Az európaiak nemet mondanak az ukrán gabonadömpingre

Vágólapra másolva!
Az ukrán termékekre vonatkozó vám- és behozatali korlátok felfüggesztésének meghosszabbításáról döntött az Európai Tanács. Brüsszel eredetileg azzal indokolta az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek szabályozásának lazítását, hogy az orosz–ukrán háború miatt az áruk nem képesek a korábbi szállítási útvonalakon eljutni a harmadik országokba. Az elmúlt másfél év eseményei azonban rámutattak, hogy a brüsszeli törekvések mögötti szándék sokkal inkább az Ukrajnában működő multinacionális agrárvállalatok érdekeinek képviselete, és nem a fejlődő országok élelmiszerellátásának biztosítása volt.
Vágólapra másolva!

A szabályok feloldásával ugyanis a koncentráltan, enyhébb környezetvédelmi szabályok mellett működő ukrán vállalatok olcsó, alacsonyabb minőségű – gyakran genetikailag módosított (GMO) – termékeinek jelentős része nem jutott el a harmadik országokba, hanem elárasztotta az európai piacot, és ezzel ellehetetlenítette a helyi gazdálkodókat. Az importkorlátok feloldásával párhuzamosan ráadásul Brüsszel több ízben javaslatot tett az Európai Unióban hatályos GMO-szabályok enyhítésére is, aminek elfogadásával bizonyos áruk esetében megszűnne az ukrán vállalatok azon kötelezettsége, hogy a termékeken feltüntessék, hogy azok GMO-t tartalmaznak.

 

Az elmúlt időszakban Európa-szerte tapasztalható gazdatüntetésekkel a helyi vállalkozások már demonstrálták elégedetlenségüket. A Századvég új, Európa Projekt-kutatásának eredményei alapján pedig kijelenthető, hogy a polgárok többsége is a brüsszeli törekvések ellen van: 52 százalékuk nem ért egyet az ukrán gabona beengedését megkönnyítő GMO-szabályok lazításával, és mindössze 35 százalékuk támogatja az elképzelést.

 

Az eredményekben látható országok közötti különbségek két tényezővel – az orosz–ukrán háborúhoz való hozzáállással és az ukrán gabonadömpingben való érintettséggel – magyarázhatók. Az egyetlen uniós tagállam, ahol a törekvést támogatók abszolút többségben (52 százalék) vannak, Portugália. Ezen felül a kutatás eredményei relatív többséget mutatnak Spanyolországban és Hollandiában (44-44 százalék), valamint a háborúval kapcsolatban szélsőségesen szankciópárti álláspontot képviselő Svédországban, Finnországban (42-42 százalék) és balti államokban (Észtországban 48, Lettországban 44, Litvániában pedig 43 százalék). A törekvést legnagyobb arányban a magyarok (85 százalék), a bolgárok (73 százalék) és az osztrákok (70 százalék) utasították el.