Társoldalunk:

Sikertelen koronavírus-teszt miatt elkülönítették Pérezt

2020.07.30. 16:47

Kihagyja a Brit Nagydíj csütörtöki médianapját Sergio Pérez, miután sikertelen lett a koronavírus-tesztje, az új vizsgálat eredményéig pedig nem léphet be Silverstone kapuin.

Önkéntes karanténba vonult Sergio Pérez, a Racing Point pilótája, miután a csapat közlése szerint „sikertelen” lett a koronavírus-tesztje, a megismételt vizsgálat eredménye pedig egyelőre nem érkezett meg. Ennek következtében csütörtökön csupán Lance Stroll jelent meg a pályán, a szigorú intézkedések miatt Pérezt be sem engedték volna Silverstone-ba.

Pérez egyelőre nem léphet be Silverstone területéreForrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

A koronavírus elleni védekezés részeként a paddockban dolgozók ötnaponta koronavírus-teszten esnek át. Ennek hiányában az érintett semmilyen minőségben nem dolgozhat a Forma-1-ben. A paddockban érdekeltek körében eddig 15 ezer tesztet végeztek el, két pozitív esetet találtak, de a betegek nem voltak jelen Ausztriában és a Hungaroringen sem.

Márciusban a McLaren visszalépett a végül törölt Ausztrál Nagydíjtól, miután a személyzet tagjai között koronavírusos beteget találtak, ennek megismétlődésére manapság már kevés az esély, és a Brit Nagydíj megrendezését sem fenyegeti egy esetleges pozitív teszt.

Amennyiben Pérez esetleg nem versenyezhetne a hétvégén, a Racing Point a Mercedes tartalékpilótáira számíthat. Stoffel Vandoorne ezúttal nincs Silverstone-ban, mert a Formula E-bajnokság utolsó hat, Berlinben zajló fordulójára készül, így Pérez honfitársa, Esteban Gutiérrez lenne a legesélyesebb a feladatra.

Pérez az összetett 6. helyén állForrás: AFP/Joe Klamar

Gutiérrez a Sauber és a Haas színeiben összesen 59 futamon indult, 6 pontot és egy leggyorsabb kört ért el. A Ferrari és a Mercedes is alkalmazta tesztpilótának, elsősorban szimulátoros közegben.

Szerelők is érintettek

Jenny Gow, a BBC riportere délután arról számolt be a Twitteren, hogy Pérez kapcsolatba került néhány szerelővel is a Racing Pointtól, az előre meghatározott protokollok szerint őket is elkülönítették, amíg megérkezik a megismételt teszt eredménye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK