Vágólapra másolva!
Fernando Alonso falnak ütközött az Indy 500 csütörtöki gyakorlásán. A spanyol pilóta ezzel együtt viszonylag jó eredményeket produkált az első két napon.

Fernando Alonso jövőre visszatér a Forma-1-be, de idén még – többek között – az indianapolisi 500-as versenyen kell rá figyelni. A kétszeres F1-es világbajnok a Triple Crownra hajt, amit Graham Hill után másodikként érhet el az autósport történetében.

Alonso idén is megpróbálkozik a Triple Crown megszerzésével Forrás: Chris Owens - 2020/Chris Owens

A szombati időmérőre, illetve a jövő hét vasárnap esedékes futamra már szerdán megkezdték a felkészülést. Az első nap problémamentesen zajlott le, csütörtökön viszont pont Alonso volt az, aki elsőként összetörte autóját. A 39 éves pilóta a 4-es kanyarban vesztette el uralmát a McLaren SP-Chevrolet felett, majd a külső ív falának ütközött, végül pedig a menetirányhoz képest merőlegesen állt meg, de mára bokszbejárat után, ezért nem volt szükség piros zászlóra.

Alonso autójának a jobb oldala jelentős mértékben megsérült, a spanyol pilótának viszont szerencsére nem esett baja, így hamarosan nyilatkozhatott az esetről.

„Ha az ember ezen a helyen elveszíti a kocsit, illetve annak tapadását, akkor a falak túl közel vannak [ahhoz, hogy megúszhassa]. Sajnos ez megint megtörtént, de tanulni fogunk belőle, és holnap ismét próbálkozunk.”

Alonso balesete

Az ütközés ellenére Alonso egyelőre nem áll rosszul. Balesetének pillanatában a 6. legjobb idővel rendelkezett, végül a 8. pozícióba csúszott vissza, 308 ezredmásodperccel lemaradva az éllovas Scott Dixontól. A spanyol pilóta szerdán az 5. helyen zárta a gyakorlást.