Brawn: A Mercedes innovatív kormánya klasszikus F1-es fejlesztés

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Barcelona teszt 6. nap
44 HAMILTON Lewis (gbr), Mercedes AMG Petronas F1 W11, action during the Formula 1 Winter Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya on February 28, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Ross Brawn kijelentette, a Mercedes kerékösszetartást menet közben változtató rendszere klasszikus példa a Forma-1-ben zajló innovációra. Az F1 sportért felelős igazgatója úgy véli, a riválisok az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén tehetik igazán próbára a megoldást, legalábbis ami a szabályosságát illeti.

A barcelonai F1-es tesztek egyik, ha nem a legfőbb beszédtémája a Mercedes DAS (Dual Axis Steering) néven elhíresült technikai újítása volt. A rendszer lehetővé teszi, hogy a kormányt ne csak oldalra, hanem előre-hátra is lehessen mozgatni, ezzel pedig a pilóták állíthatnak a kerekek összetartásán, ami elsősorban az egyenesekben hozhat előnyt.

Ross Brawn elmondta, nem nagyon ásta bele magát az ügybe, de külső szemlélőként élvezettel figyelte az eseményeket. A Forma-1 sportért felelős igazgatója úgy véli, a Mercedes megoldása beleillik a klasszikus F1-ről alkotott képbe.

A DAS egyértelműen az idei év eddigi leglátványosabb technikai újítása Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Valaki előjött egy innovációval, azzal a meggyőződéssel, hogy az eljárás teljesen szabályszerű és megengedett – nyilatkozta a Reutersnek, miután Silverstone-ban szponzori szerződést kötöttek a 188BET nevű fogadóirodával. –

Brawn hozzátette, ilyesmi rendszeresen történik a sportágban, és korábban számos alkalommal előfordult, hogy ő maga is meghatározó szereplője volt az eseményeknek. A leghíresebb eset talán a 2009-es dupla diffúzor, amivel a szezon elején a Brawn GP hatalmas előnyre tett szert riválisaival szemben,

és ez megalapozta, hogy év végén konstruktőri, valamint Jenson Button révén egyéni világbajnoki címet is ünnepelhessenek.

Az már biztos, hogy a DAS legfeljebb ebben a szezonban marad legális, hiszen az FIA jövőre már nem engedélyezi a rendszert. Brawn nemrég kijelentette, 2021-től már nehezebb lesz kihasználni az ilyen jellegű kiskapukat, és ezúttal is hangsúlyozta, hogy probléma esetén akár szezon közben is módosíthatnak a szabályokon.

Brawn úgy véli, a DAS klasszikusan a szabályok adta kiskapuk kihasználásával jött létre Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Robert Cianflone

A 65 éves szakember arról ugyan nem beszélt, hogy a DAS mennyi előnyt jelenthet a Mercedesnek, de a tesztek alapján úgy véli, a brackley-i istálló autója tűnik a legerősebbnek, ugyanakkor meg kell küzdeniük a megbízhatósági problémákkal.

– összegzett Brawn. Hozzátette, a középmezőnytől kifejezetten szoros csatát vár, pláne annak fényében, hogy a „pink Mercedesnek” csúfolt Racing Point is versenyképes autót épített.