Ikonikus repülőgéptípus búcsúzott Európától

A Bek Air egyik Fokker 100-as gépe - illusztráció
Vágólapra másolva!
Egyetlen Fokker 100-as repülőgéppel sem teljesítenek Európában kereskedelmi járatokat a továbbiakban, miután a Carpatair kivonta a szolgálatból az utolsó két példányt is a legendás típusból.
Vágólapra másolva!

Az egykor elterjedt holland regionális típusnak a Carpatair román légitársaság volt az utolsó üzemeltetője a kontinensen, a típust személyzettel együtt adta bérbe más légitársaságoknak, illetve charter-járatokra használta, számol be arról az Airportal.

Az utolsóként kivont YR-FKB 1991-ben állt forgalomba az American Airlines-nál, 2005-ben került a Carpatairhez.

A géptípus teljesen nem tűnik el az európai légtérből, de amely országban üzemben tartják még a jövőben is néhány példányát, kereskedelmi repüléseket már ott sem teljesítenek azokkal.

A Fokker 100-as korábban több európai légitársaság regionális flottájának gerincét alkotta, írja a portál. Nagy számban repült például a KLM Cityhopper, az Austrian Airlines és a svájci Helvetic Airways színeiben.

A képen a Bek Air közép-ázsiai diszkont légitársaság egyik Fokker 100-as gépe Forrás: Qarakesek/pixabay.com

A Fokker 100-ast 1986 és 1997 között gyártották, közel 300 példányt gyártottak abból, az amerikai és európai cégeken kívül is sok társaság vásárolt abból.. S bár a típus pénzügyileg sikeres volt, a gyártócég mégis összeroppant adósságai súlya alatt, és 1996-ban csődöt jelentett.

A Fokker 100-as típusnál alkalmazása alatt több műszaki jellegű incidens merült fel, egy alkalommal például a pilótának futómű nélkül kellett landolnia egy ilyen géppel. A géptípus egyik példánya és annak utasai pedig majdnem gépeltérítők áldozatai lettek Iránban néhány éve.