Társoldalunk:

A McLaren 57 milliárd forint hitelt vehet fel egy bahreini banktól

2020.06.25. 11:10

Sajtóértesülés szerint a McLaren Group hamarosan több mint 150 millió font kölcsönt vesz fel a Bahreini Nemzeti Banktól. Az F1-es csapatot is birtokló cégnek július közepéig 280 millió fontra van szüksége.

A koronavírus-járvány a McLarent sokkal jobban megviselte, mint az F1-es csapatok, illetve az azokat birtokló vállalatok többségét. A brit cég néhány hete bejelentette, hogy 1200 alkalmazottat fog elbocsátani, de ezzel még korántsem oldódtak meg a problémák.

A Sky News értesülései szerint a McLaren hamarosan több mint 150 millió font, azaz 58 milliárd forint kölcsönt vesz fel a Bahreini Nemzeti Banktól. A cég ezzel fedezni tudná a szükségleteinek egy jelentős részét.

A McLaren „házon belülről" venne fel hiteltForrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A McLaren sokkal kedvezőbb feltételekkel juthat pénzhez, mint más bank esetében, a vállalat részvényeit ugyanis 56 százalékban a Mumtakalat nevű bahreini pénzügyi alap birtokolja, ami a hitelező banknak is 44 százalékos résztulajdonosa.

Ezzel párhuzamosan pedig a közel-keleti ország még nagyobb befolyást szerezhet a nagymúltú márkában.  

Korábban az is felmerült, hogy a McLaren elzálogosítja a gyárépületet és történelmi autóinak egy részét annak érdekében, hogy pénzhez jusson. Mivel a kötvénytulajdonosok ellenálltak ennek a megoldásnak, a vállalat jogi útra terelte az ügyet, de a kedvező feltételekkel felvett hitelnek köszönhetően erre végül nem lesz szükség.

Az Autosport a bírósági dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a McLarennek július közepéig összesen 280 millió fontra, azaz több mint 108 milliárd forintra lenne szüksége.

Nem véletlen, hogy korábban állami kölcsönhöz folyamodtak, de a brit üzleti-, energiaügyi- és ipari stratégiáért felelős minisztérium elutasította kérelmüket.

Korábban az is felvetődött, hogy a McLaren Group eladja az F1-es csapat egy részétForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Múlt héten az a hír is napvilágot látott, hogy a Forma-1-es csapat részvényeinek 20-30 százalékát is eladhatják. Ez még mindig nem zárható ki, legalábbis a Sky úgy fogalmaz, hogy a hitelfelvétel sikerességétől függetlenül a McLaren más lehetőségeket is vizsgál, amelyek rövid- és középtávon stabilizálhatják a vállalat helyzetét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK