Társoldalunk:

Eredményei semmit nem árulnak el róla - Ma lenne 60 éves Ayrton Senna

2020.03.21. 14:38

Ma ünnepelné hatvanadik születésnapját Ayrton Senna, a Forma-1 legendás háromszoros világbajnoka. Az 1994-ben halálos balesetet szenvedett brazil pilóta öröksége nem csupán a pályán elért eredményeiből áll, hiszen élete során rengeteget tett hazájáért, amiért Brazíliában a mai napig hősként tisztelik.

A legtöbb F1-rajongó úgy emlékszik vissza a ma hatvan éve született Ayrton Sennára, mint a sportág történetének egyik legtehetségesebb és leggyorsabb versenyzőjére. Abba a vitába nem mennénk bele, hogy ő volt-e a valaha élt legjobb pilóta, de az aligha vitatható, hogy nincs még egy versenyző, aki évtizedekkel halála után is ennyi honfitársát mozgatná meg.

Ehhez pedig a pályán elért eredményei bizonyára nem lettek volna elegendőek, hiszen Sennán kívül Emerson Fittipaldi és Nelson Piquet is brazilként lett világbajnok, utóbbi ráadásul hozzá hasonlóan háromszor. Nem végeztünk közvélemény-kutatást, de nagy valószínűséggel nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a legtöbb brazil szemében Senna egyszerűen más kategóriát képvisel.

Sennát hősként tisztelték Brazíliában - Galéria!Forrás: GOODYEAR

Az 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben világbajnoki címet nyerő Senna többször bizonyította emberi kvalitásait pályafutása során. Az 1992-es Belga Nagydíj szabadedzésén Érik Comas súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében eszméletét vesztette. Senna pár másodperccel később ért a baleset helyszínére McLarenjében, majd azonnal megállt, kiszállt az autójából és odarohant az összetört Ligierhez. Hogy elkerülje a tüzet, Senna leállította a motort, és az orvosok érkezéséig stabilan tartotta a francia pilóta fejét.

Comas később elmondta, a háromszoros világbajnok valószínűleg az életét mentette meg.

Hasonló eset, ami az 1994-es tragikus imolai hétvége első napján történt. Rubens Barrichello hatalmasat bukott pénteken, és bár komoly sérülés nélkül megúszta, kórházba került. Az akkor 21 esztendős versenyző később elmondta, amikor magához tért, Senna arca volt az első, amit meglátott, a háromszoros világbajnok nem mozdult az ágya mellől.

Egy nappal később Roland Ratzenberger már nem volt ennyire szerencsés, az osztrák pilóta nem élte túl az időmérő edzésen a Villeneuve-kanyarban elszenvedett balesetét. Senna ekkor a bokszban tartózkodott, de amint látta, hogy mi történt, azonnal a helyszínre vitette magát. Ezúttal is minden kollégájánál hamarabb ott volt.

[Aznap] láttam Ayrtont a hotelben, nagyon érzelmes hangulatban volt

– nyilatkozta a Daily Mailnek Martin Brundle, aki akkor szintén a mezőny tagja volt. – Vasárnap délelőtt volt a versenyzői eligazítás, de nem hiszem, hogy Ayrtont akkor túlságosan érdekelte volna a versenyzés.”

Senna búcsúztatásának napján milliók vonultak az utcára - Galéria!Forrás: Agęncia Estado/Copyright © Agęncia Estado. Todos os direitos reservados./Wilson Pedrosa

A futamon aztán újabb tragédia történt, ezúttal Senna volt az áldozat, a Tamburello kanyarban a védőfalnak rohant, az orvosok pedig nem tudták megmenteni, a kórházba szállítás után meghalt. Szülővárosában, São Paulóban becslések szerint 3 millióan vonultak az utcára, amikor a brazil zászlóval beterített koporsót végigvitték a főúton. Másnap 20 ezer ember állt sorba azért, hogy a temetése előtt végső búcsút vehessen tőle.

Ebből is látszik, hogy Senna mit jelentett Brazíliának, és az ország lakosságának. Ennek oka pedig csupán részben a sikeres versenyzői pályafutása és a kimagasló vezetői tudása.

Szabadidejében ugyanis rengeteget tett azért, hogy megváltoztassa a hazájában uralkodó viszonyokat.

Brazíliában a mai napig hatalmasak a társadalmi különbségek. A legtöbb városban egyaránt megjelenik az elképesztő gazdagság és a mérhetetlen szegénység is. Az egyik a saját úszómedencével felszerelt házak, a másik pedig a favelák képében, ahol a lakóknak minden egyes falatért meg kell küzdeniük.

Erre talán Rio de Janeiro két, egymással szomszédos negyede a legjobb példa.

Gáveában a várható élettartam 78 év, a havi átlagkereset pedig 3 ezer brazil real, ami majdnem 200 ezer forintnak felel meg. Rocinhában a lakosoknak átlagosan csupán 220 realból (kevesebb mint 15 ezer forint) kell megélniük, a nagyfokú bűnözés miatt a várható élettartam jelentősen lecsökken, és a társadalom 12 százaléka analfabéta.

Senna a pályán elért eredményeivel és emberi nagyságával is reményt adott a szegényeknek - Galéria!Forrás: AFP

Az ilyen körülmények között élők számára Senna volt a reménysugár, mert amellett, hogy hatalmas bajnok volt, nem feledkezett meg róluk. Utolsó éveiben már óriási összegeket keresett, aminek jelentős részét São Paulo szegény lakosainak ajánlotta fel.

„Ayrton rengeteget adományozott névtelenül, hogy segítsen másokon – emlékezett vissza a az F1-et szintén megjáró Bruno Senna, Ayrton unokaöccse.

Rájött, hogy ő azon szerencsések közé tartozik, aki megfelelő oktatásban részesült, mindig van mit ennie, és aki képes volt azzá válni, aki lett belőle.”

Az F1-et szintén megjárt Bruno hozzátette, Ayrton egy idő után nem elégedett meg ennyivel, hiszen sokszor nem lehetett biztos abban, hogy a pénzt végül valóban arra a célra használják-e fel, amire ő adta. Pár hónappal halála előtt nővérének, Vivianénak (aki egyben Bruno édesanyja is) elmondta, elsősorban a gyerekeken szeretne segíteni.

Senna már korábban is kijelentette, hogy ha bármilyen változást el szeretnének érni, akkor azt a gyerekekkel kell kezdeni.

Nem véletlenül gondolta így, hiszen Brazíliában még ma is csupán tízből három gyerek tud a megfelelő szinten írni és olvasni, a matematikai képességeket illetően pedig még rosszabb a helyzet.

A háromszoros világbajnok ezen az állapoton akart javítani, de halála miatt ezt már nem tehette meg. Nővére azonban felkarolta a kezdeményezést, és létrehozta az Ayrton Senna Institute nevű alapítványt, ami a néhai pilóta kétségtelenül legjelentősebb öröksége lett.

Nővére továbbvitte Senna örökségétForrás: Brazil Photo Press/BRAZIL PHOTO PRESS/Paulo Lisboa

„Ayrtont a valaha élt egyik legnagyszerűbb versenyzőnek tartják a tehetsége, az elszántsága és a varázslatos vezetői képességei miatt – fogalmazott Viviane Senna. – Mindez azonban semmit nem árul el Ayrton Sennáról, az emberről. A versenyzés iránt érzett szenvedélye mellett Brazíliát is szenvedélyesen szerette. Ez abban is megmutatkozott, hogy mindig sárga-zöld festésű sisakot viselt, győzelmei után pedig a brazil zászlót lengette.

Nővére szerint ez a szenvedély vezetett oda, hogy Senna nem törődött bele a brazil valóságba, és minden áron változtatni akart rajta, ezt azonban nem mindenki tudja.

Még ha ő már nem is lehetett aktív részese a változást segítő folyamatoknak, Senna célja teljesült, hiszen a nővére által életre hívott szervezet segítségével évente 60 ezer tanítót képeznek ki, és összesen már 26 millió gyerek vett részt a programjukban.

Az alapítvány azért is tud hatékonyan működni, mert az összes befolyt pénzt jótékony célokra fordítják.

Ennek is köszönhető, hogy közel 26 évvel halála után Senna neve még mindig élénken él a brazil köztudatban. Egy São Paulóhoz közeli országutat róla neveztek el, az arca pedig rengeteg épületről, óriásplakátról vagy éppen buszmegállóról köszön vissza.

A tavalyi Brazil Nagydíj előtt honfitársai vezethették Senna egykori autóit – GalériaForrás: Pirelli

A Forma-1-es Brazil Nagydíj pedig mindig egy kicsit róla is szól. Számos vele kapcsolatos programot szerveznek, és ezek még mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Sőt, előfordul, hogy a pilóták is megemlékeznek róla, mint ahogyan azt Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is tette a tavalyi hétvégén.

Senna a három világbajnoki címe mellett 41 futamgyőzelmet és 65 pole pozíciót szerzett, amivel beírta magát a Forma-1 történelemkönyvébe. Az eredményeinél azonban sokkal nagyobb jelentőséggel bír mindaz, amit hazájáért, illetve honfitársaiért tett, hiszen ennek a mai napig érezhető a hatása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK