Hivatalos: halottá nyilvánították VV Fannit

Vágólapra másolva!
Hét év után végre lezárulhat VV Fanni ügye, ugyanis a bíróság hivatalosan is halottá nyilvánította. Így a családja méltó síremléket állíthat neki. Novozánszki Fanni egy valóságshow-ban lett ismert, majd prostituáltként dolgozott. A meggyilkolásával vádolt B. Lászlót tavaly májusban jogerősen 20 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A nő holttestét eddig nem találták meg.
Vágólapra másolva!

Hét év után jogilag befejeződött a VV Fanni-ügy, a Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanis hivatalosan is halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit – írja a Mandiner

VVFanni
Kegyeletsértő álhíreket terjesztenek az eltűnt, valószínűleg halott VV Fanniról
Fotó: VV Fanni Instagram

VV Fanni családja így végre méltó emléket állíthat a lánynak, ugyanis amíg valakit nem nyilvánítanak hivatalosan is halottnak, addig síremléket sem kaphat az illető.

Az egész országot megrázta VV Fanni gyilkossági ügye, amikor 2017-ben fény derült arra, hogy a prostituáltként dolgozó lányt az egyik kuncsaftja nagy valószínűséggel bántalmazta, sőt, pénzért meg is ölhette. Bár a holttest sosem került elő, és B. László végig tagadta a bűnösségét, egy videó készült róluk a lány lakása alatti mélygarázsban, ahogy a férfi eszméletlen állapotban cipeli őt. Ez az utolsó felvétel VV Fanniról, aki nagy valószínűséggel már nincs életben, erre a következtetésre jutottak a hatóságok és Novozánszki Fanni családja és ismerősei is.

Hogy a lakásban mi történt kettejük között, azt egyedül B. László tudhatja, aki viszont az elmúlt években változatlanul azt vallotta, hogy Fannit eszméletlen állapotban találta, ezért felhívta a közös ismerősüket, a nőt, aki beajánlotta, majd ők ketten riasztottak két ismeretlen férfit, akiknek átadták az alélt testet. A meséje azonban - köszönhetően a nagyon alapos nyomozásnak, majd később a bizonyítási szakasznak - több helyen is logikai bukfencnek bizonyult, így nem állt meg a bíró előtt.

A férfi ellen emellett olyan mennyiségű közvetett bizonyítékot sikerült szerezni, hogy elsőfokon és végül másodfokon is bűnösnek találták nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, és végül 20 év börtönbüntetésre ítélték.

Mint arról már korábban beszámoltunk, még az utóbbi hónapokban sem csitultak a kedélyek, ugyanis hírportálok próbáltak visszaélni VV Fanni ügyével. Így próbáltak maguknak olvasottságot növelni, úgy hogy azt állítják, VV Fanni mégis életben lehet. Ezt az álhírt a Facebookon terjesztik, és azt állítják, hogy egy riportból fog kiderülni a teljes igazság, ami durván kegyeletsértő, és VV Fanni családjára nézve pedig kegyetlenség.