Eloszlottak a kételyek a Renault F1-es jövője körül

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Barcelona teszt 5. nap
BARCELONA, SPAIN - FEBRUARY 27: Daniel Ricciardo of Australia driving the (3) Renault Sport Formula One Team RS20 makes a pitstop during Day Two of F1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 27, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Rudy Carezzevoli/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Mercedes után a Renault is ismertette jövőbeli Forma-1-es terveit. A francia gyártó vezérigazgatója elmondta, 2020 után is maradni akarnak a sportágban.

A jelek szerint jövőre is minden marad a régiben, legalábbis ami az autógyártók részvételét illeti a Forma-1-ben, a Mercedes mellett ugyanis a Renault is megerősítette, hogy maradni szándékozik a királygategóriában. A francia autógyártó korábban bejelentette, hogy 2 milliárd eurót szeretne spórolni a következő három évben, valamint nagy átstrukturáláson megy keresztül, aminek következtében világszerte 15 ezer alkalmazottat bocsát el.

Mindezek tükrében az F1-es részvétele is kérdésessé vált, hiszen ilyen körülmények között nem feltétlenül mutat jól, ha marketingcélokra költenek el több tízmillió eurót évente. A gyártó ideiglenes vezérigazgatója azonban most kjelentette: maradnak.

Jövőre is itt lesznek Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Az F1-es istálló jövője nem csak a gazdasági helyzet miatt tűnt bizonytalannak, hanem az elmaradó eredmények miatt is. A franciák gyári csapatként 2016-ban tértek vissza, de még csak dobogós helyezésre sem futotta tőlük azóta. A tavalyi szezonra 25 millió dolláros éves fizetésért szerződtették Daniel Ricciardót, aki azonban egy idény után közölte: távozik az enstone-iaktól, akik viszont

a többek között a csökkentett költségplafont tartalmazó szabálycsomag elfogadása után bejelentették: a nehézségek ellenére maradnak.

„Korábban is kijelentettük, most pedig megerősítjük, hogy elkötelezettek maradunk a Forma-1 iránt – mondta Clotilde Delbos, a Renault pénzügyi főnöke és átmeneti vezérigazgatója egy elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetés során. – A költségcsökkentésre vonatkozó új szabályok bejelentése nagyon jó hír, mert kevesebbet kell befektetnünk a sportágba, mint amennyit némelyik vetélytársunk most befektet."

Korábban Cyril Abiteboul, az F1-es istálló csapatfőnöke elmondta, hogy a Forma-1 kulcsfontosságú a márka életében.

A motorsportnak ehhez különleges a hozzájárulása, ezért hiszünk benne, ahogyan számos más marketingtevékenységünkben, leszámítva, hogy ez egy sport, a technológia csúcsa, amely a versenyzésről és az érzelmekről is szól, a Renault-t pedig az érzelmek jelképezik. Mindez sokat jelent nekünk. Ezért vagyunk már itt jó ideje, és szándékunkban áll még nagyon sokáig itt is maradni."

Még sokáig maradnának Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Delbos szavai kihúztak egy ismeretlent is a pilótapiaccal kapcsolatos számolgatásokból, hiszen ha a Renault marad, Ricciardo megüresedett helye kelendő lesz az ülést kereső versenyzők körében. Korábban Fernando Alonsót, Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast is szóba hozták az enstone-i csapattal.