Nagyot hazudott a dollármédia a Fradi fociakadémiáról

Vágólapra másolva!
Hatalmas lendülettel szaladt a falnak a dollármédiához tartozó három lap is, amikor lehetőséget láttak Hajnal Miklós Facebook bejegyzésének átvételében. A Momentum országgyűlési képviselője leleplezőnek szánt posztjában támadt rá a Szőke István Labdarúgó Akadémia Egyesületre.
Vágólapra másolva!

Bár a momentumos politikus kínosan ügyelt arra, hogy az idén 125 éves, két millió szurkolóval rendelkező sportklubot ne mossa össze a IX. kerületi akadémiával, a balos „tényellenőrző” újságírók ezt mindenféle kontroll nélkül megtették, és harsogtak a címek, hogy a Fradi utánpótlás akadémiája méregdrága Teslákat vett állami támogatásból. Csakhogy ebből egy szó sem volt igaz, mind a 444.hu, mind a 24.hu, mind a nepszava.hu szemérmetlenül hazudott. Ezt az is bizonyítja, hogy szinte azonnal eleget tettek az FTC helyreigazítási kérelmének , mindhárom újság kénytelen volt szégyenszemre kijavítani a cikkét és kitenni a helyreigazítást.

 A Népszava elnézést kért.
helyreigazítás
A 444.hu helyreigazítása.
helyreigazítás
A 24.hu is helyreigazítást közölt.