Társoldalunk:

Civil bíróságra kerülhet a Ferrari motorbotránya?

2020.03.17. 18:37

A Red Bull csalódottan nyugtázta, hogy a Mercedes felhagyott a Ferrari ellen indított hadjárattal, miután az FIA titkos megállapodást kötött a Scuderiával a csalásgyanús tavalyi motorjuk ügyében. Továbbra is keresik a jogi lehetőségeket, hogy behajthassák az elmaradt pénzdíjakat.

Az Ausztrál Nagydíj kényszerű törlésével alábbhagyott a feszültség a mezőnyben, amit az váltott ki, hogy az FIA az előszezoni tesztelés utolsó perceiben bejelentette, titkos megállapodással lezárta a Ferrari tavalyi erőforrásának vizsgálatát. Az ügy viszont nem múlt el, a csapatok több levelet is intéztek a szövetséghez, ami megerősítette, nem biztos, hogy a Ferrari nem csalt 2019-ben.

Eleinte hét istálló lázadt a helyzet ellen a Mercedes vezetésével, a világbajnoki címvédő azonban kiszállt a társulásból, német lapértesülés szerint azért, mert John Elkann, a Ferrari és a FIAT-Chrysler elnöke egyeztetett Ola Källeniusszal, a Daimler AG vezérigazgatójával, a felek pedig elásták a csatabárdot.

A koronavírus miatt most nem a műszaki botrány van a középpontban, de az ügy nem oldódott megForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Ezt gyanítja a Red Bull is az Auto Motor und Sport tudósítása szerint. Helmut Marko, a vállalat motorsport tanácsadója elárulta, hogy a Mercedes hirtelen engedte el az ügyet, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban nem erre készül.

„Az egész ügy rossz szájízű – jelentette ki. – Számunkra sok pénzről van szó, 20 millió dollár a különbség aközött, hogy a 2. vagy a 3. helyen zárunk a világbajnokságban. Minden dolgozónknak bónuszkifizetések várnak. Nem hagyhatjuk csak úgy annyiban” – mondta a brit szakember, aki tavaly a 3. helyre kormányozta a csapatot, a Mercedes és a Ferrari mögött.

A Red Bull csapatai a leginkább elégedetlenekForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A mezőny most elsősorban a koronavírus következményeit próbálja kezelni, de a botrány várhatóan nem múlik el, és az is lehetséges, hogy a jogi ügymenet helytálló voltát sulykoló FIA testületei helyett civil bíróságon folytatódik a kötélhúzás.

A Red Bull szempontjából azonban ingoványos a terep,  

mert az FIA bíróságai előtt a Ferrarinak kell bizonyítania az ártatlanságát, a civil igazságszolgáltatásban viszont fordított a bizonyítási kényszer, tanúvallomások révén azonban lehetséges, hogy bizonyítható a szabálysértés, akkor is, ha az FIA és a Ferrari nem ad ki részleteket.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK