Hockenheim ugorhat be Silverstone helyére a kötelező karantén miatt

Forma-1, Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
NORTHAMPTON, ENGLAND - JULY 14: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W10 on track during the F1 Grand Prix of Great Britain at Silverstone on July 14, 2019 in Northampton, England. (Photo by Charles Coates/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint a szezon első nyolc versenye Európában lesz, és a mezőny szeptemberben fogja elhagyni az öreg kontinenst. A Brit Nagydíj azonban komoly veszélyben van, negatív kimenetel esetén pedig állítólag a Hockenheimring fogja pótolni.

A Forma-1 közel áll ahhoz, hogy bejelentse a frissített versenynaptárat, de továbbra is akadnak tisztázandó részletek. A múlt héten mi is beszámoltunk két verzióról, amik többek között a Magyar Nagydíj időpontjánál térnek el egymástól. Most a Guardian, valamint a spanyol Soymotor hozta le az egyiket, illetve a másikat. Előbbi szerint a hungaroringi verseny a szezon ötödik futama lesz, míg utóbbi úgy tudja, hogy a Spanyol Nagydíjjal helyet cserélve a hatodik.

A Brit Nagydíj továbbra is veszélyben van Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Abban viszont megegyezik a kettő, hogy az első nyolc versenyt Európában tartják. Az idénynyitó, valamint még egy futam Spielbergben lesz, majd Silverstone-ban is két-két versenyt tartanak. Ezután következik valamilyen sorrendben Barcelona vagy Hockenheim, illetve a Hungaroring,

végül a szokásoknak megfelelően Belgiumban és Olaszországban zárják le az európai szezont.

Az elmúlt napokban viszont a Brit Nagydíj komoly veszélybe került, miután sajtóértesülések szerint a sportolók nem kapnak felmentést az országba történő beutazást követő 14 napos kötelező karantén alól. Ez nyilvánvalóan ellehetetlenítené a versenyek megrendezését. A brit kormány akár még a mai napon is meghozhatja a végső döntést, ami alapjaiban befolyásolja a Forma-1-et. Elképzelhető, hogy 70 év után először nem fogják megrendezni a Brit Nagydíjat.

Egybehangzó információk szerint azonban a Liberty Media felkészült a negatív forgatókönyvre is, és ez esetben Hockenheim veheti át Silverstone helyét a versenynaptárban.

A Daily Mail értesülései szerint a két fél előrehaladott tárgyalásokat folytat az esetleges beugrásról. Egy meg nem nevezett forrás úgy fogalmazott, hogy a „kapuk készen állnak, csak a kulcsot kell elfordítani”.

Úgy néz ki tehát, hogy a Brit Nagydíj kiesését át tudják hidalni, azonban ha az Egyesült Királyságban kitörne a második hullám, az vélhetően minden futam megrendezését ellehetetlenítené. A tízből hét csapat központja ugyanis a szigetországban található, újbóli vesztegzár esetén pedig nem tudnának elutazni az adott helyszínre. „Ez a probléma mindenkit érint, és nagy aggodalomra ad okot” – idéz a Guardian egy meg nem nevezett megszólalót.

A Brit Nagydíj helyére Hockenheim ugorhat be Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Ha azonban ez nem következik be, akkor hamarosan hivatalossá válhat a program. „Amire a véget ér a kötelező gyárbezárás, mindenképpen lesz versenynaptár, mivel az embereknek tudniuk kell, hogy mikor állnak újra munkába – magyarázta a bennfentes. – Úgy vélem, jövő hét végére minden a helyére kerül, ami az európai szezont illeti.”

Hockenheim nem csak a Brit Nagydíj kiesése esetén jöhet szóba

Ahogyan azt korábban is említettük, a Brit Nagydíj kiesése esetén az a hockenheimi pálya ugorhat be, ami idén eredetileg nem is rendezett volna futamot. Jorn Teske, a helyszín ügyvezető igazgatója megerősítette az értesüléseket.

– nyilatkozta az Autosportnak. – Próbálunk megegyezni, hogy milyen körülmények között tudjuk lebonyolítani ezt az egészet. Gondolok itt az engedélyekre, a fertőzöttség helyzetére, a pálya elérhetőségére, és persze a gazdasági feltételekre.”

A két lehetségesnek tartott európai versenynaptár egyikében Németország nem csupán akkor jöhet szóba, ha a Brit Nagydíj valóban kútba esik. Teske ugyan elismerte, hogy sok múlik a szigetországban hozott döntésen, ugyanakkor azt is hozzátette, a silverstone-i futam megrendezése számukra nem jelent automatikus végállomást.

Németország akár Silverstone mellett is rendezhet futamot Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Amennyiben végül lesz verseny Hockenheimben, a többi európai helyszínhez hasonlóan szurkolók nélkül fogják megrendezni. Ennek következtében a pálya jelentős bevételtől esik el, ami alapjaiban határozza meg az F1-gyel kötött megállapodást.

– szögezte le. – Sőt, továbbmegyek, egy olyan évben, mint az idei nyereséget kell termelnünk, egyszerűen nincs más út.” Hozzátette, ha tényleg megkapják a rendezés jogát, akkor szükség lesz pár hétre, hogy a helyszínt megfelelő állapotba hozzák, mivel az utóbbi hónapokban semmilyen eseménynek nem adtak otthont.

Teske úgy véli, a Forma-1 vezetésének rugalmasnak kell lennie, és az előzetes versenynaptárban lesz pár „megcsillagozott” nagydíjhétvége.

Erre elsősorban azért van szükség, mert a vírushelyzet mindenhol nagyon gyorsan megváltozhat, aminek következtében az adott országban más törvények léphetnek életbe.