Társoldalunk:

Még a Hungaroringen sem oldódnak meg a Ferrari problémái

2020.07.06. 11:08

Mattia Binotto kijelentette, a Ferrari a leszorítóerőt tekintve viszonylag versenyképes, de az egyenesekben rengeteg időt veszít. A maranellóiak csapatfőnöke hozzátette, a problémát nem kizárólag az erőforrás gyengesége okozza.

Annak ellenére, hogy Charles Leclerc 2. lett a vasárnapi Osztrák Nagydíjon, a Ferrari tempója még az előzetes figyelmeztetések ellenére is óriási csalódást okozott a Forma-1-es közvélemény számára. Az olasz istálló nemhogy a Mercedesszel és a Red Bull-lal nem tudja felvenni a versenyt, de az időmérő edzésen még a McLaren és a Racing Point is előttük volt annak köszönhetően, hogy a vörösök jócskán alulmúlták tavalyi önmagukat.

Mattia Binotto a leintés után kijelentette, egy hetük lesz arra, hogy kielemezzék az adatokat, és reményei szerint a következő futamra érkezik néhány fejlesztés Maranellóból. A Ferrari csapatfőnöke elmondta, elsősorban az egyenesekben lassúak, ahol nyers erőre lenne szükség.

Binotto szerint a Ferrari elsősorban az egyenesekben gyenge - GalériaForrás: AFP/Darko Bandic

„Félretéve a tavalyi autóval történő összehasonlításokat, ha megnézzük az időmérős körünket, az 1 másodperccel volt lassabb a pole pozíciós körnél – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Ebből 7-8 tizedet az egyenesekben vesztünk el, ami azt jelenti, hogy a leszorítóerőt tekintve 2-3 tizeddel vagyunk lemaradva egy olyan autóval, ami várakozásokon alul teljesít.

Ezen a téren tehát talán versenyképesek vagyunk, az erőt igénylő területeken viszont problémáink vannak.”

A 2. helyen végző Leclerc szavai ugyanezt erősítik: a monacói pilóta tagadta, hogy az autó versenytempója jobb lenne a kvalifikáción látottaknál, és elmondta, a kanyarokban tapasztalható viszonylag jó teljesítmény ellenére továbbra is szenvednek. A 22 éves versenyző bízik benne, hogy a hungaroringi csomag megoldja a gondok egy részét, de Binotto szerint ez más területen hoz javulást.

„Magyarországra aerodinamikai fejlesztéseket viszünk, vagyis nem olyanokat, amelyek az egyenesbeli tempónkat növelik – szögezte le. –

Ez nem olyasvalami, amit a közeljövőben fogunk megoldani.”

Ezek alapján logikusnak tűnik, hogy a Ferrari gondjait a 2019-es, vélhetően szabálytalan motornál jóval gyengébb erőforrás okozza, hiszen az FIA vizsgálata után a maranellóiaknak teljesen át kellett építeniük azt. Binotto azonban nem ért egyet ezzel a megállapítással, szerinte ez csak a probléma egyik aspektusa.

A Ferrari csapatfőnöke pesszimista a probléma megoldását illetőenForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

„A tavalyival összehasonlítva a motorunk nyilvánvalóan nem olyan jó, mint volt, ez eléggé egyértelmű – fogalmazott. – Ezzel együtt nem gondolom, hogy a különbséget kizárólag az erőforrás [gyengesége] okozza.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK