Vágólapra másolva!
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, Carlos Sainz érkezésével a lehető legjobb pilótapárossal fognak nekivágni a 2021-es szezonnak. Mind a spanyol versenyző, mind a McLaren hálás a másik félnek az elmúlt bő esztendőért, de kiemelték, hogy ebben az idényben még közösen küzdenek a lehető legjobb eredmény eléréséért.

Nem sokkal azután, hogy a McLaren bejelentette Daniel Ricciardo érkezését, az is hivatalossá vált, hogy Carlos Sainz lesz Sebastian Vettel utódja a Ferrarinál. A spanyol pilóta 2021-től csatlakozik a maranellóiakhoz, ahol Charles Leclerc csapattársa lesz.

Sainz jövőre már a Ferrarinál versenyezhet Forrás: AFP/William West

„Carlos már öt évet töltött el a Forma-1-ben, ezalatt pedig megmutatta tehetségét, és bizonyította, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel beilleszkedhet a Ferrari-családba” – olvashatóak Mattia Binotto csapatfőnök szavai az istálló közleményében.

A svájci szakember hozzátette, szeretnének visszatérni a csúcsra, ez azonban rendkívül hosszú és nehéz út lesz. A sportág az elkövetkező években mind technikai, mind pénzügyi szempontból meg fog változni, és a kihívásokat nekik is másképpen kell kezelniük, mint ahogyan a közelmúltban tették.

„Hisszük, hogy Charles, valamint Carlos tehetségével és személyiségével a Scuderia elmúlt ötven évének legfiatalabb pilótapárosa a lehető legalkalmasabb felállás lesz arra, hogy elérjük a kitűzött céljainkat” – jelentette ki.

Sainz idén még a McLarenben fog indulni Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Sainz elmondta, nagyon boldog, hogy a következő idénytől a Ferrarinál fog versenyezni, és rendkívül izgatott a jövőjét illetően. A 25 éves versenyző ugyanakkor hozzátette, előtte még a McLarennel kell jól teljesítenie. A spanyol pilóta rendkívül hálás jelenlegi csapatának.

– fogalmazott Sainz a saját hivatalos YouTube-csatornáján található videóban. – Nem lehetek elég hálás a McLaren-család tagjainak. Megtiszteltetés, hogy a történelmetek részese lehettem, és csak annyit mondhatok, hogy köszönöm!”

A dicséret természetesen a másik oldalról sem maradt el, hiszen Sainz a csapat elmúlt éveinek legjobb szereplését produkálta a tavalyi szezonban. Zak Brown, a márka vezérigazgatója szerint a spanyol pilóta nagymértékben hozzájárult az istálló fejlődéséhez.

– olvashatóak Brown szavai a McLaren applikációján. – Idén keményen fogjuk nyomni, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el Carlosszal, aki 2020-ban még a csapat tagja marad. Amikor pedig az idény végén elválnak útjaink, sok sikert kívánunk majd neki.” Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szintén méltatta pilótáját.

Sainz és Norris viszonya több, mint jó munkakapcsolat Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Getty Images

Az előző idényben Sainz remek párost alkotott Lando Norrisszal, hiszen nemcsak kiváló munkakapcsolat jellemezi őket, hanem a versenyzésen kívül is rendkívül jó viszonyban vannak. Ennek tudatában nem meglepő, hogy nem sokkal a bejelentés után a brit versenyző is reagált a fejleményekre.

A legjobbakat kívánom, ezt az évet pedig búcsúztassuk méltó módon!” – írta Twitter-oldalán. A már említett videóban a spanyol versenyző is külön kitért Norrisra, kiemelve, hogy mennyire élvezte a közös munkát.

A McLaren üdvözli Ricciardót, aki a Renault-val is szeretne bizonyítani

Még mielőtt a Ferrari bejelentette Sainz leigazolását, kiderült, hogy Ricciardo veszi át a helyét a McLarennél. Brown és Seidl is üdvözölte az ausztrál pilóta érkezését, és mindketten izgatottan várják, hogy elkezdhessék a közös munkát.

Ricciardo 2021-től a McLaren pilótája lesz Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Danielt senkinek nem kell bemutatni. Ő egy igazi győztes, egy kemény és elkötelezett versenyző, és egy remek személyiség. Pár éve már közel jártunk ahhoz, hogy megszerezzük, ezúttal végre sikerült" – olvashatóak a vezérigazgató szavai.

Daniellel és Landóval két olyan pilótánk van, akik lelkesítik a szurkolóinkat, és segítik a csapatot a fejlődésben" – ezek már Seidl sorai.

Ricciardo tavaly szerződött a Renault csapatához, miután a Red Bull sokkal inkább Max Verstappenre épített. Bemutatkozó idénye csalódást keltően alakult az enstone-iaknál, hiszen egyetlen dobogót sem szerzett, ráadásul a McLaren megelőzte őket a konstruktőri tabellán. Ennek ellenére az ausztrál pilóta méltatta jelenlegi csapatát, és hangsúlyozta, hogy idén még velük van feladata.

– írta a Twitteren. – Ezzel együtt még nincs vége, és alig várom, hogy idén végre autóba ülhessek. Életem következő fejezete még nem kezdődött el, egyelőre még a jelenlegit szeretném minél szebben befejezni.”

Ricciardónak ebben a szezonban még a Renault-nál kell jól teljesítene Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke szintén arra utalt, hogy az átigazolás bejelentése ellenére pilótájának idén még az enstone-i istállóból kell a lehető legtöbbet kihoznia. A francia szakember egyúttal hozzátette, alapvetően semmi nem fog változni a csapat életében.

– jelentette ki. – Biztos vagyok benne, hogy a 2020-as idényben még többre leszünk képesek közösen. Ezzel együtt a Renault F1-es csapatának stratégiája és céljai egyáltalán nem változtak.”