Egy évvel közelebb a sírhoz

Amikor Mike Leigh tavalyelőtt a Hajrá boldogság!-gal versenyzett a Berlinalén, kicsit olyan hatást keltett, mintha a paraolimpián indult volna egy nem fogyatékos versenyző is. Nem gondoltam volna, hogy valaha hasonló benyomásom lesz Cannes-ban is, de az idei verseny annyira gyengének bizonyul, hogy eddig Mike Leigh Another Year-jén kívül egy film sem volt, ami szerintem szóba jöhet Arany Pálma-ügyileg - ráadásul most már lecsengőben van a fesztivál.Ruth Sheen és Jim Broadbent az Another Year című filmbenAhogy Leigh filmjei általában, az Another Year is fog néhány egymáshoz közelálló embert, olyan közel megy hozzájuk, hogy minden apró kis szépséghiba meglátszódjon, és figyel. A középpontban ezúttal egy boldog házasságban élő, viccesen Tom és Gerrinek nevezett idősödő házaspár (Jim Broadbent és Ruth Sheen) áll, akiknek négy évszakon keresztül, kis epizódokban pillantunk be az életébe. Az epizódok többségében Tomnál és Gerrinél zajló látogatások, vendégségek körül bonyolódnak, az ő kiegyensúlyozott, bejáratott kis világukba lépnek be a barátok és rokonok, akik általában sokkal kevésbé szerencsések náluk.A film tulajdonképpeni főszereplője Mary (Lesley Manville), Gerri ötven körüli kolléganője, aki egy rosszul sikerült házasság és számos egyéb csalódás után szalmaszálak után kapdos, de rajta kívül mindenki látja, hogy a magányos öregségbe való belekeseredés lesz az útja. A film ívét a túlfeszített, szinte mániákus Mary kapálózásának, majd fokozatos beletörődésének folyamata adja, ami végig, hangsúlyosan Tom és Gerri konstans boldogságával szembeállítva jelenik meg.Peter Wight és Lesley Manville az Another Year című filmbenLeigh a komédiától indulva iszonyatosan finoman tolja el a hangvételt a dráma felé: a nulla önismerettel rendelkező, magát folyton kínos helyzetbe hozó Mary sokáig komikus színfolt, de a legutolsó képkockára majdhogynem tragikus hősnővé lép elő. Mary mellett több olyan mellékszereplő (pl. a minden pillanatban szívrohamgyanús Ken és a szótlan özvegy Ronnie) is felbukkan, akik nem olyan irigylésre méltóak, mint Tomék, és lényegében semmi jót nem várhatnak az öregkoruktól. Bár majdnem végig megmarad a könnyed, keserédes hangvétel, a számok kíméletlenül az orrunk alá dörgölik a valóságot: egy ismeretségi körből csak egy pár van, akik együtt és szépen öregszenek meg. Tessék körbenézni.A színészek, mint minden Leigh-filmben, brillíroznak, egy hamis hang sincs. Csak az a kérdés, hogy Leigh, aki a '93-as fesztiválról rendezői díjjal, a '96-osról pedig Arany Pálmával távozott, megérett-e a zsűri szemében arra, hogy ismét díjazott legyen Cannes-ban.