Társoldalunk:

Renault: Idén már nem lesz teltházas F1-es futam

2020.06.25. 09:31

Cyril Abiteboul úgy véli, egészen a következő szezon kezdetéig kell várni, hogy az F1-es hétvégéken ismét megteljenek a lelátók. A Renault csapatfőnöke ezzel együtt bízik benne, hogy lesz olyan futam, ahova néhány nézőt beengednek.

Ugyan jövő héten el fog indulni az idei Forma-1-es világbajnokság, de az első nyolc versenyt biztosan zárt kapuk mögött rendezik. Ez többek között azt is jelenti, hogy a szurkolók nem látogathatnak ki a helyszínre, és 70 év után először egyetlen néző sem lesz a lelátókon.

Az F1 vezetése korábban bizakodó volt azt illetően, hogy az idény második felére mindez megváltozik, és év végén néhány helyszínre már be fogják engedni a rajongókat. Cyril Abiteboul azonban úgy véli, a pályák üzemeltetői ezt nem fogják elkapkodni.

Nem tudni, mikor láthatunk legközelebb ehhez hasonló képet egy F1-es futamonForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Eltarthat egy ideig – válaszolta a Renault csapatfőnöke az istálló névadó szponzora, a DP World által készített videóban arra a kérdésre, hogy mikor lehet ismét teltházas futamot rendezni. – Olyan szezonra készülünk, melynek nagy része zárt kapuk mögött, más gazdasági körülmények között fog lezajlani.

Ugyanakkor remélem, hogy a nyár folyamán lesz olyan verseny, ahova néhány néző már ellátogathat.”

Amennyiben az eddig nyilvánosságra hozott nyolc versenyen kívül további európai helyszínekre látogat a mezőny, azokat vélhetően ugyancsak zárt kapuk mögött fogják megtartani. Kérdés, hogy mi lesz az – egyelőre még be nem jelentett – ázsiai és amerikai futamokkal. Abiteboul szerint idén már sehol nem fogunk látni tömött lelátókat.

„Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de a vírus terjedését nézve, valamint annak tudatában, hogy Európában jobban kontrollálják, számomra úgy tűnik, hogy ki kell várnunk a telet, mire lesz olyan promóter, aki vállalja a kockázatot a lelátók teljes megtöltésével” – magyarázta.

A Renault csapatfőnöke szerint csak jövőre lesznek újra teltházas futamokForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Abiteboul hozzátette, számára egy pozitív hozadéka volt a vírusnak, illetve az amiatt kialakult válságnak, mégpedig az őszinte kommunikáció. Az enstone-iak csapatfőnöke szerint a vírus ezen a téren sokkal egészségesebb környezetet teremtett, mint amilyet az elmúlt években megszoktak, és az érintettek nyíltan tárgyaltak a probléma megoldásáról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK