Vágólapra másolva!
A tervekkel ellentétben nem sikerült bejelenteni az F1-es idénynyitóig az idei teljes versenynaptárat, de Chase Carey továbbra is 15-18 nagydíj megrendezésére számít. A Ferrari elismerte, hogy szeretnének második olaszországi futamot.

A hétvégén zajló Osztrák Nagydíjjal végre megkezdődik az idei Forma-1-es világbajnokság, ami jelen állás szerint szeptember elejéig szinte megszakítás nélkül zajlik majd: tíz hét alatt nyolc nagydíjat rendeznek, és zajlanak a tárgyalások a folytatásról is. Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója szerette volna bejelenteni a teljes naptárat a hétvégén, de elismerte, erre még várni kell.

Egyelőre úgy néz ki, Európában folytatódik a versenyzés Forrás: Daimler AG/LAT Images/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd

Carey az F1 hivatalos weboldalának azt mondta, „a következő néhány hét során” szeretnének legalább „egy újabb adag” versenyt bejelenteni. Elárulta, vannak már biztos helyszínek, de lehetőleg egyben jelentené be a teljes menetrendet. Kijelentette, a korábbi, 15-18 nagydíjra vonatkozó ígéretet továbbra is vállalhatónak tartja.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a BBC-nek azt mondta, jelenleg „elképzelhetetlennek” tartja, hogy az amerikai kontinensen versenyezzen a Forma-1. Ezt annak ellenére mondta, hogy az IndyCar és a NASCAR bajnokságai is újraindultak már, igaz, a korábbi F1-es pilóta, Felipe Nasr, és a NASCAR-legenda, Jimmie Johnson koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Mugello továbbra is az esélyesek között szerepel Forrás: Ferrari

Wolff hozzátette, „Chase Carey nem akarja kizárni a lehetőségeket, de nem úgy tűnik, hogy elmegyünk oda. Elég fegyelmezettek, nem mennénk oda, ha ezzel veszélyeztetnénk az embereinket.” Carey ugyanakkor emlékeztetett, a novemberi időszakig még négy hónap van hátra, ezért van még esély a helyzet javulására, a Forma-1-nek viszont előre kell terveznie.

Alternatívát jelenthetnek további futamok Európában, a Ferrari csapatfőnöke meg is erősítette, hogy tárgyalnak a Forma-1 jogtulajdonosával egy mugellói nagydíjról.

„Mugellót remek pályának tartjuk, nem csupán a fenntarthatóság szempontjából, hanem alapvetően a versenyzők miatt is, hiszen nagyon megterhelő. Szerintem remek pálya – nyilatkozta Mattia Binotto. – Úgy gondolom, izgalmas verseny lenne, és nagyszerű lenne az 1000. nagydíjunkat Olaszországban, Mugellón, a saját pályánkon futni. Még jobb lenne, ha a rajongók is ott lehetnének, de ezt jelenleg nem tudjuk megígérni.”