Középiskolások bevonásával színezné ki az országot a Színes Város

Vágólapra másolva!
Budapest három köztere után az iskolák környékének színesítésébe kezd a Színes Város projekt. Elsőként a Zöld Kakas Líceum alapítványi szakközépiskola diákjaival festenek ki egy közeli helyszínt, a tervezés és a végrehajtás összes fázisát a diákokkal együtt végzik.
Vágólapra másolva!

Iskolai köztérszínesítő projektbe kezd a Színes Város projekt, akik az elmúlt fél évben a Világkép Kulturális Egyesület vezényletével több budapesti közteret is kiszíneztek. Elsőként a Zöld Kakas Líceum alapítványi szakközépiskola diákjaival fognak tevékenykedni, de mint Flór Péter, a Színes Város sajtófőnöke az [origo]-nak mondta, a líceumra kidolgozott terv országszerte, bármely iskolában alkalmazható.

Jelenleg azt az iskolához közel eső forgalmas közteret keresik, amit át lehet festeni, illetve egy osztálynyi diákkal a festés témáján gondolkodnak. A Színes Város szerint "a festésnek olyan társadalmi problémákra kell felhívnia a figyelmet, ami a Zöld Kakas tinédzser korú diákjainak fontos" - mondta Flór Péter.

A projekt hat fázisból áll: a tervkészítéssel kezdődik és miután kiválasztják a helyszínt és a társadalmi problémákat, amelyekre helyi szinten érdemes felhívni a figyelmet, elkészítik a látványterveket. A hatósági engedélyek megszerzése után festenek, és a teljes folyamatot fotókkal dokumentálják. Az elkészült művet ünnepélyes keretek között adják át.

A tevékenység valamennyi fázisába bevonják a diákokat, azaz a gazdasági ügyek iránt érdeklődő készíti az üzleti tervet, a fotós- videósok a dokumentációt, a rajzban- képzőművészetekben tehetségesek a tervezést és a kivitelezést végzik, illetve az átadási ceremóniát is a diákok találják ki. Az egész folyamatot egy koordinátor fogja össze, aki ugyancsak egy tanuló.

A Színes Város projektet a Zöld Kakas Líceum tanára, Dóczi-Vámos Gabriella azzal kereste meg, hogy nem tudná-e az iskola valamiféleképp hasznosítani a graffitiseket. A szakközépiskolát olyan fiatalok számára hozták létre, akik esetleg tehetségesek, de más középiskolákban sikertelenek voltak, holott képességeiket nézve nem csak az érettségi, de a továbbtanulás is ajánlott lenne nekik.