Társoldalunk:

Leclerc maradt az élen Monzában, de Hamilton ott loholt a sarkában

2019.09.06., 14:52
rendezés

Charles Leclerc megtartotta a vezetést az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, így mindkét pénteki gyakorláson ő volt a leggyorsabb a Ferrari hazai versenyén. Lewis Hamilton végzett a második, Sebastian Vettel a harmadik helyen, miközben az eső ismét igyekezett kibabrálni a csapatokkal.

A második gyakorlásnak – noha továbbra is borús volt az ég – már nem szakadó esőben vághattak neki a csapatok, akik igyekeztek kihasználni, hogy száraz a pálya, és a szokottnál jóval nagyobb elánnal vetették bele magukat a munkába. Az előrejelzések azt mutatták, hogy nem lesz sok idejük, Lewis Hamilton mérnöke az első negyed óra végére már esőt várt, ami meg is érkezett.

Leclerc diktálta a tempót délután is - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Az első percekben változatos gumitaktikát követtek, a közepes és a kemény keverék volt a sláger, az ötszörös világbajnok diktálta a tempót Vettel, Verstappen, Leclerc és Bottas előtt. Az élmezőnyből a Ferrarik tették fel elsőként a lágy Pirelliket, megpróbálva még a szemerkélő esőben futni egy időmérős kört, ami össze is jött nekik, Leclerc 1:20.978-cal átvette a vezetést, Vettel két tizeddel lassabb volt nála, miután forgalomba került és egyet hibázott is a körén.

A Mercedesek nem kapkodtak a lágy gumis körrel, pár perc után pedig már nem is tudtak volna kimenni, az eső intenzitása ugyanis fokozódott, mindenki a garázsban várta, hogy újra alkalmas legyen a pálya az érdemi munkára. Jó negyed órás malmozás következett, az FIA ezt kihasználva egy időre félbeszakította a tréninget, hogy a pályabírók letakaríthassák a felhordott kavicsokat az aszfaltról. Háromnegyed órával a tréning vége előtt aztán ismét beindult az élet,

elsőre úgy tűnt, hogy bár lehet slick gumin körözni, javítani senki nem fog tudni, ám elkezdtek javulni a körülmények, úgyhogy a Mercedesek is teljesíthettek időmérős kört,

nem is rosszat, Hamilton lila utolsó szektorral feljött a második helyre 68 ezredre Leclerc-től, miközben Bottas Vettel mögé sorolt be. A két Red Bull, különösen Verstappen is jó tempót ment, a holland csak 3 ezreddel maradt el Bottas körétől, Albont 3 tized választotta el tőle.

Hibázgattak a pilóták, itt Albon fékezi el magát - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

A tűzijáték után – noha az eső teljesen nem állt el – arra is volt lehetősége a csapatoknak, hogy rendes hosszú etapokat fussanak, amire a nap elején azért nem sokan számítottak. Hogy a körülmények nem voltak az igaziak, azt a rengeteg elfékezés mutatta, Leclerc, Hamilton és Bottas is rontott. A Red Bullok mögött Pierre Gasly, Romain Grosjean, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat töltötte fel az első tizet.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:31

Hamarosan kezdődik a második tréning

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Olasz Nagydíj második szabadedzésének élő közvetítésében! Nemsokára ismét kigurulnak az autók a legendás monzai aszfaltcsíkra, hogy a lehető legtöbbet pótolják be a nagyrészt esőben zajló első szabadedzésen kiesett körökből. Az első gyakorlást Charles Leclerc zárta az élen, alább elolvashatják, hogy miként jött ez össze a Ferrari monacói pilótájának.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:34

Leclerc is új sisakfestéssel köröz

Az első edzésen sok szó esett a pilóták sisakjairól, Vettel retro dizájnt, Norris Rossi-festést, Albon pedig új gyártót használ. Íme egy újabb, az eddigiektől eltérő festés, Charles Leclerc is készült a Ferrari hazai futamára.

GPHírek
14:35

Mozgalmasan alakul a monzai hétvége

GPHírek
14:39

Monzának még az eső is jól áll

Csütörtök este változékonnyá vált az időjárás Milánó és Monza térségében, ennek következtében az első szabadedzés során is esett az eső. Ez általában lelombozó, de a gyönyörű környezetben fekvő pályán még így is remek képek születtek.

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates
GPHírek
14:44

Sokan piruetteztek a délelőtti szabadedzésen

Jelenleg nem esik az eső és a pálya állapota sokat javult az elmúlt órák során, de a délelőtt során sok pilótát megtréfált a gyenge tapadás. Räikkönen, Pérez és Gasly megingása is piros zászlót vont maga után.

GPHírek
14:54

Alapvetően meghatározhatja a hétvégét a második szabadedzés

Az időjárásjelentések alapján arra lehetett számítani, hogy az első szabadedzés esős lesz, és arra is van sansz, hogy délután is esni fog, bár ennek valószínűsége percről percre csökken. Amennyiben a pilóták tudnak száraz pályán hosszú etapokat futni, az nagyon megkönnyíti a csapatok felkészülését a vasárnapi futamra. 

GPHírek
14:59

Egyre többen kerülnek most is a mezőny végére

A múlt hétvégéhez hasonlóan ismét több pilótának szerelnek be új erőforrás-alkatrészeket.

Max Verstappen és Pierre Gasly új belső égésű motort (ICE), turbót (TC), MGU-H-t, akkumulátort (ES), MGU-K-t és vezérlőelektronikát kap, Lando Norris új ICE-t, TC-t, MGU-H-t, ES-t és MGU-K-t. Ők hárman a mezőny végéről indulnak, Sebastian Vettel és Charles Leclerc viszont nem kap büntetést az új belső égésű motor, turbó és MGU-H bevetése miatt.

GPHírek
15:00

Zöld zászló!

Megkezdődött a második szabadedzés, várhatóan nagy forgalom lesz a tréning elején, mert az FIA szerint 80% az eső érkezésének valószínűsége.

GPHírek
15:02

Slick gumikkal kezd a mezőny

Néhány nedves volt van még a pályán, de az aszfalt teljesen alkalmas a slick gumik használatára. Nagy a szórás, hogy ki, milyen abroncsot kapott, a lágytól a keményig van minden, utóbbikat gyaníthatóan csak installációs körökre használják majd.

GPHírek
15:04

Hamiltonnak nem tetszik a helyzete

Hamilton jelezte a mérnökének, hogy senki sincs körülötte a pályán, így nem kap szélárnyékot. A két Ferrari közben egymáshoz közel megy, Vettel halad hátul kemény gumikon, Leclerc közepesekkel hajt.

GPHírek
15:05

Összerakták a sérült autókat

Nem meglepetés, de fontos megjegyezni, hogy Räikkönen és Pérez is a pályán van, mindkettejük sérült autóját sikerült megjavítani az első szabadedzés után. Ez a Racing Pointnál volt nagyobb feladat.

GPHírek
15:07

Albon ugratással, Ricciardo ralizással kezdett

A Red Bull thai pilótája a célegyenes végén átugratott a lassító bordákon, Ricciardo nem sokkal később a kavicságyat súrolta, így folytatta útját. 

GPHírek
15:10

Nem spórolnak most a pilóták.

Felborult a szabadedzés programja, ahogy ezt várni lehetett, most futják a pilóták a hosszabb etapokat. Verstappennek azt mondták, 15-20 perc múlva jöhet az eső. 

GPHírek
15:12

Leclerc gyorsabb keményeken, mint Bottas közepeseken

Hamilton vezet 1:21.972-vel, Vettel 0,303 másodperccel lassabb, Verstappen 0,371 másodpercet kap, Leclerc 0,475-tel van lemaradva, Bottas 0,552-vel. Közülük csak Leclerc nem közepes gumit használ.

GPHírek
15:12

Hamilton mérnöke még korábban vár esőt

Peter Bonnington szerint 5 percen belül már esni fog, sőt, a közönség már öltözködik is.

GPHírek
15:17

Alonso az Indy 500-at előrébb helyezi az F1-nél

A Sky Sportsnak azt mondta, az Indy 500 még rendezetlen ügy a számára, és nem tetszik neki, hogy még mindig egy csapat a meghatározó erő, de úgy véli, 2021-től változhat a helyzet, és ez akár lehetőségeket is nyithat a visszatéréséhez, de elismerte, a 22 futam elég megterhelő.

GPHírek
15:18

Lágyakkal próbálkoznak a Ferrari pilótái

Antonio Giovinazzi belső kameráján már esőcseppek láthatók, de mielőtt leszakad az ég, még a Ferrarik, Hülkenberg és Gasly is próbálkozik lágy gumikkal.

GPHírek
15:21

Lágyakon Leclerc gyorsabb volt Vettelnél

A monacói pilóta 1:20.978-at ért el, de az utolsó szektorban nem tudott gyorsabb lenni Hamilton korábbi eredményénél. Vettel is kapott lágy gumikat, de nem volt tiszta a köre, többször előznie kellett és lefutott a sóderba is, így 2 tizedet elvesztegetett.

GPHírek
15:25

A Mercedesek nem erőltetik a rövid etapokat

A Ferrarik és a Red Bullok kimentek lágy gumikkal is, a Mercedesek viszont nem, ráadásul az eső egyre sűrűbben esik. A mezőny nagy része már lágyakat használ.

GPHírek
15:27

Nyílnak az esernyők

Albon belső kamerás felvételén már látszanak az esőcseppek, a szurkolók nyitják az ernyőket. Lehet, hogy eddig volt használható a pálya?

GPHírek
15:29

Visszavonult a mezőny a bokszba

Most átmeneti időszak kezdődik, esik az eső, és a csapatoknak dönteniük kell, hogy kivárnak vagy a nedves pályát is megpróbálják-e használni, bár utóbbi esetben spórolniuk kell az intermediate gumikkal.

GPHírek
15:32

Van statisztika, amiben a Williams a legjobb az idén

A Williams az idén nem lehet büszke a csapat teljesítményére, de a grove-i istálló az egyetlen, amelynek pilótái 2019-ben még nem estek ki versenyről.

GPHírek
15:37

A tifosit nem törte le a Ferrari formája

Úgy tűnik, a Ferrari két szabadedzés-elsőséggel kezdi a monzai hétvégét és Charles Leclerc révén a Belga Nagydíjról is győzelemmel távoztak, de ettől függetlenül az idei szezon nem a várakozások szerint alakul. A közönséget ez mégsem lombozza le, a pálya körül több hatalmas Ferrari zászló is van.

GPHírek
15:38

Piros zászló

Leállították az edzést, pályabírók szaladnak be, hogy lesöpörjék a sódert a pályáról, amit Kevin Magnussen hordott fel az első sikánnál. Ez jó időzítés, mert senki sem volt kint az aszfaltcsíkon.

GPHírek
15:41

Nem sokan hanyagolták a lágy gumikat

A két Mercedes mellett Carlos Sainz, Sergio Pérez, Lance Stroll és Lando Norris nem ment délután lágy gumikkal. Ma már valószínűleg nem is fognak, mert esik az eső. 

GPHírek
15:44

Vettel az autóban ülve várakozik

Többen kiszálltak és még csak az autójuk közelében sincsenek, Vettel viszont ül, és valószínűleg reménykedik, hogy még kimehet a pályára a második szabadedzés során.

GPHírek
15:45

Újraindították a szabadedzést

A versenyirányítás szerint akár a DRS-t is lehet használni. Ehhez azonban először pilótákra lenne szükség a pályán, de lehetséges, hogy történik valami, mert felbőgtek a motorok a bokszutcában.

GPHírek
15:46

Többen is kihajtottak

A két Haas vezette fel a sort, de rajtuk kívül a két Mercedes és Stroll is megindult, mindannyian lágy gumin vannak.

GPHírek
15:49

Túl vizes a pálya

Egyelőre úgy tűnik, hogy igaza van, senki nem javít, Hamilton vissza is ment a garázsba.

GPHírek
15:52

Stroll javított

A legtöbben nem tudnak gyorsulni, a kanadai viszont tudott, lágy gumin 1:22.706-ot ment, ezzel csapattársa előtt a 15. helyet foglalja el.

GPHírek
15:54

Norris autójából szivárog az olaj

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere jelentette a bokszutcából, hogy a McLarenről korábban a váltó is lekerült, már visszatették, de még mindig dolgoznak az autók. Optimista becslés szerint az újonc pilóta 10-15 perc múlva mehet ki újra.

GPHírek
15:56

A két Mercedes javított, majd visszavett

Hamilton és Bottas is új lágyakon van kint, egyéni legjobb első szektor után azonban elvették a gázt. Csak nem esik?

GPHírek
15:58

Szemerkél az eső

Vettel jelenti a rádión, hogy szitálást észlelt, mire mérnöke közölte, hogy mostantól az edzés végéig ez lesz a helyzet. A Mercedesek újabb kört kezdtek, megint egyéni legjobb szektor villant fel Hamilton és Bottas neve mellett is.

GPHírek
16:00

Hamilton felzárkózott Leclerc-re

Két egyéni legjobb és egy lila szektor után mindössze 68 ezreddel maradt el a monacóitól, miközben Bottas is javított, ő 1:21.347-tel Vettel mögött a negyedik.

GPHírek
16:01

A Ferrarikat megtankolták

Szemerkél az eső, de a jelek szerint ez még nem zavarja a csapatokat, a vörösök neki is láttak a hosszú etapoknak, Vettel használt közepes, Leclec pedig lágy gumin köröz.

GPHírek
16:04

Alonsót még mindig kedveli a tifosi

A vörösök egykori pilótája még az esőszünet alatt kapott nagy tapsot és üdvrivalgást a közönségtől, meg is köszönte nekik.

GPHírek
16:13

A Ferrari 1979-es világbajnoka bemutatózott

A második edzés előtt Jody Scheckter hajtotta meg egykor versenyautóját, ső, a kocsit felkészítő szerelők is ugyanazok voltak, akik egykoron a dél-afrikai pilótával dolgoztak.

GPHírek
16:14

Senki nem javít

Ez így nem teljesen igaz, mert bár ahogy az várható volt, mindenki hosszú etapokat fut, Norris is megjelent és egy 1:23.561-es lágy gumis körrel bejött a két Williams elé. Ez volt az első gyorsköre a második edzésen.

GPHírek
16:17

Leclerc kemény gumit kapott

Tíz körös abroncsokon van a monacói, Vettel 21 körös közepesen, Hamilton 16 körös közepesen, Bottas pedig 10 körös lágyon. Változatos a Ferrari és a Mercedes munkarendje.

GPHírek
16:18

Furán viselkedik a Ferrari

Leclerc rákérdezett a mérnökénél, hogy minden rendben van-e az egyenesben, mert furcsa az autó viselkedése, mire azt a választ kapta, hogy igen, az adatok nem mutatnak semmi szokatlant.

GPHírek
16:20

Leclerc nagyot driftelt

Az első sikánban csúszott meg, keresztbe állt, Gaslynak résen kellett lennie, hogy ne menjen neki. Közben az FIA is figyelmeztette a monacóit, hogy az utolsó kanyarban nem futhat olyan szélesre, ahogyan most teszi.

GPHírek
16:25

Továbbra is esik

A pálya nagy része száraz, Norris szerint csak a Parabolica és az előtte levő egyenes nem, az eső viszont ugyanúgy szemerkél, mint eddig. Leclerc megint rontott, és megint az első sikánban tette ezt.

GPHírek
16:28

Kvjat és Albon adott a gumiknak

Mindketten óriási elfékezést mutattak be a célegyenes végén, nem is tudták bevenni az első sikánt, továbbmentek egyenesen a bukótérbe.

GPHírek
16:33

Vége az edzésnek

Lepörgött az óra, a pilóták befejezték az aktuálisan gyorskörüket, szép lassan mindenki szállingózik vissza a garázsba. Hamilton a biztonság kedvéért még elfékezte az első sikánt, ez azonban nem változtatott semmin, Leclerc végzett az élen az ötszörös világbajnok előtt, akit Vettel és Bottas követett. Mára köszönjük a figyelmüket, várjuk Önöket holnap, 11:50-kor a harmadik szabadedzéssel. Viszontlátásra!

Még több bejegyzés