Társoldalunk:

Száműznék a csili-vili palotákat az F1-es paddockból

2020.02.10. 11:27

Könnyen előfordulhat, hogy már nem sokáig láthatjuk az európai F1-es futamokra oly jellemző, mára hatalmas palotákká fejlődött motorhome-okat, miután azok nem éppen kímélik a környezetet.

A Forma-1 vezetői tavaly bejelentették, hogy céljuk 2030-ra teljesen karbonsemlegessé tenni az F1-et. Ross Brawn sportért felelős igazgató most pedig megosztotta, hogy már el is kezdték vizsgálni annak a lehetőségét, hogy miként csökkenthetnék a sportág ökológiai lábnyomának nagyságáért legnagyobb mértékben felelős logisztikai terheket. A brit szakember a szállítási módok megváltoztatásával és a motorhome-ok száműzésével tenné környezetbarátabbá a királykategóriát.

A tengerentúli versenyekre a DHL szállítja a felszerelés nagy részétForrás: Getty Images

Az F1 tavaly kiszámolta, hogy a sportág 2019-es, 256,551 tonánnyi CO2-vel megegyező ökológiai lábnyomának mindössze 0,7%-át teszik ki maguk az F1-es motorok, a szennyezésért a legnagyobb mértékben, 45%-ban pedig a felszerelés szállítása felelős. Ebbe beleértendő a csapatok és az F1 cókmókjának utaztatása is földön, vízen, levegőben. Nem csoda, hogy elsőként ezt az értéket próbálják csökkenteni. „Megvizsgáljuk a szállítási módokat és minden általunk használt eszközt – nyilatkozta Ross Brawn az Autosportnak. – Az embereim jelenleg előbbire keresnek alternatívákat, a vonat például nagyon hatékony módja a felszerelés mozgatásának. A tengeri szállítás szintén az a környezetre gyakorolt hatás tekintetében. Átnézzük a teljes logisztikát, hogy miként tudnánk minimalizálni az ökológiai lábnyomunkat."

Brawn elsősorban az európai helyszínekre elszállítandó felszereléssel szeretne valamit kezdeni, ezekre a futamokra a mára palotákká fejlődött motorhome-ok szállítása miatt ugyanis jelentősen több felszerelést visznek a csapatok, mindezt ráadásul kamionokkal.

Tavaly ezekre a helyszínekre a csapatok, a Pirelli, az F1 és az FIA összesen 315 kamionnal vonult, amihez hozzájön a főbb betétsorozatok további 60 kamionja. A paddockban felállított monstrumok nélkül ez a szám jelentősen csökkenne.

A Ferrari motorhome-jaForrás: DPPI/Florent Gooden

„Egy évben kilenc futamon kamionok óriási flottája álltal szállított motorhome-okkal találkozunk, amelyek biztosítják a csapatok létesítményeit. A többi 15 futamon pedig boldogan használják, bármi is legyen ott, amikor csütörtökön megérkeznek” – utalt Brawn arra, hogy a tengerentúli versenyeken motorhome híján előregyártott épületekben rendezkednek be a csapatok. Vannak tengerentúli versenyek, vagy például Baku, ahol szépen előregyártott helyiségek állnak a csapatok rendelkezésére, és senki sem panaszkodik, mert működőképes. Aztán elmegyünk Monzába, és ott vannak ezek a fényűző motorhome-ok az összes kamionnal együtt, ami a szállításukhoz kell. A jövőben olyan motorhome-ot vagy vendéglátóegységet szeretnénk, aminek a logisztika és a szállítás terén jóval kisebb hatása van."

Noha erről Brawn nem beszélt, a versenynaptárt vizsgálva az is szembetűnő, hogy a környezetszennyezés szempontjából annak kialakítása sem előnyös, hiszen az osztrák és a magyar futam között ott szerepel a brit, így ahelyett, hogy a mezőny Spielbergből egyből Budapestre jönne 400 km-t megtéve, az 1600 km-re fekvő Silverstone-ba utazik, hogy aztán újabb 1600 km-t megtéve jöhessen Magyarországra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK