Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel a Hungaroringen mélyebb betekintést nyújtott a jövőjével kapcsolatos gondolataiba, beszélt arról, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe új csapata megtalálásánál, valamint azt sugallta, hogy nem csak a papíron szabad ülésekre pályázhat 2021-re.

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj hétvégéjén hosszabb interjút adott a Sky Sportson a korábban szintén a Forma-1-ben versenyző, jelenleg a csatorna szakértőjeként dolgozó Martin Brundle-nak. A beszélgetés során természetesen a Ferrarit a szezon végén elhagyó négyszeres világbajnok jövője is szóba került. A német pilóta konkrétumot ugyan nem mondott, szavaiból mégis közelebb kerülhettünk ahhoz, hogy mi zajlik most a fejében.

Azt már korábban megtudtuk, hogy Vettel és a Ferrari szakítása nem közös döntés eredménye, a Scuderia nem ajánlott új szerződést versenyzőjének. Így az a helyzet állt elő, hogy hosszú idő óta nem Vettelen múlik a jövője. Szerinte azonban mindez izgalmas, mert „amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik." Hogy melyik ajtó fog kinyílni, azt azonban még nem tudja.

A kor nyilvánvalóan nem probléma, mert még sok év áll előttem."

Még nem döntött Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén ismét a Red Bull-lal, majd a jövőre Aston Martinná váló Racing Ponttal hozták szóba a nevét. Előbbi határozottan cáfolta, hogy lenne nála hely Vettelnek, míg utóbbi már nem jelentette ki kategorikusan ugyanezt. Jelenleg a nagyban a Mercedes tavalyi autójára épülő Aston Martin lehet a legjobb lehetőség Vettelnek arra, hogy a jövőben az élmezőnyben küzdhessen, mivel mint mondja,

az nem opció számára, hogy elmenjen egy középcsapathoz levezetni, ahogyan azt korábbi csapattársa, Kimi Räikkönen tette.

„Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy imádok versengeni és imádok nyerni. Reméltem, hogy több futamot nyerhetek a pályafutásom során, de azért így sem rossz a mérleg. Úgyhogy ezért vagyok itt, nem azért, hogy csak résztvevő legyek és Forma-1-es pilótának mondhassam magam, vagy pénzt keressek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hacsak nem menedzselem teljesen félre a dolgokat, akkor anyagi téren innen már rendben leszek.

„A statisztikák ha másra nem, legalább arra emlékeztetnek, hogy sok mindent elértem, és szeretnék még többet. Ha egy olyan csapathoz írok alá, amelyik teljesen lőtávon kívül van, akkor ez valószínűleg megválaszolja a kérdést. Győzni akarok. Mindannyian tudjuk, hogy jelenleg melyik autóban kell ülnöd ahhoz, hogy nyerni tudj – utalt a Mercedesre. – Ez valószínűleg számomra nem lehetséges, úgyhogy nyilván értékelnem kell, hogy van-e bármi, ami a közelükbe érhet."

Csak olyan csapathoz szerződne, amelyben ott a potenciál a győzelemre Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

„Nyilván ez nehéz. Az életben bizonyos helyzetekben az ember pofára esik, de azt hiszem, hogy ez az élet része. Általában véve optimista vagyok, ezt a helyzetet lehetőségként fogom fel arra, hogy jobban megismerjem magam abban a tekintetben, hogy ha az ember csak csinálja, amit csinál, akkor tudja, hogy mi a dolga. Egy új helyzetben azonban, amilyen ez is,

A következtetés pedig az, amit már említettem. Úgy érzem, hogy a megfelelő körülmények között még sokat adhatok, magabiztos lehetek, olyan jó, mint bárki más. De a dolgoknak klappolniuk kell. Ez a mostani az az időszak, amikor megpróbálom megérteni, hogy mi lehetséges és mi nem az, aztán pedig meghozom a döntést."

Vettel jelenleg tehát azt mérlegeli, hogy lesz-e lehetősége olyan csapathoz igazolni, amellyel hosszú távon sikereket érhet el a Forma-1-ben.

Az Aston Martinnal kapcsolatban elmondta, hogy a Forma-1-ben gyorsan változnak a dolgok, és utalt rá, hogy nem a csapat jelenlegi formája alapján kell megítélni, hogy az istálló mire lehet képes a következő években.

Nem csak a papíron üres helyek játszanak

Noha konkrétumokat nem említett, Vettel felvázolt két megközelítést arra, hogy mi alapján tervezhet. Az egyik az, hogy azt nézi, mely csapatoknál nincs legalább az egyik versenyzőnek szerződése 2021-re, de ez alapján a Mercedes is szóba jöhetne, miközben a valóságban náluk nincs helye.

Nem tartja valószínűnek, hogy lesz helye a Mercedesnél Forrás: Getty Images/xpbimages.com/Xpb Images

„Ha a papírokat nézzük, akkor jelenleg Lewisnak sincs szerződése, de gyanítom, hogy folytatni fogja, legalábbis nincs jele annak, hogy visszavonul vagy máshoz kezd. Az egyik megközelítés, hogy az alapján gondolkozunk, hogy ki írt már alá, és ki nem. Sok embert ismerek a paddockban, nyilván nem mindenkit, de sokat, úgyhogy a másik megközelítés az, hogy lecsekkolom, hogy mire készülnek, mit terveznek a következő évekre.

Ez alapján tehát elsősorban nem azon múlhat majd Vettel jövője, hogy talál-e magának ülést, mivel a szavaiból sejteni lehet, hogy ha ő is akarja, lesz helye a Forma-1-ben. Inkább azon dőlhet el a maradása, hogy megítélése szerint az őt szerződtetni kész csapat küzdhet-e a győzelmekért az elkövetkező években.