Verstappen minden futamon dobogóra állna, a Honda partner ebben

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Barcelona teszt 3. nap
Max Verstappen of Netherlands driving the (33) Aston Martin Red Bull Racing during day three of Formula 1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 21, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Honda sportprogramjának vezetője szerint, ahol tavaly dobogós helyet szereztek az F1-ben, ott az idén a győzelemre is van esélyük, és olyan helyszíneket is megnevezett, amiket 2019-ben nyerhetőnek tartott, de még a legjobb három közé sem fértek be. Max Verstappennel az idén mindenhol dobogóra törnek.

Az előszezoni teszteredmények alapján Max Verstappen és a Red Bull-Honda lehet a Mercedes legnagyobb kihívója a 2020-as világbajnokság első futamain a Forma-1-ben, és a csapat képviselői sem rejtették véka alá, hogy a holland pilótából az idén minden idők legfiatalabb világbajnokát szeretnék faragni. Helmut Marko úgy vélte, ehhez ötnél több futamgyőzelem szükséges.

„Minden erőfeszítést megteszünk, hogy küzdhessünk a bajnoki címért – jelentette ki Jamamoto Maszasi, a Honda F1-es programjának igazgatója. – Tavaly akadtak balszerencsés versenyek, az ilyeneket az idén el kell kerülni. Max azt mondta, minden futamon dobogóra akar állni, és ezt a célt támogatnunk kell” – mondta.

Vajon elég lesz a Red Bull-Honda a Mercedes ellen? Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A japán szakember elárulta, nem változtattak a szervezetükön, ez stabilitást hoz, és a Red Bulltól is rengeteget tanultak 2019-ben arról, hogyan nevezzék ki a megfelelő embereket különböző munkakörökbe. „Alapvetően meghagytuk a szervezeti felépítésünket, mert teljes mértékben a fejlesztésre akarunk összpontosítani” – erősítette meg.

A Honda tavaly meglepetést keltett, mert a Red Bull-lal közösen rögtön az idénynyitón dobogós helyet szereztek, majd három futamgyőzelem is összejött a csapatnak, bár a Mercedesszel igazán csak a szezon végén tudták felvenni a versenyt. Jamamoto úgy vélte, az Osztrák Nagydíjig küszködtek, és utána is elszalasztottak két győzelmi esélyt Olaszországban és Mexikóban.

Yamamoto és Tanabe Tojoharu, a Honda F1-es technikai igazgatója Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„A Honda részéről mindent meg kell adnunk Maxnak és Alex [Albonnak], hogy versenyképesek legyenek és minden potenciális esélyből kihozzák a lehető legtöbbet – vélte Jamamoto. – Utána meglátjuk, hogy versenyt tudunk megnyerni.”

– magyarázta, bár arra nem tért ki, hogy ebből legalább három alkalom az időjárásnak és kedvező versenyszituációknak volt köszönhető. – Látnunk kell, hogy a 11 közül mennyit tudunk megnyerni, mert ezek azok, ahol lehetőségeink vannak.”