Társoldalunk:

Haas: A csapatfőnök szerint a tulajdonos elkötelezett az F1 iránt

2020.03.24. 11:43

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy véli, Gene Haas tulajdonos továbbra is a Forma-1-ben szeretne maradni, és pár héttel ezelőtti szavait csak kiragadták a kontextusból. Romain Grosjean már nem ennyire magabiztos, szerinte számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy csapatának ez lesz az utolsó éve a sorozatban.

Azok után, hogy a 2018-as idényben a Haas története legjobb szereplésével a konstruktőri világbajnokság 5. helyén zárt, a 2019-es szezon borzasztóan alakult számukra, és csupán a Williamset tudták megelőzni. Gene Haas, az istálló tulajdonosa nemrég kijelentette, megvárja, miként alakul az első pár futam, és utána dönt a folytatásról, mert még egy rossz év már nem fér bele.

Az indulásra várni kell, hiszen az idény legkorábban június közepén, a Kanadai Nagydíjon rajtolhat el, ebből a szempontból tehát biztosan nem került közelebb a megoldáshoz. Günther Steiner csapatfőnök azonban kijelentette, ugyan nem volt jelen, amikor elhangzottak ezek a mondatok, de úgy véli, Haas szavait kiragadták kontextusukból, és ő személy szerint nem aggódik az esetleges kiszállás miatt.

A csapatfőnök szerint a tulajdonos továbbra is elkötelezett az F1 irántForrás: DPPI/Florent Gooden

„Ma reggel beszéltem vele, felhívott, hogy minden rendben van-e – nyilatkozta az Autosportnak még a végül elhalasztott Ausztrál Nagydíj csütörtöki napján. – Tudni akarja, hogy mi újság velünk, mi történik a csapattal. 50 percen keresztül beszéltünk, szerintem még mindig nagyon elkötelezett.”

Múltkori nyilatkozatában Haas arra is kitért, hogy a 2021-re történő átállás rendkívül költséges lesz.

Ezzel viszont csak egy évvel később kell számolnia, hiszen a szabálymódosítások bevezetését elhalasztották. Ráadásul a megegyezés értelmében jövőre még új autót sem kell építeniük, ami szintén csökkenti a kiadásokat. A költségplafon ugyan már a következő évben is érvényben lesz, de ahogyan arra ő is rámutatott, a privát istállók egyébként sem érik el a 175 millió dollárt.

Ígéretes kezdés után a Haas tavaly visszacsúszott a sereghajtók közé, az idei VF-20-assal a középmezőny élére törnekForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Ezek a körülmények növelhetik annak az esélyét, hogy a Haas 2021-ben is a mezőny tagja legyen (bár hozzá kell tenni, hogy a fenti intézkedésekkel a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést kívánták enyhíteni).

Romain Grosjean ugyanakkor főnökével ellentétben korántsem annyira magabiztos ezzel kapcsolatban.

„[A kiszállás] benne van a pakliban, úgyhogy komolyan kell venni – mondta a Canal+ csatornának. – Az üzenet egyértelmű és világos, ami pozitív, mert nincs annál rosszabb, amikor megnyugtatást kapunk afelől, hogy a csapattal minden rendben lesz, aztán hirtelen kiderül, hogy mégsem.”

Grosjean leginkább a pályán nyújtott teljesítményével késztetheti Gene Haast a maradásraForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Grosjean hozzátette, az istállón belül mindenki kíváncsian várja, hogy mi lesz a döntés. A francia pilóta kedvezőtlen fejlemények esetén is bízik benne, hogy lesz valaki, aki átveszi a csapatot, mert az alkalmazottak kiváló egységet alkotnak, és tudják, hogy milyen a működőképes modell.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK