Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton nem vette jó néven, hogy a brit sajtó a szerződéshosszabbításáról találgat, és a közösségi médiában kért mindenkit, hogy hagyják abba az ezzel kapcsolatos információk kitalálását.

A Daily Mail Lewis Hamiltonhoz közel álló forrásra hivatkozva megírta, hogy a hatszoros világbajnok hamarosan meghosszabbíthatja az idei szezon végén lejáró szerződését a Mercedesszel, fizetése pedig a jelenlegi becsült évi 45 millió dollárról évi 50 millióra emelkedhet. A többek által átvett értesülés a világbajnoki címvédőhöz is eljutott, aki a közösségi médiában tagadta azokat, és kissé feldúltan arra kért mindenkit, hogy ne találgassanak a jövőjével kapcsolatban.

Hamiltonnak nem tetszett, hogy a szerződéséről spekulálnak Forrás: Daimler AG/Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

A Hamilton szerződése körüli találgatások a szezon elindultával kerültek ismét napirendre azok után, hogy a kényszerszünet alatt nem igazán történtek fejlemények az ügyben. Mivel a Ferrari leszerződtette Carlos Sainzot Sebastian Vettel helyére, csak formalitásnak tűnik a tavaly a vörösökkel összeboronált Hamilton hosszabbítása a Mercedesszel, ő azonban állítja, még a tárgyalások sem kezdődtek el. „A sajtó továbbra is a szerződésemről és az igényeimről ír, én azonban még nem is beszéltem Totóval erről” – írta Hamilton közösségi oldalán, majd kitért az állítólagos évi 50 milliós fizetésre is.

Egyelőre a csapatfőnök Toto Wolff sem kíván a pilótái szerződésével foglalkozni, mivel szerinte ez most nem sürgető ügy.

Wolff türelemre intett Forrás: Daimler AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

„Mindkét pilótával töretlen a bizalom, amire mondhatják, hogy a Forma-1-ben nem sokat jelent, a mi csapatunkban azonban igen, úgyhogy szerintem hamarosan megtesszük a következő lépéseket” – nyilatkozta Wolff a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján.

Ebben a témában nem sietünk, mindannyian szeretnénk pontot tenni a végére, a megfelelő időben pedig bejelentést fogunk tenni."