Újabb magyar filmes világsiker: a legnagyobb ázsiai filmfesztiválon nyert a Hat hét főszereplőnője

Hat hét a sanghaji filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
Román Katalint a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták a Nemzeti Filmintézet által támogatott, a nyílt örökbefogadásról szóló Hat hét című filmben nyújtott kimagasló színészi alakításáért. A rangos elismerést a film operatőre, Dévényi Zoltán vette át a fesztiválon. Szakonyi Noémi Veronika számos díjjal, így legutóbb a Magyar Mozgókép Fesztiválon (egyebek mellett) a legjobb elsőfilmes rendező díjával méltatott alkotása még mindig látható a hazai mozikban.
Vágólapra másolva!

A világjárványt követően idén először megrendezett, jubileumi Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál az ázsiai kontinens egyik legrangosabb mozgóképes szemléje. Az öttagú szakmai zsűri indoklása szerint

A fiatal színésznőt a rangos elismeréssel filmkészítőként méltatták, mivel

Kínában a színészekre is alkotókként tekintenek.

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a babáról.

Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült.

Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel:

a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Nagydíjat nyert a miskolci CineFesten, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját a Magyar Filmkritikusoktól.

A Magyar Mozgókép Díjakra összesen 8 kategóriában jelölték a Hat hét alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat nyerte el, továbbá a legjobb elsőfilmnek járó díjat, valamint a diákzsűri díját is a produkció vihette haza.