Tovább gyűrűzik az újbudai pedofilbotrány - videó

pedofil, gyermek, bűn
A szülők a városvezetéshez fordultak
Fotó: Pexels
Vágólapra másolva!
Nyílt levélben követelik a szülők, hogy amíg a rendőrség nem tisztázza szerepét, ne mehessen vissza dolgozni az óvodavezető. Újabb fejleménnyel folytatódik az újbudai pedofilbotrány - írja a HírTV.
Vágólapra másolva!

Március elején robbant ki a hír, nem sokkal Novák Katalin kegyelmi ügyét követően, hogy a Gyurcsány-párti László Imre vezette XI. kerületben őrizetbe vették a Szivárvány Óvoda egyik 26 éves pedagógiai asszisztensét. Habár sem a fenntartó önkormányzat, sem az óvodavezetés nem értesítette a szülőket arról, hogy bármi is történt volna az óvodában, kiszivárgott, hogy pedofília gyanúja, szexuális kényszerítés bűncselekménye állhat a háttérben – írja a HírTV.

Gy. Pétert őrizetbe vétele után az igazságügyi elmegyógyító intézetbe szállították, mivel korábban öngyilkosságot kísérelt meg. Kétszer is. Egyszer a szemében akart kárt tenni. És arra is fény derült, hogy hatmilliós szerződésben állt az önkormányzattal a nevelőanyjával közös cége. 

A gyanúsított letartóztatását azóta meghosszabbították. A középpontban most az óvoda vezetője áll. a HírTV információ szerint már jóval korábban érkezett jelzés felé a szülőktől, hogy gyanús dolgokat művel a gyerekekkel a pedagógiai asszisztens.

 A szülők egyébként nem bíznak az önkormányzati vizsgálat tárgyilagosságában, ezért nyílt levélben arra kérik a városvezetést, hogy mindaddig ne is mehessen vissza dolgozni az óvodavezető, amíg a rendőrség nem tisztázza az ő szerepét az ügyben.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!