Több százezer forintos órákat lopott egy férfi Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben egy biztonsági őr hívta a rendőrséget, mikor észrevette, hogy betörtek egy óraszalonba Kecskeméten. A tolvaj, közel 20 karórát lopott el, több százezer forint értékben. Ezután a férfit ellen nyomozni kezdtek és hamar kiderült, hogy nem ismeretlen a rendőröknek a tolvaj, mivel a férfinek már többször volt rendőrségi ügye, mert lopásokból élt.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben, egy kecskeméti áruház óraszalonjának betörték a kirakatát, és 18 órát elvittek. Mikor ezt észrevette az áruház biztonsági őre, akkor azonnal hívta a rendőrséget. 

A rendőrökkel együtt az óraszalon tulajdonosa is a helyszínre ment. A tulajdonos elmondta a rendőrségnek, hogy 

a férfi összesen 18 karórát vitt magával, amelyek összesen 400.000 forintot érnek. 

Később kiderült a tolvaj egy kukával törte be a kirakat üvegét, amivel közel fél millió forintos kárt okozott, a több százezer forintos órákon felül. 

óra, lopás, óraszalon, Kecskemét, betört üveg, ablak, üveg, kuka, tolvaj, betörő, karóra
Egy kukával törte be a tolvaj az óraszalon ablakát. 
Fotó: Police.hu

Az esetet az áruház kamerája is felvette, amin jól látszik egy kopaszodó, piros cipős férfi. Amikor rendőrök a felvételeket vizsgálták, akkor a bűnügyi osztály egyik munkatársa felismerte a tolvajt. 

Ekkor derült ki, hogy a 31 éves helyi férfinek már többször volt dolga a rendőrséggel, ugyanis lopásokból élt

 és más ügyek miatt is körözték. Ezért a rendőrség nagy erőkkel keresni kezdte a férfit, azonban annak sikerült elrejtőznie egy rövid időre.

Tavaly, december 7-én délelőtt a rendőrök egy bevásárlóközpont parkolójában észrevették a férfit és elfogták, majd kihallgatták, ahol beismerte, hogy . Ezért a rendőrök őrizetbe vették, majd letartóztatták. 

Korábban Veszprémben egy banda egy kalapáccsal rabolt egy ékszerboltot, ahonnan 12 millió forint értékű ékszereket vittek el. Szigetszentmiklóson játékpisztollyal raboltak ki egy ékszerboltot.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!