Minden, amit eddig az M1-es tömegkatasztrófáról tudunk

M1, autópálya, baleset, 26-os kilométer, személyautók, kamion, ütközés, kigyulladt autók, karambol, 2023. 03. 11. Pest vármegye határa, Mány, Bicske, Zsámbék
Herceghalom, 2023. március 11. Kiégett és sérült gépjárművek az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én. A balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármű kiégett, és összesen 26 ember sérült meg. Közülük hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Szombaton minden idők egyik legnagyobb tömegbalesete történt Magyarországon. A rossz látási viszonyok vezettek az M1-es autópályán bekövetkezett tömegszerencsétlenséghez. Sok autó kiégett, egy férfi meghalt és 39 ember került kórházba. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
Vágólapra másolva!

Március 11-én, szombaton minden idők egyik legnagyobb tömegkarambolja történt az M1-es autópályán. Herceghalom közelében, a sztráda 30-as kilométerszelvényénél, a Győr felé vezető irányban történt baleset.

Herceghalom, 2023. március 11. Összeroncsolódott gépjárművek az M1-es autópályánál Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én. A balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármű kiégett, és összesen 26 ember sérült meg. Közülük hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek. MTI/Lakatos Péter Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Lakatos Péter

A balesethez több szerencsétlen tényező együttállása vezetett.

Az elmúlt pár napban egy ciklon következtében erős légörvény söpört végig Európán. Szombaton a ciklon következtében erős szél volt jellemző az ország nagy területén.

A baleset közelében mezőgazdasági munkálatokat végeztek és a fellazított talaj miatt a szélátfúvás port vitt magával, ami az autópályán egy pillanat alatt rossz látási viszonyokat eredményezett.

M1, autópálya, baleset, 26-os kilométer, személyautók, kamion, ütközés, kigyulladt autók, karambol, 2023. 03. 11. Pest vármegye határa, Mány, Bicske, Zsámbék Fotó: Major Kata - Origo

AZ ESET KAPCSÁN EGY SZEMTANÚ MESÉLTE EL, MIT KELLETT ÁTÉLNIÜK:

A TV2 Tények videót közölt a baleset helyszínéről:

Összesen 42 jármű csapódott egymásnak, köztük 6 kamion. A baleset következtében 19 autó, egy kisteherautó és egy kamion is kigyulladt.

A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti, a nyergesújfalui, a fővárosi hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér vármegyei és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat érkezett az esethez.

A balesetben érintett egyik autó fedélzeti kamerája rögzítette a tömegkarambol bekövetkezésének pillanatát:

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínre

négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők,

és 39 embert vittek négy település - Győr, Tatabánya, Székesfehérvár és Budapest - kórházaiba.

A szóvivő információi szerint a tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen könnyebben.

Egy 44 éves férfi meghalt a balesetben.

A holttestet az egyik kiégett autóroncs alatt találták a mentőcsapatok a baleset műszaki mentése során. A rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket

- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!