Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton örökké szeretni fogja az egy évvel ezelőtt meghalt Niki Laudát, miután a háromszoros világbajnok győzte meg őt arról, hogy csatlakozzon a Mercedeshez, közös éveik során pedig számos dolgot tanított neki.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el Niki Lauda, a Forma-1 háromszoros világbajnoka. A visszavonulása után is a sportágban maradó, a pilótafülkén kívül legnagyobb sikereit a Mercedes menedzsmentjében elérő osztrák 70 évesen, 2018 nyarán végrehajtott tüdőtranszplantációja szövődményeibe halt bele, közvetlenül a tavalyi Monacói Nagydíj versenyhétvégéje előtt.

A hercegségben rendezett versenyen a teljes mezőny őt gyászolta és emlékezett meg rá különböző módokon. A rajt előtt mindenki a Lauda védjegyévé váló piros baseballsapkát viselt, az autókon matricák tűntek fel, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton különleges sisakban versenyzett, a Mercedes pedig pirosra festette a glóriát és a motorborításon levő egyik csillagot az autóján. A szomorú évfordulón is megemlékeztek a legendáról.

Lauda 70 évesen ment el Forrás: Picture-Alliance/AFP

Lauda 2012-ben csatlakozott a Mercedes F1-es csapatának vezetéséhez, első és legnagyobb tette pedig az volt, hogy segített átcsábítani a McLarentől Lewis Hamiltont. Az akkor még csak egyszeres világbajnok azóta ötször ért fel a csúcsra a Mercedesszel. Az istálló által közzétett videóban Hamilton felidézte legkedvesebb emlékét Laudáról. A két világbajnok a 2012-es Szingapúr Nagydíj alatt ült le beszélni egymással arról, hogy előbbinek csatlakoznia kellene az abban az évben még csak középcsapatnak számító gárdához, „Olyasvalaki támogatását élvezni, mint Niki, óriási tisztelet érdemel és megmutatja, hogy mindez kölcsönös volt. Előtte azt gondoltam, hogy talán nem értékel eléggé versenyzőként, de nem így volt – idézte fel a találkozást Hamilton. – Bejött a hotelszobámba, leültünk és jót beszélgettünk.

Talán ekkor úgy volt vele, hogy »nem kellene azonnal véleményt alkotnom az emberekről«. Ettől kezdve remek volt a kapcsolatunk."

Lauda egészen 2018-as megbetegedéséig rendszeres résztvevője volt a nagydíjhétvégéknek, a Mercedes garázsából figyelte a pilóták minden rezdülését. Hamiltonnak öt és fél évnyi közös munka alatt pedig volt lehetősége ellesni tőle ezt-azt.

Lauda és Hamilton első közös vb-címüket ünneplik a 2014-es Abu-dzabi Nagydíjon Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

„Mindig azon agyalt, hogy miként fejlődhetnénk. Elismerése legnagyobb jele pedig az volt, hogy ha megemelte előtted a sapkáját. Ő így fejezte ki, hogy »szép munka volt.« A futamok után gyakran beszélgettünk. Olyanokat kérdezett, hogy »Hé, Lewis, mire van szükséged ahhoz, hogy jobb legyél? Mire van szükséged?« Mindig ezzel foglalkozott.

Szeretném azt gondolni, hogy képes vagyok alkalmazni mindezt a versenyzői életemben. Hálás vagyok a lehetőségért, és örökké szeretni fogom Nikit. Tudom, hogy lélekben minden versenyen ott van velünk."