Társoldalunk:

Bemutatta idei festését a Mercedes

2020.02.10. 13:04

Bemutatta 2020-as festését és új főszponzorát a világbajnoki címvédő Mercedes. Az új fényezésben az előzőnél több piros szerepel.

Nem várta meg az idei autójának bemutatóját a zsinórban hetedik világbajnoki címére hajtó Mercedes, és a hagyományokkal szakítva már négy nappal a W11-es modell február 14-i leleplezése előtt közszemlére tette, miként fog festeni az idei versenygépe. A csapat a festés leleplezésével egyidejűleg egy új szponzor, az üzemanyag-kemikáliákat gyártó Ineos érkezését is bejelentette a londoni Királyi Autóklubban tartott leleplezésen. 

Az Ineos 5 éves együttműködést kötött a Mercedesszel és a csapat főtámogatója lesz, ami újabb jele annak, hogy a csillagos márka célja, hogy továbbra is a Forma-1-ben versenyezzen. 

A két fél együttműködése nem új keletű, korábban már technológiai megállapodásra léptek egymással az Ineos kerékpár- és vitorláscsapatával kapcsolatban, az F1-es istállót azonban csak mostantól szponzorálja a vállalat.

A Mercedes 2020-as festése

Az Ineos logója a leglátványosabb módon a felső légbeömlőn jelenik meg, ami emiatt piros színben pompázik, de ott van az első szárnyvéglapokon és a hátsó szárnyon is. „Őszinte szenvedéllyel viseltetünk a sport iránt, ennek bizonyítéka az egyéb sportágak, amelyekben érdekeltek vagyunk.  A Forma-1 a világ egyik legizgalmasabb sportja, amit többen néznek, mint bármi mást. Benne van a sport és a technológia érdekes elegye, ami nagyon hasonló az America's Cup vitorlásversenyen tapasztalhatóhoz  – mondta Jim Ratcliffe, az Ineos alapítója és vezérigazgatója a bemutatón. – Nagy csodálattal viseltetünk egy ilyen fantasztikus vállalat iránt, mint a Mercedes, amely jelenleg a csúcson van és nagyon sikeres a sportágában.”

Így rántotta le a leplet Sir Jim Ratcliffe és Toto Wolff a 2020-as festésről

„Ez egy új fejezet a számunkra. Ami egyesít minket, az az ambíció és a versenyképesség – vette át a szót Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnök. – A tavalyi barcelonai tesztelés után ismerkedtünk meg egymással. Az Ineos a példa rá, hogy az emberiség mit hozhat létre szenvedéllyel, hozzáértéssel és a siker iránti vággyal. Húsz év alatt egy startupból a világ egyik legsikeresebb vállalatává váltak. Ezek az értékek kötnek össze minket, egyből kijöttünk egymással, közös bennünk a versenysportok iránti szenvedély, legyen szó vitorlázásról vagy kerékpározásról. Csak idő kérdése volt, hogy közös nevezőre jussunk a Forma-1-ben. Ez a világ leggyorsabb laboratóriuma valódi mérnöki teljesítményekkel, ahol elkezdődik a két cég új közös fejezete.”

A Ferrari is változtat a festésen?

A Corriere della Sera értesülései szerint a Ferrari február 11-én, este hat órakor kezdődő autóbemutatóján is lesznek meglepetések, ami a fényezést illeti. Noha a szabályok állandósága miatt sokan azt várják, hogy az idei, olasz források szerint SF1000 névre keresztelt (a Ferrari Kanadában teljesítheti 1000. F1-es futamát) versenygép nem fog merőben eltérni a 2019-es autótól, a festésben mégis lehetnek lényeges változások. Ennek oka, hogy 223 évvel ezelőtt a bemutató helyszínéül szolgáló Reggio Emiliában alkották meg az olasz trikolórt. Luca Vecchi, a város polgármestere a Corriere információi szerint a zászló egy történelmi példányát fogja átnyújtani a Ferrarinak, amely a jeles alkalom miatt autóján is megjeleníti a trikolórt.

A Gilles Villeneuve autóján látható számdizájnt viszontláthatjuk az idei FerrarinForrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Nem ez lehet az egyetlen eltérés a tavaly géphez képest változhat a festés árnyalata is. A tavaly több kritikát kapó matt fényezés marad, viszont sötétítenek rajta, hogy kevésbé legyen narancssárgás az árnyalata, valamint a versenyzők rajtszámának dizájnja is változik. Utóbbit a hírek szerint a néha Gilles Villeneuve által legendássá tett 27-es rajtszám kialakítása ihlette.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK