Vágólapra másolva!
Tragédia történt a Balatonnál. A világ legnagyobb pontyfogó versenyén az egyik versenyző hirtelen rosszul lett és meghalt.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról lapunk korábban is beszámolt, tizedik, jubileumi alkalommal rendezték meg az Adventer & fishing International Balaton Carp Cup horgászversenyt a Balatonon. Az egyik versenyző rosszul lett és meghalt a világ legnagyobb pontyfogó versenyén – közölték a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) szervezői a Facebookon.

Másfél óráig küzdöttek a mentők az életéért, de se sajnos nem tudták megmenteni.

Az Országos Mentőszolgálat helikopteres egysége mindent elkövetett, hogy megmentsék az életét. Az IBCC őszinte részvétét fejezi ki a férfi családjának

– írták.

A negyvenéves horgász életéért másfél órán küzdöttek a mentők, de nem sikerült megmenteni - írta a Mandiner.

 

Világverseny a Balatonon, a Föld másik feléről is érkeztek a pontyvadászok

A decemberben tartott magyar kormányzati tájékoztató óta készültek a horgászok és az érdeklődők a 10. versenyre.

Miként az Origo megírta, Magyarországon a ponty nem pusztán a horgászok kedvence, hanem kedvelt halételek alapja is. A halfogyasztás magyarországi növelése népegészségügyi szempontból is fontos, a halakban ugyanis számos, az emberi szervezet számára értékes tápanyag, olajféleség található.

A Mandiner beszámolt róla, hogy a verseny legnagyobb hala és egyben az új balatoni pontyrekord egy 35,625 kilogrammos tőponty lett, amelyet a siófoki Aranyparton fogtak ki.