Vágólapra másolva!
Nagy valószínűséggel egy ideig még nem fog elindulni a Forma-1-es világbajnokság 2020-as idénye, a csapatok arra számítanak, hogy júniusig nem lesz verseny.

Az Ausztrál Nagydíj lefújásával nagy valószínűséggel nem ért véget a Forma-1-es versenyek törlése, illetve elhalasztása az idén, vélhetően mindjárt a soron következő bahreini fordulót sem rendezhetik meg, és az azt követő futamok sorsa is erősen kérdéses. Az F1 vezetői folyamatosan dolgoznak a megoldáson, miközben az Ausztráliából hazatérő csapatok közös megegyezéssel önkéntes karanténba vonulnak. A legvalószínűbbnek jelenleg az tűnik, hogy teljesen át kell szervezni az idei szezont, amely legkorábban júniusban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal rajtolhat el.

A csapatok elindultak haza Ausztráliából, de senki sem tudja, hogy mikor utazhatnak újra versenyre Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Robert Cianflone

„Jelenleg az ezen a hétvégén történtekkel foglalkozunk, én csak most értem vissza Vietnamból, folynak a tárgyalások a partnerekkel az elkövetkező versenyekről – közölte Chase Carey, az F1 elnök vezérigazgatója a melbourne-i pálya paddockjában összegyűlt újságírókkal. – Jelenleg az ausztráliai helyzettel akarunk rendesen foglalkozni, majd az elkövetkező napokban kerül a fókusz a soron következő futamokra.

A szezon eredetileg március 22-én, a Bahreini Nagydíjjal folytatódott volna. A bahrieni szervezők már korábban bejelentették, hogy zártkapus lesz az esemény, most azonban már a halasztás vagy a törlés tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. A McLaren csapat 14 alkalmazottja két hétre karanténba került Ausztráliában, miután az egyik csapattagnak pozitív lett a koronavírus-tesztje. A wokingi istálló bejelentette, hogy hazaérkezés után minden alkalmazottja kéthetes karanténba vonul, ezzel gyakorlatilg világossá téve, hogy ők semiképpen nem indulnának Bahreinben.

A McLaren már bejelentette, hogy Ausztráliából hazatérő alkalmazottai kéthetes karanténba vonulnak Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint nem a McLaren lesz azonban az egyetlen csapat, amely kéthetes karantént vállal,

úgy tudják, hogy közös megegyezéssel ezt az összes istálló meg fogja tenni.

„Mi nem folytatjuk a munkát március 30-ig" – nyilatkozta a német szakportálnak Beat Zehnder, az Alfa Romeo Racing csapatmenedzsere.

– mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, miután lefújták az ausztráliai versenyt. – Meg kell várnunk, hogy mit mondanak a promóterek, biztos vagyok benne, hogy minden oldalról körüljárják a kérdést. Több információval rendelkeznek a az első európai versenyek és a vietnami futam helyzetről, mint mi, de a halasztás elkerülhetetlen."

Christian Horner sem nagyon tudja elképzelni, hogy lenne Bahreini Nagydíj a jövő hét végén Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A Forma-1-es cirkusszal utazó újságírók körében már az is kicsapta a biztosítékot, hogy az Ausztrál Nagydíj törléséről is közel 11 órát tanácskoztak, most pedig azért kezdtek el zúgolódni, hogy a folytatásról is egyre nehezebben akar bármit is mondani az F1, szorult helyzetbe hozva minden utazó médiamunkást a reülőjegyek foglalásával és egyéb teendőkkel. „Mindenki szeretne választ kapni, ahogy mi is, de szerintem nem lehet választ kikényszeríteni olyasmire, amire jelenleg még nincsen” – felelte Chase Carey arra a kérdésre, hogy mit lépnek.

Úgy kell megbirkóznunk vele, hogy közben folymatosan változik."

Az Azerbajdzsáni Nagydíjjal indulhat az idei szezon Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Miután Európában egyre rosszabb a helyzet, májusban pedig három európai helyszín, a holland, a spanyol és a monacói futam következne, jelenleg az tűnik

a csapatok szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy leghamarabb a június 7-i Azerbajdzsáni Nagydíjjal rajtolhat el az idei szezon.

Ebben az esetben az elmaradt futamok legalább egy részét megpróbálnák bepótolni, amire az augusztusi nyári szünetben lehet a legtöbb esély. Amennyiben így lesz, előrehozhatják a kéthetes gyárbezárásokat áprilisra. „Ebben az esetben két hétre teljesen leállnánk áprilisban, és akkor lenne ugyanaz a program, ami normális esetben augusztusban van" – nyilatkozta Andy Stevenson, a Racing Point csapatmenedzsere az AMuS-nak. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója is arra számít, hogy júniusig nem versenyezhetnek, a tengerentúli futamok pótlása szerinte azonban nagyon nehéz lesz.

A jelenlegi szabályok értelmében 8 verseny kell ahhoz, hogy világbajnokot lehessen hirdetni. Amennyiben Azerbajdzsánban indulna a szezon, és egyetlen korábbi futamot sem pótolnának, akkor is 14 futamot rendeznének az idén. Ilyen kevés versenyt utoljára 1980-ban láthattunk egy idényen belül.