Társoldalunk:

Bottas két körrel is verte Hamiltont, zsinórban harmadszor övé a pole

2019.05.11., 14:52
rendezés

A finn pilóta feladta a leckét a mezőnynek, de Hamiltonnak a nagy hátránya ellenére nem kellett tartania a Ferrariktól. Kisebb balesetek is történtek a Spanyol Nagydíj időmérőjén.

A szabadedzések eredményei által előrevetített erősorrendnek megfelelően a Mercedes pilótái nagy fölénnyel megszerezték az első sor rajthelyeit a vasárnapi Spanyol Nagydíjra. A szombati harmadik szabadedzésen történt kicsúszását feledtetve Valtteri Bottas zsinórban harmadszor is a leggyorsabbnak bizonyult, ráadásul a második legjobb körével is legyőzte Lewis Hamiltont.

„Az autó egyre jobb és jobb lett, nagyon élvezem ezeket a köröket, amikor csak úgy áramlik az emberben az adrenalin, úgyhogy elégedett vagyok – nyilatkozta a rajtelső. – A harmadik szabadedzés nehéz volt a megpördülésem miatt, de magam mögött hagytam, és továbbléptem. Jól indult a szezon, egyre jobban és jobban érzem magam az autóban, várom a holnapot” – tette hozzá.

Bottas újra ünnepelhet - Galéria!Forrás: AFP/Lluis Gene

Bottas már a Q2-ben pályacsúcsot autózott, és a Q3-as első mért körével bebiztosította az elsőségét, mivel az élmezőnyből senki sem tudott javítani az utolsó próbálkozása során. A finn pilóta 1:15.406-tal az egyedüli lett, aki a Q3-ban 1:16 alá jutott, Hamilton 0,634 másodperccel futott gyengébb kört nála, de így is a 2. helyről indulhat.

Valtteri remek munkát végzett, egész hétvégén gyors volt, ami pedig engem illet, nem állt össze a köröm, különösen a Q3-ban, egyszerűn nem végeztünk elég jó munkát 

– ismerte el Hamilton. – A csapatnak nagyszerű az első két hely megszerzése, holnap megpróbáljuk győzelemre váltani. Természetesen örülnék, ha én lennék elöl” – mondta az ötszörös világbajnok, aki még így is simán verte a Ferrarikat, amik meg sem tudták közelíteni a Mercedeseket az időmérő edzés során.

Russell a Q1-ben is megpördült, de végül gyorsabb volt Kubicánál - Galéria!Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Sebastian Vettel 0,866 másodperccel zárt Bottas mögött, Charles Leclerc pedig hibázott a Q2-ben, átugratott a kerékvetőkön, ezért megsérült a padlólemeze, újabb mért kört kellett teljesítenie a kiesés elkerülése érdekében, így a Q3-ban már spórolnia kellett a gumival. Végül Max Verstappentől is kikapott.

A holland pilóta bár nem volt sokkal lassabb Vettelnél, a 3. hely megszerzésére csak akkor lett volna esélye, ha német ellenfele is ront, de erre ezúttal nem került sor.  

„Úgy tűnik, hogy a harmadik szektor az Achilles-sarkunk, egy kicsit trükkösebb nekünk ez a rész, itt jobban szenvedtünk, mint a Mercedesek. Mindent kihoztunk az autóból, boldog vagyok, de közben mégsem vagyok elégedett, ha értik, mire gondolok. Az autó nem volt rossz, de nem vagyunk elég gyorsak, az egyensúly többé-kevésbé rendben volt, viszont nincs elég tapadásunk, amire az ilyen típusú kanyarokban szükség lenne” – elemezte Vettel a helyzetet a leintés után.

Verstappen után Leclerc és a másik Red Bullt hajtó Pierre Gasly következett, de mindketten számottevő, 1 másodpercen túli hátrányba kerültek Bottashoz képest. Az idén eddig mutatott formájuknál lényegesen jobban szerepelt a két Haas, Romain Grosjean és Kevin Magnussen vezette a középmezőnyt Danyiil Kvjat és a Q1 végén épphogy megmenekülő Daniel Ricciardo előtt.

Ricciardo 10. helye némi vigasz lehet a Renault-nál, ahol Nico Hülkenberg már a Q1-ben kiesett,  

miután a felvezető körén nekicsúszott a falnak a 4-es kanyarban, majd a javítás után nem tudott elég gyors kört futni, így végül a 16. helyen elbúcsúzott a mezőnytől. Rajta kívül csak Antonio Giovinazzi korai kiesése kellemetlen meglepetés, Lance Stroll, valamint a két Williams búcsúja megfelel a papírformának.

Grosjean legyőzte a csapattársát - Galéria!Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Bár a Q3-ba ezúttal nem jutott be, ismét jól szerepelt Lando Norris, aki hazai pályán verte csapattársát, a 13. helyezett Carlos Sainzot. Alexander Albon most nem tudott elbánni Kvjattal, de két rutinos rókát, Kimi Räikkönent és Sergio Pérezt így is maga mögött tudhatta pályafutása első barcelonai időmérője végén.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:48

Jön az időmérő

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Spanyol Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! A Mercedes eddig 3:0-ra vezet a Ferrari ellen a szabadedzések eredménye alapján, és a hosszabb etapokon is ők bizonyultak jobbnak, de nézzük, hátha meglepődünk az időmérőn!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
14:50

Érkeznek a pilóták és a képek is

Az időmérő előtt már összegyűjtöttünk néhány mai fotót Barcelonából, és a galériát a későbbiekben is bővítjük!

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Charles Coates/Getty Images
GPHírek
14:52

Két büntetés biztosan lesz

Daniel Ricciardo még az Azeri Nagydíjon bemutatott tolatásért kapott 3 rajthelyes büntetést, George Russell autójában pedig váltót kell cserélni a harmadik szabadedzés végén történt balesete után.

GPHírek
14:54

Verstappen törlesztett a tréningen

A holland pilóta nem felejtette el, hogy Lance Stroll feltartotta őt, és nem volt kegyelmes ellenfeléhez, amikor a kanadai pilótának kellett volna utat engedni.

GPHírek
14:57

Elméletileg lehet eső

A hivatalos előrejelzés szerint 10% az eső valószínűsége a barcelonai időmérő során, ez izgalmakat hozhatna, de úgy tűnik, ezúttal ez maximum ijesztésnek lesz jó.

GPHírek
15:01

Új színekben tűnt fel egy régi ismerős

Brendon Hartley, a Ferrari fejlesztőpilótája a csapat uniformisában látható a bokszban. Az új-zélandi pilóta a Toyota színeiben folytatja majd a versenyzői pályafutását a következő szezontól.

GPHírek
15:02

Q1: Kubica már a pályán

A Williams pilótája az első, aki mért kört kezd a Q1 során, természetesen lágy gumikkal. Stroll is kivezető körön van már.

GPHírek
15:05

Russell is megérkezett

Jó hír, hogy Russell autóját sikerült megjavítani a Williamsnél, így ő is részt tud venni a Q1-ben, bár az egyetlen komolyabb ellenfele valószínűleg Kubica lesz. A lengyel pilóta 1:21.860-nal kezdett.

GPHírek
15:08

Ferrarik a pályán, Hülkenberg a falban

Leclerc elsőre gyorsabb volt Vettelnél, 1:17.835-öt ért el, míg csapattársa 1:18.068-at. Hülkenberg közben a 4-es kanyarban alaposan besokallt, koccant a kavicságy végén lévő gumifallal, majd a sérült autóját araszolva visszavitte a bokszba. A Renault-csapat elnöke, Jerome Stoll csak csóválta a fejét. 

Közben Russell is megpördült, de tudta folytatni a körét.

GPHírek
15:10

Verstappen az élre állt, majd jött Bottas

Erős középső szektorral a holland pilóta 1:17.244-gyel átvette a vezetést, majd' fél másodperccel verve Leclerc-t, de Bottas 1:17.175-tel letaszította őt az élről. Hamilton egyelőre 0,248 másodperces hátránnyal a 3. helyezett.

GPHírek
15:12

Melegszik az idő, javul a pálya

A délelőtti felhős időjárás után emelkednek a hőmérsékletek Barcelonában, ez általában jót tesz a köridőknek is. Ahogy haladunk előre, úgy változhatnak majd az erőviszonyok, egészen a Q3 leintéséig.

GPHírek
15:13

Megjavították Hülkenberg autóját

5 perce marad, hogy kijusson a Q1-ből, szerencséjére a futómű valószínűleg nem sérült meg. Nagyon optimista nem lehet, hiszen Daniel Ricciardo egyelőre csak a 13. helyezett.

GPHírek
15:17

A Mercedesek nem jeleskednek az egyenesben

A két Ezüstnyíl ismét nem a mért ponton a leggyorsabb, inkább a pálya kanyargósabb szakaszain nyernek időt.

GPHírek
15:24

Q1: Hülkenberg kiesett

A német pilóta több mért kört is teljesített, miután megjavították az autóját, de nem bizonyult elég gyorsnak ahhoz, hogy folytathassa az időmérő edzést.

16. Nico Hülkenberg
17. Sergio Pérez
18. Antonio Giovinazzi
19. George Russell
20. Robert Kubica

GPHírek
15:25

Q1: Bottas javított a végén

A finn pilóta megerősítette az elsőségét Max Verstappen előtt, de a legnagyobb feltűnést Lando Norris 6. helye jelenti.

GPHírek
15:28

Q2: A Mercedesek és Leclerc nem vár

Bottas, Hamilton és mögötte szorosan Leclerc is gyorsan pályára lépett a második harmad során. Mindhárman lágy gumikkal mennek, így nem készülnek alternatív taktikával a versenyre. Ugyanez igaz Max Verstappenre is. 

GPHírek
15:31

Hamilton új pályacsúccsal vezet

A Mercedes pilótája 1:16.038-cal rögtön letette a névjegyét, 0,231 másodperccel gyorsabb volt Bottasnál, Vettel 6 tizedet kapott, Leclerc pedig elrontotta az utolsó szektort, és 1,4 msodperccel maradt el, így Verstappen is befért elé.

GPHírek
15:33

Majdnem monacói szárnyakat használ a Mercedes

Karun Chandhok, a Sky Sports riportere megtudta, hogy a Mercedes "majdnem" monacói szintű leszorítóerővel megy, ennek is köszönhető, hogy ennyire erősek a kanyargós 3-as szektorban. 

GPHírek
15:35

Kell-e még egyszer jönnie Leclercnek?

A monacói pilóta mindössze 0,119 másodperccel gyorsabb a 10. helyen még továbbjutó Ricciardónál, a 11. helyezett Albont egyelőre 4 tizeddel veri, de a Ferrari valószínűleg nem fog kockáztatni, és még egy etapra kiküldik a fiatal versenyzőt.

GPHírek
15:38

Jön a Q2-es hajrá, a Mercedesek sem spórolnak

Bottas és Hamilton is pályára lépett, de valószínűleg ők inkább a pálya állapotáról akarnak friss információt szerezni, a köridőik bőven jók a továbbjutáshoz. Leclerc alig 1:50-cel a vége előtt hajtott ki a bokszból, valami gond volt a Ferrarinál, és kapkodni kellett a szerelőknek.

GPHírek
15:43

Q2: Leclerc kieső helyről menekült meg

A leintés pillanatában már csak a 12. helyen volt, de tudott még egy mért kört futni, ami a 4. helyet érte neki. A kiesők:

11. Lando Norris
12. Alex Albon
13. Carlos Sainz
14. Kimi Räikkönen
15. Sergio Pérez

GPHírek
15:47

Leclerc autóján a padlólemezt kellett javítani

A monacói pilóta átugratott a kerékvetőn, ezért a padlólemezt kellett javítani, ez épp az utolsó pillanatra készült el.

GPHírek
15:48

Q2: Bottas visszaszerezte az ideiglenes pályacsúcsot

GPHírek
15:50

Q3: Még mindig bütykölik Leclerc autóját

A két Mercedes és Vettel már a pályán van, Leclerc autójának padlólemezénél viszont dolgoznak még a szerelők. Van egy kis idejük, mert a monacói pilótának most csak egy dobása lesz a Q3-ban.

GPHírek
15:54

Bottas megint feladta a leckét Hamiltonnak

A finn pilóta iszonyú gyors körrel 1:15.406-ot ért el, ezzel 0,634 másodperces előnybe került csapattársához képest. Hamilton körében volt egy nagy megcsúszás, de 6 tizedet biztosan nem dobott el.

Vettel hátránya már 0,866 másodperc, Verstappen lőtávolban van mögötte, 0,951 másodperces lemaradással. A további sorrend: Gasly, Grosjean, Magnussen, Kvjat, Ricciardo, Leclerc (még nem tett meg mért kört).

GPHírek
15:58

Leclerc nem bírt Verstappennel

A monacói pilóta is megtett egy mért kört, de Max Verstappen körénél sem tudott gyorsabb lenni, így várhatóan csak a 3. sorból rajtol majd, az 5. helyről.

GPHírek
16:03

Bottas zsinórban harmadszor a pole-ban!

A végén az élmezőny nem tudott javítani, de Bottas a második leggyorsabb körével is legyőzte volna Hamiltont, ezzel zsinórban a harmadik pole pozícióját szerzi. Vettel a Ferrarival nem tudott labdába rúgni a Mercedesek ellen, Leclerc kikapott Verstappentől is. 

A további sorrend: Gasly, Grosjean, Magnussen, Kvjat, Ricciardo.

Köszönjük a figyelmet, nemsokára jelentkezünk összefoglalóval és további hírekkel!

Még több bejegyzés