Hazaszállították a horvátországi helikopter-baleset áldozatait

Szalay-Bobrovniczky, Kristóf, Magyarország, honvédelmi, minisztere, Dr. Böröndi, Gábor, altábornagy, Honvéd, Vezérkar, főnöke, 2023.06.27., a kiképzés közben, Horvátországban, életüket, vesztett, katonák,
katonai, tiszteletadással, történő, fogadása,
Vágólapra másolva!
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden Szolnokon.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok magyar zászlóval takart, nemzetiszín szalaggal átkötött koporsóit Mi-17-es helikopter szállította az MH 86. Kiss József Helikopterdandár területére.

A Légierő Zenekar Szolnok közreműködésével, a díszegység sorfala előtt Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság parancsnoka felvezetésével szállították a koporsókat a hangárba.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a ceremónia után azt mondta: "ma a gyász napja van", három hős bajtárs, magyar katona földi maradványait hozták haza Horvátországból. Radnai Ádám százados, Konrád Dávid főhadnagy és Lőrincz Tamás zászlós kötelességük teljesítése közben, hazájuk szolgálatában haltak meg - tette hozzá.

- hangsúlyozta a tárcavezető.

A Magyar Honvédség saját halottjának minősítette a három áldozatot - mondta, kiemelve: minden segítséget megadnak a meghalt katonák hozzátartozóinak. A kormány, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és saját nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjának.

Kitért arra, hogy a horvátországi baleset eseményeinek kivizsgálása még tart. A tragédia rendkívül nehéz terepszakaszon történt, a vizsgálat eredményéről információk birtokában tájékoztatják majd a közvéleményt - mondta.

Kálinger Roland és Mészáros Sándor alezredesek, tábori lelkészek az eseményen hősöknek nevezték az áldozatokat.

A három bátor pilóta megcselekedte, amit megkövetelt a hazájuk, közben életüket áldozták - emlékezett rájuk Kálinger Roland. Tudták, hogy a repülés "veszélyes üzem, mégsem vonakodtak teljesíteni a feladatukat" - jelentette ki.

Azt mondta: nem csupán a három katona zuhant le, "kicsit az egész repülővilág összetört".

Szolnokon nincs olyan katona, aki ezt a veszteséget ne személyes veszteségnek tartaná, a Magyar Honvédség állományában nincs olyan "igaz bajtárs", aki ne érezné át a gyász fájdalmát - fogalmazott.

Hiába a legkorszerűbb technika, a legjobb felkészítés, az emberi élet törékeny és mulandó - jegyezte meg. Ennek tudatában szolgálták hazájukat a katonák, az ilyen embereket hívják hősöknek - fűzte hozzá.

Az eseményen jelen voltak az áldozatok családtagjai, továbbá mások mellett Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) és Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán. Novák Katalin köztársasága elnőköt dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóságának igazgatója képviselte.