Társoldalunk:

Leclerc után Vettel szerződését is meghosszabbítaná a Ferrari

2020.02.13. 10:27

Mattia Binotto kijelentette, a Ferrari mindkét pilótáját szeretné megtartani a következő szezonra. A maranellóiak csapatfőnöke hozzátette, alapvetően hagyni fogják, hogy a versenyzők csatázzanak egymással.

A Ferrarinál arra törekednek, hogy változatlan pilótafelállással vágjanak neki a következő szezonnak, vagyis a tavaly 2024-ig leszerződtetett Charles Leclerc mellett a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is a csapat tagja maradjon, az idén lejáró kontraktusa után is.

Minderről Mattia Binotto csapatfőnök beszélt, aki már korábban is utalt arra, hogy Charles Leclerc mellett elsősorban Sebastian Vettellel számolnak, de az RTL-nek nyilatkozva ezúttal sokkal konkrétabban fejezte ki magát. A svájci szakember azt is elmondta, engedni fogják, hogy a két pilóta megküzdjön egymással a pályán. 

A Ferrari arra törekszik, hogy Leclerc mellett Vettelt is megtartsa a következő szezonra - Kattintásra további képek láthatók a Ferrari SF1000-rőlForrás: AFP/Handout

„Karácsony óta tárgyalunk Sebastiannal. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mik az ő szándékai, és persze a saját törekvéseinket is ismertetjük vele. Büszkék vagyunk a pilótáinkra, és ahogyan korábban is említettem, ő az elsőszámú opciónk. Úgy vélem, jó lenne, ha mindkettőjüket meg tudnánk tartani” – nyilatkozta a német RTL-nek.

Binotto hozzátette, a két versenyzőt alapesetben hagyni fogják csatázni a pályán.

A Ferrari csapatfőnöke leszögezte, amikor a konstruktőri világbajnokságot kell szem előtt tartaniuk, nem fognak visszariadni a csapatutasítástól, de alapvetően arra törekszenek, hogy a Leclerc és Vettel is a legjobbat hozza ki magából.

Vettel úgy véli, tavaly azonos feltételek mellett csatázhatott Leclerc-rel, és ez az idei szezonra sem fog megváltozniForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Egy éve Binotto úgy fogalmazott, hogy a kétes szituációkban a négyszeres világbajnok élvez előnyt, ezúttal viszont semmi ilyesmi nem hangzott el. Ebből arra lehet következtetni, hogy Leclerc a korábbiakhoz képest magasabb szinten áll a csapaton belüli hierarchiában. Vettel azonban úgy véli, már tavaly is azonos körülmények között versenyeztek, és nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy csapattársa sikerei rontottak volna az ő megítélésén. 

 

Ugyanazt az autót kapjuk és ugyanolyan esélyt, hogy jól szerepeljünk a versenyeken. Én ebben tavaly sohasem kételkedtem, és szerintem Charles sem

– szögezte le Vettel a Reuters kérdésére. – Nem értek egyet Önnel. Nem úgy látom, hogy [az egyik trend] lefelé, a [másik meg] felfelé tart. Ez nem is változtat semmin. Tavaly is egyenlő feltételeket kaptunk és az idén is.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK