Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone úgy véli, a Mercedes már mindent elért az F1-ben, így a Daimler vezérigazgatója helyében eladná a csapatot. Toto Wolffról továbbra is úgy gondolja, hogy új vizekre evez. 

Noha az érintett tagadja, Bernie Ecclestone kitart amellett, hogy Toto Wolff hamarosan távozik a Mercedes éléről, és valamilyen formában szerepet vállal az átalakuló Aston Martinnál. Az autógyártóban nemrég részesedést szerzett Lawrence Stroll konzorciuma, ami 2018-ban kimentette a mai Racing Pointot is a csődből, az istálló 2021-től a brit márka gyári istállója lesz.

Wolff 2013-ban szerzett részesedést a Mercedes F1-es csapatában, miután a Daimler akkori vezérigazgatója, Dieter Zetsche elcsábította őt a Williamstől, és lényegében szabad kezet adott az osztrák üzletembernek, hogy irányítsa a csapatot. Ez a kegyelmi állapot Zetsche tavalyi nyugdíjazásával megszűnt, utódja, Ola Källenius és Wolff viszonya kevésbé harmonikus.

Källenius az egész Daimler-konszernt irányítja, de jól ismeri az F1 közegét is Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Deniz Calagan

A svéd cégvezető korábban a Mercedes F1-es motorgyárának igazgatója is volt, akkoriban a McLarent látták el erőforrásokkal, vezérigazgatói kinevezése után rögtön be is jelentették, hogy 2021-től a wokingi istálló újra a németek ügyfele lesz. Ecclestone úgy véli, Källenius tudja, hogyan mennek a dolgok a Forma-1-ben, de szerinte akadnak nagyobb problémái is a Forma-1-nél.

– méltatta az 50 éves szakembert az F1-insider.com hasábjain. – Ha az ő helyében lennék, 2020 végén eladnám a csapatot. Zsinórban hat vb-címet nyertek, mit kell még bizonyítania a Mercedesnek? Ezután minden világbajnoknak együtt kellene élnie azzal, hogy csak a Mercedes kiszállása miatt nyertek” – nyilatkozta.

Lewis Hamilton (balra) korábban Wolff jövőjétől tette függővé a saját szerződéshosszabbítását is Forrás: Daimler AG

Tekintettel arra, hogy a koronavírus miatt a Forma-1 lényegében leállt az augusztusról március-áprilisra előrehozott nyári szünet révén, nem haladnak az egyeztetések a Liberty Media és a csapatok között a 2020 végén lejáró kereskedelmi megállapodások kapcsán sem. A válság előtt Wolff istállója az AMD-vel és az Ineosszal is szponzori szerződést kötött, és azt közölték, hogy

normális esetben a Mercedes számára bőven megtérül a Forma-1-es szereplés.

Az viszont nem biztos, hogy ha marad a Mercedes, akkor továbbra is Wolff lesz a csapatfőnök. Noha az érintett tagadta, hogy az Aston Martin vezérigazgatói posztjára készül, korábban így tett akkor is, amikor Chase Carey utódjaként merült fel a neve a Liberty Media élén, a Ferrari mégis kilobbizta, hogy F1-es csapatok cégvezetőit ne lehessen a jogtulajdonosnál alkalmazni.

Wolff minden idők legsikeresebb F1-es csapatfőnöke Forrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media/Eric Alonso/Mb Media

Ecclestone kitart amellett, hogy az osztrák üzletember jövője nem feltétlenül a csillagos márkához kötődik: „Amennyire tudom, Toto Wolff már régen eldöntötte, hogy elhagyja a Mercedest, és összeáll Lawrence Stroll-lal az Aston Martin megvásárlására. Ők ketten az elmúlt két év során egymástól elválaszthatatlanul utazgattak világszerte.”

A 89 esztendős veterán hozzátette, nincs kifejezetten jó véleménye Wolffról,

őt is azok közé sorolta, akik „kiskirályként” a saját hasznukat lesik a sportágban. „Ő is egy a kishercegek között, akikről beszéltem, akik csak a saját érdekeikkel foglalkoznak és nem a munkáltatóikkal. Nyilván, sikeres volt, de az lett volna a hibrid erőforrások nélkül?” – utalt a 2014-ben bevezetett szabályokra, amelyek eleinte nagy előnybe hozták a Mercedest.