A Ferrari máris hosszabbítana Vettellel?

Forma-1, Mattia Binotto, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
German 4 time World Champions Sebastian Vettel of Formula 1 team Scuderia Ferrari and Italian Scuderia Ferraris Mattia Binotto guest during Italian sunday night TV program Che Tempo Che Fa, on air on public Italian TV Rai2, 16 February 2020 (Photo by Andrea Diodato/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari közölte Sebastian Vettellel, hogy készen állnak tárgyalni az idei év végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A maranellóiak vezetése állítólag egyik lehetséges utód iránt sem lelkesedik.

Leo Turrini olasz szakíró úgy értesült, hogy a Ferrari megtette az első konkrét lépést afelé, hogy meghosszabbítsa Sebastian Vettel 2020 végén lejáró szerződését. Turrini a blogján úgy fogalmaz, hogy az olasz istállónál közölték a német pilótával, készek tárgyalásokat folytatni a részletekről.

A négyszeres világbajnoknak az elmúlt két szezonban jelentősen visszaesett a formája, emiatt többen is felvetették, hogy a Ferrarinak le kellene váltania őt. A csapat azonban mindvégig kiállt mellette, az utóbbi időben Mattia Binotto csapatfőnök többször is hangsúlyozta, az a céljuk, hogy a következő idényre mindkét pilótájukat megtartsák.

Binotto már korábban is hangsúlyozta, hogy elsősorban Vettellel számolnak Forrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Charles Leclerc helye már biztossá vált, hiszen a monacói pilóta 2024-ig hosszabbított szerződést az istállóval. Amennyiben igazak Turrini értesülései, úgy egyre valószínűbb, hogy csapattársa is kap még legalább egy lehetőséget a bizonyításra.

Ugyanakkor a folyamat még hosszú ideig elhúzódhat, hiszen a két félnek meg kell egyeznie a részletekben.

Turrini arról nem számol be, hogy a Ferrari milyen feltételeket szabna, de azt megemlíti, hogy a négyszeres világbajnok esetében sok múlhat az idei autó teljesítményén, valamint a Leclerc-rel ápolt viszonyán.

Utóbbiról rendszeresen azt kommunikálják, hogy remek kapcsolatban állnak, ugyanakkor az előző szezonban többször is előfordult, hogy kisebb-nagyobb konfliktus alakult ki kettőjük között.

Azon is sok múlhat, hogy miképpen alakul Vettel és Leclerc viszonya Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Könnyen lehet, hogy a Ferrari azért akar ennyire sietni a hosszabbítással, mert nem látnak olyan pilótát, akire Vettelt szívesen lecserélnék. Decemberben ugyan felmerült a pletyka, hogy 2021-ben Lewis Hamilton érkezne a német versenyző helyére,

de egyrészt nem lehet tudni, hogy ennek bármikor is volt-e valódi alapja, másrészt az is kérdéses, hogy a Ferrari összeeresztené-e a hatszoros világbajnokot Leclerc-rel.

Turrini szerint Hamilton eldöntötte, hogy marad a Mercedesnél, a további jelöltek pedig nem elégítik ki a Ferrari vezetésének igényeit. Antonio Giovinazzi mellett elméletileg Daniel Ricciardo és Carlos Sainz is érkezhetne Vettel helyére, de a hírek szerint Louis Camilleri ügyvezető, valamint John Elkann elnök sem lelkesedik egyikük iránt sem.