Ricciardo új körrekorddal zárta a termékeny tesztnapot

Események

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardo új barcelonai pályacsúccsal jelezte, hogy a Red Bull lőtávolban akar maradni a Mercedeshez és a Ferrarihoz. A három topcsapat mellett a Renault, a Force India, a Williams, a Toro Rosso és a Sauber pilótái is 100 körnél többet teljesítettek a szerdai tesztnapon.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A második előszezoni tesztsorozat második napján sem lehetett panasz az időjárásra. Montmelóban ma is kellemes, 16-17°C-os tavaszi időben zajlottak az F1-es próbák, a pálya pedig kora délután 35 fokig (az idei teszteken eddig mért legmagasabb értékre) melegedett fel.

A meleg aszfalt szinte csalogatta az F1-es csapatokat, hogy kipróbálják a Pirelli hiperlágy és ultralágy abroncsait. Az új fejlesztésű, rózsaszín oldalfalú gumikat eddig csak a McLaren, a Haas és a Sauber használta, leginkább azért, hogy így maszkírozzák el az autójuk tempóhiányát. Szerdán viszont már

a Mercedesnél, a Red Bullnál, a Renault-nál és a Toro Rossónál is előkerültek a lágyabb keverékek, ami arra utalt, hogy a monoton verseny-szimulációk helyett ráhajtottak a gyors körökre.

Daniel Ricciardo 165 körrel és új (nem hivatalos) körrekorddal zárta a barcelonai teszt 6. napját Forrás: Red Bull Content Pool

Sebesség terén eddig nem igazán jeleskedett a Red Bull, még akkor sem, ha Daniel Ricciardo a legjobb idővel zárta a múlt heti tesztelés első napját. Max Verstappen kedden a 3. helyre hozta be az RB14-est, de a holland sem a tempóra, hanem a tartósságra hajtott. Az új Red Bull első igazi villanását megint Ricciardo tartogatta, aki 12:30 és 13 óra között felrakatta a hiperlágy gumikat és fokozatosan gyorsulva túlszárnyalta a listán addig trónoló Lewis Hamilton idejét.

Az ausztrál 1:18,047 percnél állt meg, majdnem 3 tizeddel megjavítva Felipe Massa még 2008-ban, a Ferrarival felállított (nem hivatalos) tesztkörrekordját,

így természetesen ez maradt nemcsak a szerdai nap, de a 2018-as tesztek eddigi legjobb ideje is. A Red Bullnál komolyan veszik a verseny-felkészülést: az utolsó órában a kerékcserét és az orrkúpcserét is gyakorolták a szerelők Ricciardo autóján.

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
F1 Winter Testing in Barcelona - Day Two

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Fernando Alonso, McLaren Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Scuderia Toro Rosso

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Carlos Sainz, Renault Sport Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Robert Kubica, Williams Martini Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Paddy Lowe, Williams Martini Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Esteban Ocon, Force India

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso Honda

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Romain Grosjean, Haas F1 Team

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Lance Stroll, Williams Martini Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Carlo Santi, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Fernando Alonso, McLaren Racing, hiperlágy

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Scuderia Ferrari, Red Bull Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 6. nap, Szergej Szirotkin, Williams Martini Racing

A Mercedes ezúttal Hamiltonnal kezdte a napot, az angol 90 fordulót nyomott le, és amikor ebédidőben kiszállt a W09-ből, még első volt az eredménylistán (legjobb köreit az ultralágy gumin érte el). Délután Valtteri Bottasra került a sor, aki a lágy abroncsokról fokozatosan közelített a hiperlágy felé. A finn végül 82 körrel és a 3. legjobb idővel zárta a napot. A Mercedes mindenképpen elégedett lehet, a tegnapi 177 kör után ugyanis ma újabb 172 fordulót hoztak össze, ami alapján az Ezüstnyíl megbízhatósága bombabiztosnak tűnik.

Szokásával ellentétben a Ferrari is kénytelen volt pilótaváltó napot tartani. A szerdára eredetileg kiírt

Kimi Räikkönent reggel gyomorrontás gyötörte, ezért Sebastian Vettel kezdte meg a tesztnapot,

aki tisztességes munkát végzett: 66 körrel és a harmadik idővel szállt ki délben az SF71-H-ból. Räikkönen a Ferrari csapatorvosának kezelése hatására délutánra összeszedte magát – tudta, hogy a múlt heti vacak időjárás miatt „kiesett" szerdai tesztnap, illetve a mai rosszulléte miatt sok pótolnivalója van. A finn délután különböző hosszúságú etapokat futott a lágy keveréken, de a nap végére várt hajrázása ezúttal elmaradt.

Räikkönen gyomorrontása miatt csak délután ülhetett be a Ferrariba Forrás: DPPI/Florent Gooden

Látványosan, bár inkább ellentétes előjellel szerepelt a McLaren. Fernando Alonso délelőtt erőlködés nélkül megtett 47 kört az MCL33-mal, de amikor elkezdték volna a hét első verseny-szimulációját, a mérnökök két kisebb olajtócsát találtak a kocsi alatt.

– magyarázta a sportigazgató, Eric Boullier.

A McLarennél az elmúlt három évben előszeretettel mutogattak hasonló esetekben az akkori motorpartnerre, a Hondára – most azonban fordult a kocka. A wokingiak immár csak magukat hibáztathatják, a Renault-motor ugyanis a Red Bullban és a franciák gyári autójában is szinte hibátlanul működött eddig.

Háromórás kényszerszünet után a McLaren a nap végén még pályára tudta küldeni Alonsót

Megfigyelők szerint a McLaren nem megfelelően oldotta meg a motor hűtését, de valószínű, hogy a kompakt hátsó futómű és az új Renault-erőforrás installációja sem sikerült makulátlanul. Boullier mindenesetre igyekezett kicsinyíteni a problémákat. Azt mondta: „Ez még csak tesztelés, nincs benne semmi szokatlan."

Produktív napot zárt a Renault is. Ezúttal Carlos Sainz kezdte a körözést, a spanyol 88 forduló után az 5. helyre lőtte be az RS18-ast, ráadásul a közepes gumikkal (előtte csak lágyabb abroncsokat használó pilóták végeztek). Sainz sikeres verseny-szimulációt futott, ami elmondása szerint

sokat segített abban, hogy összeszokjon az idei versenyautójával.

Délután Nico Hülkenberg vette át a szorgoskodást, a német túlszárnyalta a spanyol penzumát is (92 kört teljesített). Az autóval neki sem volt gondja, a tavaszi széllel viszont igen. „Sok volt az erős széllökés, ami megnehezítette a balansz kiismerését, de a tempó rendben volt" – mondta az egyik szünetben, amikor a szerelők átvizsgálták a sárga-fekete rakétát.

Hülkenberg (a képen) és Sainz összesen 190-et fordult a katalán pályán, a Renault eddigi legeredményesebb tesztnapját produkálva Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Williamsnél délelőtt Lance Stroll, délután Szergej Szirotkin húzta az igát, egyikük sem a köridőivel villogott. Szirotkin autója egy alkalommal megállt a boxutcában, épp a Red Bull garázsa előtt, emiatt rövid időre kitették a piros zászlót. A nap első piros zászlós leállása Brendon Hartley nevéhez fűződik, aki még délelőtt csúszott ki a kavicságyba a Toro Rosso-Hondával (egyiküknek sem esett baja). Az új-zélandi a nap legvégén egy "banzáj-körrel" még belőtte az STR13-ast az ötödik pozícióba. A Haas megbízhatósági futását olajfolyás hátráltatta, Romain Grosjean hosszú szünet után csak az utolsó 15 percben tudott visszatérni a pályára.

Ha a köridőkkel nem is tündököltek, legalább termékeny napot zárt a Sauber: Charles Leclerc 160 kört tett meg, amivel csak Daniel Ricciardo teljesítménye vetekedhet. De a monacói újoncnak még van mit tanulnia az F1-ről: a teszt záró perceiben nagy igyekezetében kicsúszott a pályáról, miatta ért véget piros zászlóval a 2018-as tesztidény hatodik napja.

F1 teszt, Barcelona - a 6. nap végeredménye

# versenyző csapat típus köridő gumi kör
1. Daniel Ricciardo Red Bull RB14 1:18,047 hiperlágy 165
2. Lewis Hamilton Mercedes AMG W09 1:18,400 ultralágy 90
3. Valtteri Bottas Mercedes AMG W09 1:18,560 ultralágy 85
4. Sebastian Vettel Ferrari SF71-H 1:19,541 lágy 66
5. Brendon Hartley Toro Rosso STR13 1:19,823 hiperlágy 119
6. Fernando Alonso McLaren MCL33 1:19,856 hiperlágy 57
7. Carlos Sainz Renault RS18 1:20,042 közepes 88
8. Romain Grosjean Haas F1 VF-18 1:20,237 lágy 78
9. Kimi Räikkönen Ferrari SF71-H 1:20,242 lágy 49
10. Lance Stroll Williams FW41 1:20,349 lágy 63
11. Nico Hülkenberg Renault RS18 1:20,758 szuperlágy 102
12. Esteban Ocon Force India VJM11 1:20,805 lágy 130
13. Charles Leclerc Sauber C37 1:20,918 szuperlágy 160
14. Szergej Szirotkin Williams FW41 1:22,350 lágy 80

A csapatok által megtett táv

# csapat km
1. Renault 884,450
2. Mercedes AMG 814,625
3. Red Bull 768,075
4. Sauber 744,800
5. Williams 665,665
6. Force India 605,150
7. Toro Rosso 553,945
8. Ferrari 535,325
9. McLaren 265,335
10. Haas F1 363,090