lesz a csata. Éppen ezért Günther Steiner úgy véli, ezúttal az átlagosnál hangsúlyosabb lesz a pilóták teljesítménye. A Haas csapatfőnöke reméli, hogy Romain Grosjean össze tudja szedni magát az idei évre.

A Haas a 2019-es szezon egyik legnagyobb csalódása volt. Azok után, hogy az istálló egy évvel korábban a konstruktőri világbajnokság 5. helyén végzett, tavaly csupán a Williamset tudták megelőzni. Amellett, hogy az idény nagy részében az autó sem muzsikált jól, a gyenge szereplésből a versenyzők is vaskosan kivették a részüket, hiszen többször is összeütköztek egymással. Grosjean ráadásul kifejezetten rosszul teljesített, 8 pontjával csak a grove-i istálló két pilótáját tudta megelőzni.

Steiner úgy véli, sok fog múlni a pilóták teljesítményénForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Főnöke szerint idén rendkívül szoros lesz a középmezőny, így kifejezetten fontos, hogy a versenyzők minél többet hozzanak ki magukból és az autóból. Az olasz szakember elmondta, a tavalyi idény végére már megtalálták a módját, hogyan kezeljék Grosjeant és csapattársát, Kevin Magnussent. Persze ez nem jelenti azt, hogy biztosan nem csinálnak butaságot.

Nem tudom kizárni, hogy még egyszer történjen valami hasonló

– írta a The Race-on vezetett rovatában. – Már csak azért sem, mert úgy tűnik, minden ilyesmi velünk történik meg. Többször beszéltünk velük, azt hiszem, jól tudjuk kezelni a helyzetet, de a versenyzés során bármi megtörténhet.”

A Haas visszatér az alapító színeihez 2020-ban - GalériaForrás: Haas F1 Team

Steiner kitért külön Grosjeanra is, aki már 2018-ban is sokkal kevesebb pontot gyűjtött csapattársánál. Az 54 éves szekember tisztában van a francia pilóta adottságaival, és bízik benne, hogy idén sokkal többször mutatja meg a pozitív oldalát.

„Tudjuk, hogy Romain személyében nekünk van az egyik leghullámzóbb teljesítményt nyújtó versenyzőnk – szögezte le. – Az egyik hétvégén fantasztikusan vezet, a következőn pedig sehol nincs. Megkapta a lehetőséget, hogy stabillá váljon, remélhetőleg a jobb napjainak a számát fogja növelni. Az ellenkezője nem lenne örömteli.”

Grosjean szerint ő akart maradni

Ugyan Grosjean szemmel láthatóan alulteljesített az előző két szezonban, a francia pilóta mégis pozitívan látja saját szerepét az idei évben. Felelevenítette, hogy az előző idény biztatóan indult a Haas számára, hiszen az első öt időmérőből négyszer mindkét autóval bejutottak a Q3-ba, a Spanyol Nagydíjon azonban mégis felfedezett egy problémát.

 

Amikor a legújabb fejlesztéseinket elvittük Barcelonába, azonnal tudtam, hogy baj van 

– árulta el a Motorsport-Total.com-nak. – Mondtam a csapatnak, hogy ne a gumikkal foglalkozzanak, mert a probléma gyökereit nem ott kell keresni. A valódi okok a szélcsatorna és a pálya közötti összefüggésben húzódtak, és ha ezt Barcelonában nem fedezzük fel, a fejlesztések továbbra is rossz irányba mentek volna.”

Grosjean jelentős problémát fedezett fel a Spanyol Nagydíj hétvégéjénForrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Az év közepén Grosjean jövője erősen kérdésessé vált a csapatnál, felmerült az is, hogy Nico Hülkenberget szerződtetik a helyére. A francia versenyző végül mégis maradt, de nem úgy nézett ki, mintha a saját kezében lett volna a sorsa. A 33 esztendős pilóta szavaiból azonban egyáltalán nem ez következik.

Nem láttam értelmét a váltásnak, mert a munkát addigra már elvégeztük

– emlékezett vissza. – Persze Kevinnel volt néhány feszült pillanatunk a pályán, de szerencsére ez nem egyedi eset a mezőnyben.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK