Hatalmas verekedés tört ki a színházban, a rendőrök tettek rendet

Vágólapra másolva!
Komoly verekedés és igazi rendőri beavatkozás történt egy manchesteri színházban, pedig a nézők egy része csak együtt szerette volna énekelni az elődadás slágereit a színészekkel - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A manchesteri Palace Színházba a Bodygourd című musical pénteki előadásán a nézőtéren néhány táblát helyezett el a személyzet, amelyeken arra a kérték a közönséget, hogy ne énekeljenek együtt az előadás szereplőivel, ne próbálják "túlszárnyalni" a színészeket, ahogy ez korábban is megtörtént. Erre azonban néhányan fütyülni és énekelni kezdtek. Több nézőt már az első felvonás alatt kivezettek, ám megelőző intézkedések nem sokra vezettek , és ki kellett hívni a rendőrséget.

A botrány fokozódott, verekedések robbantak ki a nézők között, ezért tíz perccel előbb ért véget az előadás.

Amikor a rendőrök eltávolították a balhéban résztvevőket, az ottmaradt közönség tapsolni kezdett. Legalább féltucatnyi rendőr intézkedett, és több rendőrautót láttak a helyszínen kívül parkolni. A résztvevők a közösségi médiában számoltak be a látottakról.

- írta az egyikük.

A csalódott nézők azt a tájékoztatást kapták, hogy a műsor további része elmarad: