Vágólapra másolva!
Mirco Markfort, a Nürburgring ügyvezető igazgatója bízik benne, hogy visszatérhetnek az évekig jól működő rendszerhez, és a következő években Hockenheimmel felváltva rendezhetik meg a Német Nagydíjat. Elképzelhető, hogy az imolai versenyen már szurkolók is jelen lehetnek.

Pénteken újabb három helyszínnel bővült az idei Forma-1-es versenynaptár, így már 13 futam időpontja vált hivatalossá. A három közül a Nürburgring visszatérése keltette a legnagyobb meglepetést, hiszen Portimaóval és Imolával ellentétben a Németország nyugati részén található pálya esetében a beugrás lehetősége csak az elmúlt napokban merült fel a sajtóban.

A Nürburgring üzemeltetői nem csak egyszeri beugrást terveznek Forrás: Getty Images/Peter J Fox Photography/Peter J Fox

Ennek ellenére a tárgyalások már hónapok óta zajlottak a promóterek, valamint a Liberty Media között. „Mindig kapcsolatban álltunk a Forma-1-gyel – nyilatkozta Mirco Markfort, a Nürburgring ügyvezető igazgatója a Racefansnek. – Az utóbbi hetekben pedig egyre komolyabbá váltak a megbeszélések, és hála az égnek sikerült olyan egyezségre jutnunk, ami mindkét félnek megfelelő.”

A nürburgringi futamot október 11-én, Eifel Nagydíj néven rendezik meg, ez pedig már a negyedik különböző elnevezés lesz a pálya történetében, ami rekord. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy 1995 és 2006 között két németországi futam volt, a Német Nagydíj elnevezést pedig rendre Hockenheim kapta meg. 2007 és 2014 között a két helyszín felváltva rendezte meg a versenyt, de 2015-ben a Nürburgring már nem volt képes fogadni a mezőnyt.

Markfort bízik benne, hogy az együttműködés felélesztésével Németországnak hosszú távon is lesz helye a naptárban.

„A legjobb az lenne, ha visszatérnénk ehhez a váltakozó megoldáshoz, ez mindkét pályának segítene – szögezte le. – Most azonban az idei évre koncentrálunk, és meglátjuk, mi jön utána. Akár a hockenheimi kollégáink, akár mi [adhatunk otthont futamnak], nagyon jó, hogy a szezon előtti helyzettel ellentétben Németország mégsem tűnt el a térképről.”

Imolában akár már szurkolók is lehetnek

A Nürburgringhez hasonlóan Imola is hónapok óta tárgyalt az F1-gyel, sőt, az olaszországi pálya promóterei már a Kínai Nagydíj elhalasztásának bejelentése után jelentkeztek a futam pótlására. Valójában viszont már ennél is hosszabb ideje tervezik a visszatérést.

– idézi Selvatico Estensét, a Formula Imola elnökét az Autosport. – Hosszú ideje tárgyaltunk a Forma-1 menedzsmentjével, és mostanra teljesítettük a kitűzött célt. Úgy vélem, fontos az örökségünk, és az F1 világában híresek vagyunk, a lehetőség pedig nem csupán a koronavírus miatt kínálkozott, hanem azért is, mert a sorozatnak szüksége van arra, hogy visszatérjen a történelmi helyszínekre, ahol az igazán szenvedélyes szurkolók vannak.”

Lehet, hogy Imolában már nem lesznek üresek a lelátók Forrás: Getty Images/2005 Getty Images/Mark Thompson

Estense bízik benne, hogy Imola jövőre is a versenynaptár része lehet, de elmondta, erről csak a futam után esik szó. Az üzletember arról is beszélt, hogy a visszatérés akár nézőkkel együtt is megvalósulhat.

„Az egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy szeptember után valószínűleg beengedik a szurkolókat a sporteseményekre. Szóval drukkolunk, hogy a lelátóinkat meg lehessen tölteni, de még semmi nem biztos. Minden folyamatosan változik, így pedig nehéz előre megjósolni az eseményeket. Mi nyilvánvalóan szeretnénk megnyitni kapuinkat, de ki tudja, mi lesz.”

Az Emilia-Romagna Nagydíjat november 1-én rendezik, ami időjárási szempontból már közel sem optimális. Estense azonban úgy véli, nem lesz olyan rossz a helyzet, így a viadal még mindig vonzó lesz a rajongók számára, amennyiben zöld utat kapnak.

Felmerül a kérdés, hogy mennyire alkalmas F1-es verseny megrendezésére egy olyan pálya, amely már 14 éve nem látta vendégül a mezőnyt. Az elnök szavai alapján azonban emiatt sem kell aggódni, hiszen elárulta, Michael Masi versenyigazgató ellátogatott a helyszínre, és pozitív csalódás érte az ott uralkodó állapotokkal kapcsolatban, ami nagy büszkeséggel töltötte el az üzemeltetőket. Nagy változtatásokra nem is volt szükség, egyedül a rossz emlékű Villeneuve-kanyar (itt szenvedett halálos balesetet Roland Ratzenberger az 1994-es hétvégén) bukóterét kellett átalakítani, más pontokon pedig meg kellett növelni annak területét.

A futammal kapcsolatos egyik, ha nem a legérdekesebb kérdés, hogy a hétvége milyen módon fog lezajlani.

A közlemény szerint ugyanis a hivatalos program október 31-én, vagyis a szokásokkal ellentétben nem pénteken, hanem szombaton kezdődik. Estense viszont csupán annyit tudott mondani, hogy az F1 vezetése itt akarja kipróbálni az új formátumot, ami szerinte jól fog működni, de konkrétumokkal nem szolgált.

Brazíliáról elhamarkodottan döntöttek?

A három új helyszínnel együtt az is eldőlt, hogy az F1 történetében először a sorozat idén nem látogat el az amerikai kontinensre. Ez Brazília esetében azt jelenti, hogy az ország 1972 óta először nem fogadhatja a mezőnyt világbajnoki futamon. A döntés oka az aggasztó koronavírus-helyzet, a dél-amerikai ország pedig mind a fertőzöttségi, mind a halálozási listán a második helyet foglalja el, ráadásul Sao Paulo az egyik gócpont. A városvezetés tiszteletben tartja a döntést, de a polgármester szerint a futamot problémamentesen meg lehetne tartani.

A Brazil Nagydíj 1973, míg Interlagos 1990 óta folyamatosan része volt a versenynaptárnak Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Robert Cianflone

„Az állami és a helyi egészségügyi szervek kidolgoztak egy protokollt az autóversenyekre, és ezekre semmilyen korlátozás nem vonatkozik, ha nincsenek nézők – jelentette ki egy sajtótájékoztatón. –

Covasnál sokkal megértőbb volt Bobby Epstein, a Circuit of the Americas elnöke. „Ebben a helyzetben arra kellene bazírozni, hogy [a futam idejére] sokat javul a szituáció – mondta az austini American Statesman nevű újságnak. – Nem hiszem, hogy erre bárki is hajlandó lenne.”

Epstein arról is beszélt, hogy a tavalyi futamra minden jegyet eladtak, 2020-ra pedig hasonlóra számítottak volna, éppen ezért szeretnék majd növelni a pálya befogadóképességét.

A nézők a montreali pálya üzemeltetői számára is fontosak, olyannyira, hogy François Dumontier elnök a CBC-nek elárulta, a rendezés akkor esett kútba, amikor a hatóságok csak zárt kapuk mögött engedélyezték azt.