Mélyen hallgat a gyurcsányista újpesti városvezetés a nyári táborban történt szexbotrányról - videó

Vágólapra másolva!
Újpest gyurcsányista vezetése megtagadta a válaszadást arra vonatkozóan, hogy mégis miért kellett lemondania az alpolgármesteri székre is esélyes intézményvezetőnek a kerületi szexbotrány miatt.
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról és még az MSZP-ből is kilépett Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője, a helyi MSZP elnöke. A lemondás mögött egy megdöbbentő közlemény áll, amelyből kiderült, hogy Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett nyári táborban „szexuálisan félreérthető” magatartás történhetett egy kiskorúval szemben. 

Belán Beatrix és Trippon Norbert
Forrás Index

Az alpolgármesteri beszámoló szerint nem történt szexuális cselekmény, mégis lemondott a nyári táborban történt, „félreérthető szexuális cselekmények” miatt Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője. Miután kedden este egy furcsa közlemény jelent meg Belán lemondásáról, szerdán a kerület kulturális bizottságának ülésén tartott beszámolót Bedő Kata alpolgármester, amelynek lényege szerint két fiatalkorú simogatta egymás alhasi tájékát egy újpesti nyári táborban, és ezért mondott le Belán fél évvel később. Vagyis szexuális cselekmény a beszámoló szerint nem történt, azonban az ülés váratlan fordulatot vett, amikor a kerület vezetése megtagadta a válaszadást arra vonatkozóan, hogy akkor mégis miért kellett lemondania az alpolgármesteri székre is esélyes intézményvezetőnek. Nagyon úgy tűnik, hogy vagy a beszámoló nem teljes, vagy politikai leszámolás zajlik a háttérben. Egy biztos: a rendőrség nyomozást indított az ügyben – írta a Pesti Srácok.

Trippon és a botrányba belebukott intézményvezető egyébként régi, jó viszonyban vannak, hiszen 2010 előtt közösen voltak alpolgármesterek még Derce Tamás polgármestersége idején.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!