Igazságtalanul hibáztatták Alonsót a McLaren hírhedt kémbotrányában

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren, 2007, Belga Nagydíj
SPA FRANCORCHAMPS, BELGIUM - SEPTEMBER 16: Fernando Alonso of Spain and McLaren Mercedes is seen outside the Mclaren Mercedes hospitality unit before the Belgian Formula One Grand Prix at the Circuit of Spa Francorchamps on September 16, 2007 in Spa Francorchamps, Belgium. (Photo by Clive Mason/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Sokan Fernando Alonsóra gyanakodtak az egész Forma-1-et megrázó 2007-es kémbotrányban, mint az a személy, aki miatt végül megbüntették a McLarent. Honfitársa és a csapat akkori tesztpilótája szerint azonban semmilyen bizonyíték sem volt a kétszeres világbajnok ellen.

A Nemzetközi Automobil Szövetség és a Ferrari megállapodása körül a múlt hónapban kirobbant botrány kapcsán számtalan korábbi vitás eset visszatért a közbeszédbe, sokan pedig a 2007-es kémbotrányt hozták fel példaként arra, hogy mi lenne a méltó szankció a vörösöknek. Akkor a McLarent 100 millió dollára büntette az FIA, a 2007-es konstruktőri pontversenyből pedig kizárták az istállót. Pedro del Rosa a csapat tesztpilótájaként tevékenykedett akkoriban, így belülről élte át mindezt, az F1 hivatalos podcastjában pedig most felelevenített néhány részletet.

Alonso első mclarenes korszaka igen viharosra sikeredett Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Clive Mason

A McLaren annak az évnek teljesen új párossal vágott neki, csatlakozott az istállóhoz a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, valamint az újonc Lewis Hamilton. Alonso kapcsolata Ron Denisszel az együttműködés kezdetétől fogva nem volt az igazi, sokak szerint azért, mert első számú pilótai státuszt várt el, ezt azonban sosem kapta meg.

Minderre csak rátett egy lapáttal a szezon második felében kirobbant kémbotrány, a gyanú szerint a McLaren titkos információkhoz jutott az azévi Ferrariról. Az első meghallgatás júliusban tisztázta a wokingiakat, de miután új információk láttak napivlágot, ismét elővették az ügyet.

A McLarennél többen azt gyanították, hogy ezeket az új információkat Alonso szolgáltatta, miután a Magyar Nagydíjon összeveszett Ron Dennisszel. De la Rosa viszont állítja: a kétszeres világbajnok ártatlan.

„Olyan volt a helyzet a csapatban, mint egy válás. A kapcsolatuk előtte sem volt jó, de utána totálisan olyan lett, mint egy válás során – emlékezett vissza a 104 F1-es nagydíjon rajthoz álló spanyol Alonso és a csapat viszonyára. – Sok kérdés vetődött fel arról, hogy ki adta át az információt, miután az FIA megtudott dolgokat.

Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor ki tehette. A választ valószínűleg sosem tudjuk meg. „Lehetett valaki a Ferraritól, de lényegében bárki tehette, mivel sokan voltak a csapatban, akik tudtak erről-arról. Nem volt fair olyasmiért hibáztatni Fernandót, amit szerintem nem követett el. Ez volt a töréspont, mivel onnantól olyan embernek tartották, aki ártott a McLarennek" – mondta de la Rosa.

De la Rosa (jobbra) biztos Alonso ártatlanságában Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Mark Thompson

Többek között a spanyol tesztpilóta is fontos információk birtokában volt, a McLaren megbüntetése után az FIA nyilvánosságra hozott részleteket Alonso és De la Rosa emailváltásaiból, amelyekben a a Mike Coughlan által Nigel Stepneytől szerzett Ferrari-dokumentumokban található részleteket vitattak meg.

De la Rosa azt is kétli, hogy Alonso a kémbotrány miatt nem vezethetett a sportágat az elmúlt években uraló Mercedesnél, miután Toto Wolff 2017-ben utalt rá, hogy a kétszeres világbajnoknak a Mercedesszel közös története nem teszi őt vonzová a csapat számára. „Szerintem mindannyian követünk el hibákat – mondta de la Rosa. – Végső soron Fernando őszinte fickó, kimondja, amit gondol akkor is, amikor nem tudja, hogy az emberek miként tesznek dolgokat.

és még sok más ember. Más dolgok is történtek magasabb szinteken, olyanok, amikről akkor még nem tudtunk."