Társoldalunk:

Red Bull: Kevés tesztnap lesz, rögtön jó autóra van szükség

2020.02.13. 12:10

Jó benyomásokat szerzett Max Verstappen a Red Bull RB16-os bejáratása során. A filmforgatást rendszerellenőrzésre használta a csapat, hogy a jövő heti teszteken rögtön munkához láthassanak.

A 2020-as F1-es autók közül a Red Bull lépett először pályára, a csapat a szokásoknak megfelelően a gyárhoz közeli Silverstone-ba vitte az RB16-ost, hogy a télies hőmérsékletek közepette megtegyék az első kilométereket. A privát tesztelés tilos az F1-ben, ezért a nap hivatalosan filmforgatás volt, de ezt a szabályok megengedik.

„Az a legfontosabb, hogy az autó induljon el, és minden megfelelően működjön, mielőtt elmegyünk Barcelonába. Az egész csapat célja az, hogy a világbajnoki címért küzdjünk, hogy jobbak legyünk a tavalyi formánknál és már az első versenytől kezdve jól teljesítsünk. A csapat igen motivált, nagyon keményen dolgoztak a télen, alig várom már, hogy elkezdődjön” – nyilatkozta Max Verstappen.

Verstappen már ízelítőt kapott az RB16-osból - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Szerdán csak a holland pilóta vezethette az új modellt, Alexander Albon majd Barcelonában kap lehetőséget. Verstappen elmondta, jók az első benyomásai az RB16-os kapcsán, és már nagyon várta, hogy újra F1-es autóban ülhessen. „Jó egy kicsit elmenni pihenni, de egy idő után az ember már nyugtalanul várja, hogy visszatérhessen. Reggel már nagyon vártam [a bevetést], és

amikor beindítják az autót, onnantól már a normális folyamatok zajlanak, de mindig érdekes megtapasztalni egy új autót, ismét egy új motort. Szerencsére minden simán ment.” 

Az új, látványos orrkúppal és légterelőkkel bemutatott autó teljesítményéről még nem sokat lehet tudni, de Christian Horner csapatfőnök szerint az erőforrás és a karosszéria terén is előrelépés történt az előző modellhez képest.

Az érdemi munka majd Barcelonában kezdődik - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

„Remekül alakult az első közös szezonunk a Hondával és az együttműködés egyre szorosabbá vált. A tél is igen pozitívan alakult, igazán lenyűgöző, hogy mekkora erőfeszítéseket tettek. Előrelépés történt az erőforrás és a karosszéria terén is, valamint azzal kapcsolatban is, hogy a motort teljesen integráljuk az autóba. Egy igazi műalkotás lett” – lelkesedett.

Ez egy filmforgatási nap, de némi időt arra is biztosít, hogy megnézzük, a pilóta rendesen el tud-e helyezkedni az autóban, 

és elsimítsunk bármilyen apró problémát, mielőtt megérkezünk az első tesztre, Barcelonába – mondta Horner. – Most csak hat tesztnapunk lesz a szezon előtt, kulcsfontosságú, hogy mindkét pilótánk a lehető legtöbbet menjen, meghallgassák egymás visszajelzéseit, figyeljék az adatokat és kövessék az autóval kapcsolatos fejleményeket.”

A tesztelés jelentőségére hívta fel a figyelmet Albon is, aki szerdán még nem vezethetett, ráadásul nagyságrendileg háromnapnyi felkészülésben lesz majd része, mielőtt a mezőny elutazik az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra.

„Hat tesztnap nem sok, megértem, hogy miért csak ennyi, de közben kicsit furcsa is, hogy ez a sportág csúcsa, mégsem tesztelhetünk, és csinálhatjuk azt, amit akarunk. Nem sok kört tehetünk meg Melbourne előtt, de az is hasznos tapasztalat lesz, próbáljuk kihozni ebből a legtöbbet és a lehető legjobb formába hozni az autót” – mondta a thai pilóta, aki a második F1-es szezonját kezdi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK